A majomkirály, Szun Vu-kung, Közép-Kína földjén, Sze-Csuan tartományban, Chongqing városában élt egykor, történelem el?tti id?kben; még inkább azt mondhatnánk, hogy ? indította el a történelmet.
Szörny?, sötét, hódító háborúkban gy?zte le sorban összes ellenfelét.
Évre múltak, évek, évtizedek jöttek és mentek, és Szun Vu-kung sorban hódította meg szomszédjait, igázta le, és hajtotta fejüket járomba.
És sok hódítása, gy?zelme nagyra növelte énségét, az alázatnak már szikrája sem maradt a királyban.
Egy éjjel holmi ráksasza – vagy valamely más lakója a Sötétség Birodalmának, tán Sárkány – fülébe súgta, hogy közel immár a végs? diadal, a hat világnak lesz ura, csak a szelíd, lótuszkez? Buddhát kell még legy?znie.
Hajnalban elindult Szun Vu-kung, a nagy király, hogy megkeresse a Tathágatát.
Pipála-fa alatt ülve lelte föl, és szólott hozzá:
„Te Megvilágosodott! Nem ám te, hanem én leszek a hat világnak ura; küzdj meg velem, hogy legy?zhesselek!”
A Buddha elmosolyodott, és szólt:
„Ó, Szun Vu-kung, ó, nagy Király! Én háborúskodni, birkózni, fület letépni, szemet kinyomni nem fogok, nem akarok. De elismerem követelésed jogát, légy ám Te a Hat Világ ura, de versengésben gy?zz le! Tudsz-e nagyot, hatalmasat ugrani, ó király?”
„Ugrani én tudok legnagyobbat a világon!” – dicsekedett Szun.
„Tudod, ó nagy király, én meg azt vélem, hogy ha tenyeremre állsz, onnan durálod neki magad, még tenyeremb?l sem tudsz leugrani!” – mosolygott szelíden a lótuszkez?.
„Rajta, rajta!” – örült meg az egyszer? föladatnak Szun Vu-kung, a király. – „Ha le nem ugrom, maradj te a hat világ ura, de ha földet érek, veszítettél, és én leszek a Nagy Szun, minden Birodalmak és Világok Ura!”
„Legyen!” – bólintott rá a Buddha, és virágtenyerére állította Szunt.
Jelt adott, és a király nagy lendülettel ugrott, szinte szállt.
Szállt, igen szállt: hat világon röppent át.
Látta a mozdulatlan ásványok világát, látta a növényeket, melyek mozdulatra képesek.
Átröppent az állatok lókáján, és látta az emberek minden szenvedelmeit maga alatt.
Keresztül röpülte az aszúrák világát, majd a dévákét, az istenekét is, és lehuppant az ismert világok végénél.
Öt sötét, fölmagasló k?oszlop jelezte itt a „nincstovább”-ot, öt hatalmas k?oszlop mutatta, hogy tovább világ nincsen már.
Lehuppanva töprengeni kezdett Szun: „El sem hiszi majd a virágokat lép? Buddha, hogy nem csak a kezér?l ugrottam le, hanem egyenest elugrottam világok végére. Majd bizonyítékot kér t?lem, hisz olyan csalafinta. Bizonyítanom kell hát, hogy itt voltam!”
El?húzta kardját, és hegyével bevéste a középs? k?oszlopba, hogy:
„Itt járt Szun Vu-kung, a majomkirály.”
És mivel rájött a szükség ideje, a másik oszlop tövében még egyebet is csinált.
Miután túl volt mindezeken, újra nagy lendületet vett, és szállt, repült immár visszafelé: istenek, démonok, emberek, állatok, növények és holt ásványok birodalmán át, és visszahuppant a Buddha tenyerébe.
Szólt Szun Vu-kung, a nagy király:
„Viráglépt? Buddha! Elérkezett az id? a csomagolásra és távozásra: eddig te uraltad, eztán én uralom a hat világokat!”
„Úgy véled király, úgy gondolod?” – mosolygott a Célját Megvalósított. – „Úgy véled, legy?ztél engemet?”
„Úgy vélem éppen!” – rándította vállát a király. – „A világ végtelen végén jártam, nem hogy tenyeredr?l ugrottam le, hanem egyenest a világ végére szálltam. Engem illetnek a világok, miket átaljártam.”
„Úgy véled király, úgy gondolod?” – mosolygott a Célját Megvalósított. – „No, nézz csak ide!”
És fölmutatta akkor a Buddha középs? ujját, és arra kérte Szunt, olvasná el, mi áll az ujjára írva.
Ott bevésve ez állt: :
„Itt járt Szun Vu-kung, a majomkirály.”
Akkor fölmutatta mutaóujját is Sziddhártha, a Buddha.
„És látod, mi van másik ujjam alatt? Tagadod-e, hogy te piszkítottál oda? És még te akarsz legy?zni engem, ki a tenyeremr?l sem voltál képes leugrani? Te akarod a hat világ fölötti uralmat? Menj, és javulj meg!”
Így szólt a viráglépt? Buddha, és Szun Vu-Kung szégyenszemre ment.
Legutóbbi módosítás: 2009.06.29. @ 05:53 :: Kavyamitra Maróti György
