Mit rejt a jöv?? Ha csak sejtelem is,
talán nagyobb titok mit elfed a múlt:
éghet a seb, egy szép perc s elfeledik,
de csöndben megbújva még fájóbban sújt.
Nem olyan könyv ez, ami ha véget ér
– s unott már a sok-sok ósdi, sárga lap –
bezárul, hogy jöjjön egy új, szebb regény;
nem, a leírt, bús szó mindig megmarad.
Jó néha álmodva az égre nézni,
bár nyugtot az is sz?ken, alig ad,
mégis: a fényt a lélek akkor érzi,
ha isten lesz egy kicsit, majd fölriad;
mert vonz a távol, a h?vös égi ír,
hisz a pisla csillaghad is oly szabad,
lassan járva, sápadtan mindent kibír,
mi továbbállunk, de a b?n ránk szakad.
“Ne sirasd, ki önmagát siratni kész,
terem annak könnye elég – magától”,
így mondták a bölcsek, ám mind rossz ítész,
hogy érthetné mindezt, kit árny nem láncol?
S bár e lánc könny?, illanóbb, mint a lég,
de mégsem ereszt, eltépni nem lehet,
van, amit nem oldoz fel más csak a vég,
ha az utolsó rög csöndben eltemet.
