Nagyajtai Kovács Zsolt : CSAK ÚGY ÍROGATOK IV. RÉSZ

Nyomtatás

                                                       Csavargó gondolatok

Csak úgy írogatok… Már megint, és újra. Lehet, hogy csak magamnak, lehet, hogy Neked, de lehet, hogy másoknak. Lehet, hogy mindenkinek, akit érdekel, de ha mindenkinek, akkor tán mégiscsak Neked, aki kíváncsi vagy, vagy csak lehetsz nyakatekert gondolataim sajátos rendszerbe foglalt egységére.

    Csak úgy írogatok. Fejem tele van emlékekkel, jó emlékekkel és rosszakkal egyaránt, gondolkodom rajtuk. Mi lenne, ha emlékeinket elfelejtenénk, elfelejthetnénk, különösen a rossz emlékeket, mert hiszen azok – jellegüknél fogva – csak rossz érzéseket okoznak a lelkünkben. Ezzel szemben általában jó emlékeink azok, amelyeken sokat kell gondolkodnunk, ha vissza akarjuk idézni őket, talán azért, mert több jó emlékünk maradt az életben, mint rossz, de a rossz emlékek nagyobb hatást gyakoroltak lelkünkre, ezért némi mazochizmussal sűrűbben jutnak eszünkbe, gyakrabban idézzük fel azokat, mint a jó emlékeket. Kérdés persze továbbá, hogy a rossz emlékek valóban annyira rosszak-e, mint amennyire mi hisszük azokat, és a jók annyira jók-e… Nehéz eldönteni. A rossz emlékekből sokkal többet tanulhattunk, mint a jókból, márpedig ha tanultunk belőle, akkor a negatív előjel az esemény előtt, ami emlékké vált, megmarad, ámde mégis hasznos volt, ennélfogva a rossz emléknek nem mindig van rossz hatása is egyúttal. Vannak persze értelmetlen cselekedetek, amiből tanulni semmit nem lehet, mindössze annyit, hogy az illető, aki velünk szemben a buta, rossz, értelmetlen tettet elkövette, nyilvánvalóan hülye, így őt jobb, ha életünk során lehetőségünk szerint minden helyzetben elkerüljük.

    Különböző korú és előjelű emlékek tolulnak az agyamba. Gondolkodom rajtuk, most megtehetem, hiszen csak úgy írogatok, inkább csak magamnak, ámde örülnék, ha Te is olvasnád… Meg esetleg mindenki. Gyermekkorom emlékei, diákkorom, az első szerelem, az első nő az életemben, az első… Rengeteg „első” van. Felsorolni is sok lenne, pedig nem ártana, mert ezek az „elsők” nagyban befolyásolták életem további alakulását, akár jó, akár rossz irányban. Az élet fontos eseményeivel kapcsolatos emlékektől bűn lenne megszabadulni, akár kellemesek, akár nem. Azokból tanultunk a legtöbbet. Az a baj velük, hogy mégsem tanultunk eleget belőlük, és később rendre, sorozatban követtük el ugyanazokat a hibákat, amelyeket az első elkövetés időpontjában megfogadtunk, soha többet olyat, úgy, nem teszünk. Velünk született hitünk, ösztönünk segít a döntésben, és a döntés pillanatában nem gondolunk arra, hogy ilyen döntésre már számtalanszor ráfizettünk.

    Csak úgy írogatok… Magamnak, Neked, mindenkinek. Ám lehet, hogy senkinek… Ki tudja, jól teszem-e. Bár, ha Te olvasod, akkor nem írhattam senkink, hanem Neked írtam, tehát a „senkinek” kifejezést akár ki is vehetem innen. Ki is vettem, nincs olyan, hogy „senkinek”. Nincs olyan, hogy senki, és nincs olyan, hogy nincs. A nincs is van, a nincs is létező, valós fogalom, hiszen a valós élet egyetlen fázisát tükrözi, mégpedig éppen a valós van-nak az ellentétét. A nincs tehát a van ellentéte, következésképpen akár lehetne is, csak most éppen hiányzik. Ismerjük a fogalmat is, amit jelent, tehát ha nincs valamely ismert fogalom átmeneti állapotára utaló kifejezés. Nem tagadó, nem reménytelen, mert az, ami most nincs, az általában van, csak éppen most, momentán nem érzékelhető semmi módon sem. Azt mondjuk, nincs boldogság, tehát tudjuk, hogy van boldogság, azt is tudjuk, mi az, milyen csoda érzés azt megélni, átélni, és tudjuk, hogy lesz boldogság, csak most azért nincs, mert éppen két boldogságérzet közötti állapotban vagyunk. Tehát reménykedünk.

    Csak úgy írogatok… Magamnak, Neked, talán mindenkinek. Olvasd Te is, Barátom, ki tudja, mit olvasol ki belőle magadnak. Aztán eldöntöd, hogy jó-e az Neked, vagy nem jó. Mert döntened kell, mert nem kerülheted ki. De vigyázz, nem vagy Te sem tévedhetetlen, mint ahogyan én sem vagyok tévedhetetlen, és senki nem az. A döntést mindig a külső körülmények kényszerítik ki belőled, hogy milyen döntést hozol, az attól függ, milyen mértékben érint Téged. Ám legfőbbképpen attól függ, mennyire vagy érzékeny a külvilág, és a benne élő emberek viselkedésére, netán provokációjára, mennyire függ tőle a további sorsod. Minden döntésed befolyásolja a további sorsodat, s a végső döntés meghozatalát pedig már hetekkel, hónapokkal megelőzik azok a behatások, és az azzal kapcsolatos rész-döntéseid, melyekkel kapcsolatban tudod, hogy egyszer döntened kell, végérvényesen. Ne hamarkodd el a döntésedet, Barátom. Saját magad érdekeit alapul véve kell tudnod jól döntened. Ha vezető vagy valahol, ne állj fel a székből csak azért, mert néhány beosztottad nem ért egyet vezetési elveiddel, nem ismeri el tehetségedet, mi több, ők saját magukat –   mindössze önvéleményük alapján – többre tartják nálad. Ha segítséget ajánlanak fel, fogadd el azt, de a végső döntéssel várj, ameddig várhatsz.

    Csak úgy írogattam. Tudjátok, ahogyan szoktam, és tán még fogok is. Magamnak, Neked, mindenkinek… S ha fogok ezután is írogatni, azt majd akkor azért teszem, mert hiszek abban, hogy nem veszendő dolog írogatni.

    Még nem döntöttem el.