*
Ma délben, amikor a felhők mögül
újra és újra kiragyogott a nap,
és a fekete rigók csodálatos dala zengett a lombok között,
ma elhagyott bennünket.
Kiröppent a nyitott ablakon, s szállt a vörös rózsák illatával együtt,
fel az esőcseppektől csillogó fák lombja fölé,
a szivárvány hídja fölé, a lomhán kúszó felhők habja fölé.
Mielőtt örökre eltűnt egy pillanatra még visszanézett,
s egy leheletnyi, lágy sóhajjal végigsimított
mindazok szívén, akiket szeretett.
Vitte magával lánya mosolyát,
kisunokája kacagását,
barátai szeretetét,
hogy mindezekkel a kincsekkel
elhalmozhassa azt,
aki oly sok éve vár rá
a legszebb, és legszikrázóbb csillag sugarában.
Legutóbbi módosítás: 2009.06.08. @ 16:58 :: Kovács Lilla Katalin
