(meghallgatom)
…nem tudom hány aranyló lombfény csillogott,
hány aranytó-tükör temette az alkonyba süppedő Napot,
balzsamos esőillatot kavart a szél, s az elhagyott
utcák titkait, amerre lompos lépte végigballagott.
Majd táncra perdült, tombolt hajnalig, nekifeszítve izmait,
széles jókedvvel, harsogó zenével mulattatott, mint akit
megbabonáz a Szent Iván- éji éjjel. Időnk zárt kapun át
szökött, rejtett térközök mögött percekre osztva mérte fel magát
üstökös-ívű fénybe, árnyék zugába, loboncos, talányos
éjféli máglyaláng ködébe zárva, míg ünnepelt a város.
Csak álltam ott idegen, zárt fényterű parány, kopott homok-
szem homokórányi létben, a réten egymagam álltam ott,
és felderült az ég, kövek résein ösvényt talált győztesen a rég
feledett hit, Stonehenge, napisten-legenda, őstitok, ma még
kultikus oltár, bálvány, Kezdet és a Vég…A felkelő Napot vártam ott,
-fénylényt, varázslót, főpapot- én, az ős-napisten-hitre kárhozott…
Legutóbbi módosítás: 2019.06.19. @ 20:27 :: Adminguru
