Szemet huny a pillanat felettem,
feloldoz, szabadon enged,
mint hajót a kiköt?b?l,
kend?t lenget, ide-oda
könny? a mozdulat,
rám fúj egy nagyot,
és már könnyen olvadok
a végtelenbe.
A dal ottmarad.
Nem vagyok egyedül:
ábrándos cethalak, sirályok
tartanak!
Bámuljuk a sziklák
hasadékaiban az
örök szótlanságot,
ti kék selymeket láttok,
nekem csak áttetsz?
a remény, olyan,
mint a pára.
Sós, üres semmi.
Tovább kell menni,
most nem lehetek álmos,
mindent megtalálok
a parton, amit valakik
titokban elástak.
Várj csak!
A hangodat hallom,
azt, hogy sírsz,
nem látnak,
nem hallanak
mások.
Csak én.
Legutóbbi módosítás: 2009.06.09. @ 18:42 :: Kerekesné Varga Veronika
