Albatrosz a hálóban
A tengerek legnagyobb, legszebb madara, akit a tengerészek véd?szentjükként tisztelnek, megsebesült. Sarah kilovagolt a tengerpartra, amikor arra lett figyelmes, hogy keservesen rikoltozik egy madár. A ló is megállt, ? is hallotta a segélykiáltást. A lány elindult a hang felé, a sziklák hegyes t?i megsebesítették lábát, de ? nem hátrált meg, ment, bukdácsolt tovább. Hamarosan rátalált a hálóba akadt madárra. Kiszabadította, ölbe vette, kicipelte a partra. Lerogyott a homokra, majd arra ocsúdott fel, hogy egy hatalmas cs?r magasodik fölötte, a szárnyak megtépázva, de ?t ölelték. Sarah óvatosan megsimogatta a sebesült állatot, és egy szikla fedezékébe vitte. Bekötözte. Megpróbált neki halat fogni, beletelt egy óra, és néhány pici halat sikerült is elé tálalni. A madár kedvesen nézett rá nagy, sárga szemével, így fejezte ki háláját megmeneküléséért. Sarah ezután minden nap kilovagolt hozzá, leült a parton, el?vette fuvoláját és órákig játszott neki. Halat otthonról hozott, nem kísérletezett a halászattal, mert abban nem volt elég gyakorlata. Pár napja érkezett. Tíz éve nem látta édesanyját, de most elérkezett az id?, hogy meglátogassa. Édesapjával élt azóta, hogy hatéves korában édesanyja elhagyta ?ket. Nóra híres heged?m?vész volt, egyre többet turnézott, a koncertekre nem tudta elvinni kislányát. Amikor rájött, hogy így nem mehet tovább, férjére bízta ?t, aki nagy szeretettel nevelte fel. Sarah örökölte édesanyja zenei tehetségét, jelentkezett egy híres zeneiskolába, de nem vették fel. Így került édesanyjához, a szigetre, hogy ott talán megtalálja önmagát újra, mert nagyon elkeseredett. Egy kis kunyhóban élt Nóra, egyszer? körülmények között. A fészerben húzta meg magát egy gyönyör? fehér kanca, id?nként kivitte a közeli rétre, ahol volt elég legelnivaló. Megtanult lovagolni is, reggelenként a tengerpartra mentek. A szigeten Nóra megtalálta nyugalmát, bár gyakran gondolt családjára, akikkel nagyon régen találkozott. Fájdalma ugyan nem csökkent, de beletör?dött magányos életébe. Amikor Sarah megérkezett, örült neki, de sokáig nem találta meg a hangot lányával. Kínozta, mardosta a lelkiismerete. Sarah is haragudott rá, hogy elhagyta ?t. Foghegyr?l válaszolt, ha édesanyja kérdezett valamit, egész napra elt?nt, alig volt otthon. Egyik este nagy vihar volt a szigeten. A hullámok már a kis kunyhóhoz értek, a szél a tet?t is megbontotta. Ebben a z?rzavarban a közös félelem és feladat összehozta ?ket. Egymásra talált végre anya és gyermeke. Megpróbálták a kárt felmérni, megjavítani azt, amit lehetett. Ehhez másnap segítséget kértek a szomszédoktól, mert egyedül nem bírtak el a sok munkával.
A szomszédba is nemrég érkezett haza a fiú. ? a börtön el?l menekült apjához, mert drogozott és verekedésbe keveredett. Szerencsére nem találtak rá, Juan hajóra szállt, ami hazahozta a szigetre. A városi élet után furcsa, idegen volt ez a megkövesedett, változatlan világ. Halászfaluban született, ezért most újra halásznia kellett, pedig semmi kedve nem volt ehhez. Komoran, szótlanul tette a dolgát, de a gondolatai a városban jártak. ? már ott n?tt fel, egy ügyes mester keze alatt dolgozott épít?munkásként. A nehéz fizikai munkától nem félt, megszokta, de ez az unalmas, egyhangú élet távol állt t?le. Hajnaltól kés? estig kint a tengeren, és szerencse dolga, hogy a hálóban mi akad fenn. Ebb?l éltek, más lehet?ségük nem volt. Most, hogy Nóra segítséget kért, ez fellelkesítette, és szívesen hozta helyre a megroggyant kunyhót, a nádtet?t. Napokig tartott a munka, így a fiatalok megismerhették egymást. Családjuk élete nagyon különbözött, de ?k ezzel nem tör?dtek. Akkor kezdték szárnyaikat próbálgatni, önálló életüket élni. Az albatroszhoz gyakran lovagolt ki Sarah, egyszer Juan megleste ?t. A madarat nem látta, csak hallgatta a csodálatos fuvolajátékot. Egyszer csak azt látta, hogy a lány beledobja a tengerbe a hangszerét. Juan azonnal cselekedett, beúszott érte, meg is találta. Megdicsérte a szép zenéért, és akkor Sarah elmondta az anyjával kapcsolatos emlékeit, és hogy miért haragszik rá. Juan erre azt felelte, hogy miért nem az anyja tulajdonát dobta a tengerbe, miért magát bünteti. Beszélgettek életükr?l, ezután együtt jártak ki a partra. Juan minden nap ment az apjával halászni, de néha egyedül is elindult. Apja unokatestvére figyelmeztette, hogy kerülje el a szent hegy környékét, mert azon a területen átok ül. ? ezzel nem tör?dött, de megkérdezte, hogy miért félnek a szigetlakók a hegy szellemét?l. Francisco elmesélte a legendát, amely szerint az ?sök azt mondták, hogy addig ül átok a szigeten, amíg eljön egy albatrosz, akit a hajósok szentként tisztelnek, és megtöri az átkot. Ezt Sarah nem tudta, egy nap elindult a hegyre. Ment, egyre feljebb és feljebb, már majdnem a csúcson járt, amikor besötétedett. Visszafelé jövet nem találta meg a helyes ösvényt, eltévedt. Juan a keresésére indult, egy fa tövében meg is találta. Hazaérve Sarah emlékezett Juan vágyára, hogy találjon egyszer egy albatrosz tollat. Hálából megajándékozta ?t a sebesült szárnytollával. Juan így olyan er?vel rendelkezett, hogy az átkot megsemmisítette. Ennél is jobban örült Sarah-nak, aki hitt benne, aki meg tudta változtatni életét. Drogoktól mentes, tartalmas élet várt rá Sarah mellett. Nyár végén visszatértek Párizsba, Sarah újra felvételizett, és sikerült bekerülnie a f?iskolára. Juan is kapott munkát, építész lett. Itt nem számítottak az etnikai különbségek, környezetük olyannak fogadta el ?ket, amilyenek voltak. Az értékek határozták meg életüket, és nem a származásuk. Azonosságuk, és nem a különböz?ségük.
Sarah és Juan boldogan kezdték el közös életüket. Sarah hangversenykörútjaira Juan mindig elkísérte, de egy pár év múlva elhatározták, hogy tartanak egy kis szünetet. Gyereket szerettek volna. Meg is született Paco, aki örökölte mindkettejük erényeit, Sarah érzékenységét a m?vészetek iránt, és Juan egyéniségét, józan, gyakorlatias lényét, a természethez közel él? emberek er?s hitét. Paco küls?leg is hasonlított rájuk, Sarahtól a fehér b?rt, Juantól fekete, göndör haját, formás alakját örökölte. A tenger szeretetét is ajándékként kapta szüleit?l. Amikor kilencéves lett, meglátogatták az akkor már a szigeten él? nagyszül?ket, akik id?s korukra újra egymásra találtak. Paco ugyanolyan vakmer? volt, mint édesapja. Egyszer, amikor szüleinél vendégek voltak, és nem figyeltek rá, kiszökött a partra, elkötött egy halászbárkát. A hullámok hátán a kis csónakban himbálódzott, egyre beljebb került, távolodott a parttól. Paco nem ijedt meg, bedobta a hálóját. A zsákmányt várta. A nap is lement, amikor megérezte, hogy a háló megtelt. Egyedül nagyon nehéz volt kiemelni, de ? összeszedte minden erejét, és sikerült. A csónak megnehezedett. A hullámok feler?södtek, ide-oda dobálták a lélekveszt?t. Paco igyekezett kifelé, alig látott már. A csillagok halvány fényénél nehezen tájékozódott. Körülötte egyre n?tt a sötétség, és ? nagyon messze volt a parttól. Imádkozni kezdett az albatrosz szelleméhez, akir?l szüleit?l hallott.
Egyszer csak feltámadt a szél, felnézett az égre, és egy hatalmas fehér madarat látott. Azonnal tudta, hogy az albatrosz megvédi ?t. Szárnyait kiterjesztve, szinte magához ölelte Pacot a csónakkal együtt. ? már ereje végén járt, er?lködött, igyekezett követni a nagy madarat, amikor végre felt?ntek a parti fények. Az albatrosz, aki összehozta szüleit, megmentette a sziget lakóit, kivezette ?t a tengerb?l, mint ahogy a hajókat viharok idején szokta. – A sötétségb?l a fényre segíti a hajókat, el?ször csak követi, kíséri azokat, id?nként megpihen a fedélzeten, és ha figyelik útját, és követik ?t, viharok idején megmenekülhetnek, nem szenvednek hajótörést a tengerészek. – Amint partot ért, a madár is leszállt, pontosan a lábai elé. Nagy, sárga szemével csak nézett rá, nyikorgásszer? hangjával mintha azt mondta volna: „Vigyázok rád, mint a szüleidre, és a szigeten él?kre is, mert hálás vagyok édesanyádnak, aki megmentett engem.” Paco megsimogatta az albatrosz cs?rét, megköszönte, hogy kivezette a sötétségb?l. Úgy érezte, egész életében hálával tartozik neki, sohasem felejti el azt a napot. A tollat, amit Juan kapott Sarah-tól, bekereteztette, ott függ szobája falán. Úgy ?rzi, mint egy kegytárgyat, arra gondol, hogy majd megmutatja fiának is, és elmeséli ezt a történetet.
Az albatrosz a tisztaság, a h?ség jelképe. Paco h? az emlékekhez, az el?dök hitéhez. A fehér toll gyémántként fénylik a keretben. A tükör el?tt áll, fehér a haja, olyan gy?rött, megfáradt az arca, mint édesapjának ugyanennyi id?s korában. Szemében az apja szeme tükröz?dik. Felrémlik el?tte a múlt, a tenger habjai, amint a sziklához csapódnak, a hullámok morajlása, ott, a távoli szigeten. El?t?nik a múltból az elemekkel való harca, mesék, legendák, szülei, nagyszülei, az albatrosz, amint felette száll kiterjesztett szárnyakkal, ? pedig követi. A gyermekkori emlék után felidézi az eltelt hetven év eseményeit. Sok csapás érte, de mára a hullámok lecsendesültek. Megtapasztalta mindazt a fájdalmat, amit el?dei, de ? gy?ztesen került ki a küzdelmekb?l, megvédte ?t a szabadság szimbóluma, a nagy madár, id?s korára nyugalmat talált. Feln?ttek a gyerekei, most egyedül él. Megöregedett, de a szeme fényesen csillog, mint egy gyermeké. A tisztaság, h?ség végigkísérte egész életét, mindaz segítette, amit ajándékba kapott el?deit?l. Lelke hófehér, tiszta, mint az egész élete. A tükörben látja a bekeretezett szárnytollat, öreg arcát különös fénybe borítja.
Legutóbbi módosítás: 2009.06.17. @ 11:23 :: Kühne Katalin
