Kurtsits Judit : Utak

Lábam alatt utak szaladnak, ki erre, ki arra jár.
Sötét erd?ben, fényes mez?n, sziklás hegyen.

Sosem tudom melyik, mi léptemre vár.

Sosem tudom utam melyik legyen.

Erd? sötétjén, magányos tölgy alatt,

Fényes mez?n, óh lángoló varázs.

Jól esik néha a magányból egy-egy falat,

De már rohannék, alattam izzó parázs.

Magas hegyek csúcsa csábítva hív,

Rohanó vizek taréja locsogva vár.

Csúcshódításkor kihagy a szív,

Vizek homálya jóles?n magába zár.

Melyik út visz végleg el, magam sem tudom.

Melyik lesz túl sötéten, hegyen, vizen?

Melyik visz át villámon, zivataron?

Van ilyen út? Már magam sem hiszem!

———————————————————————————

Kedves Judit, néhol szóismételsz, s mert nem viszed végig, nem bontod ki a gondolatot, még abból is szóismétlés lesz, ami egyébként nem min?sülne annak. Ha gondolatritmust tartva felépítjük a verset, sokkal rövidebb lesz, hiszen nem csapongunk annyit. Bár a végére odabökött vizes kép, s aztán a zivatar nem egészen simulnak bele így sem, viszont ez már inkább elgondolkodtató, mint zavaró.

Ne ijedj meg, ez nem a vers javítása akar lenni, csak példának szánom.

Lábam alatt utak szaladnak,

Sötét erd?, fényes mez?k, sziklás hegyek…

Sosem tudom, szívem merre visz,

Erd? sötétjén, – magányos tölgy alak,

Fényes mez?n -lángoló varázs,

Magas hegyen – csúcsa csábít.

Rohanó vizek taréja locsogva vár.

Vizek homálya jóles?n magába zár.

Melyik út visz végleg el, magam sem tudom.

Melyik lesz túl sötéten, hegyen, vizen?

Melyik visz át villámon, zivataron?

Van ilyen út? Már magam sem hiszem!