Mint a dalszövegben, amit magamnak írtam születésnapomra
„mohabársonyt csókol esőcsepp nyakon”
ilyen ez a mai nap is, csak nincs születésnapom.
Már három éve, hogy bevezettük a vizet a házba,
a kút azóta sem tud megbocsátani,
sorra öli a búvárszivattyúkat,
közel magához csak a békákat engedi,
meg még a legyeket, pókokat,
s vendége néha nap egy-egy bogár,
esetenként ilyen esős délután.
Már majdnem elindultam az istálló mögötti diófa felé,
pedig három éve rácsatlakoztunk a csatornára.
Ilyen időben mindig szűrősen pisiltem.
A törött cserépről fejemre pottyant a csepp,
amiről azt képzeltem, hogy a testemen átmegy,
majd távozik alant a többi bevétellel,
hogy tökéletes legyen a kivitel.
Bizony, nincs több csillagszámolósdi-pisilés sem.
Az illembódé deszkáit elégettük a télen,
és a tátongó lyukat feltöltöttük még a nyáron,
sajnálta is a barátom, hogy az ujjáról leesett gyűrűt
elnyelte a föld, de hát én hiába szajkóztam neki:
amikor még friss az anyag, akkor kell az ilyesmit kimenteni!
Persze, érthető. Kinek van kedve megmártózni a csúnya valóságban,
amikor a képzelet sokkal színesebb?
Képzelj az ujjadra egy sokkal szebb gyűrűt!
Nélküle én sem ismerném a szűrős pisilés fogalmát,
és az elromlott szivattyúk miatt is a gyártót hibáztatnám,
bár ez esetben jól tudom, egyszerűen a kút bosszút állt!
Legutóbbi módosítás: 2009.06.08. @ 15:53 :: Kőmüves Klára
