egyfajta válaszvers F.A.-nak
Amikor feln? a gyermek,
értelmét veszti a szó,
pedig akkor kezd
ragaszkodni hozzá,
akár napsütésben az árnyékhoz,
es?ben erny?t kívánna – szül?t.
De szül? az, ki számon tartja,
honnét, mikor; aki elhiteti,
van mifelé, és gyermek az,
aki még nem tudja:
f?leg egyedül vagyunk
ebben a nagy elhívatásban,
amit úgy hívnak – emberlét.
Amikor feln? a gyermek,
egyre jobban kezd hasonlítani
a megtagadotthoz,
nevezzük szül?nek, múltnak,
korlátnak, figyelmeztet?nek:
neked is lehet majd
itt-ott nehezebb,
mert ebb?l vagy gyúrva,
és makacsok a gének,
az aggyal az ugrás
nem visz oly messzire;
mert tagadásból lesz,
mi maga állítás,
új terepe egy jöv? tagadásnak –
de az már te gyermeked,
nékem unokám,
akinél nincs közelebb senki,
te sem.
Legutóbbi módosítás: 2009.06.07. @ 21:32 :: Petz György
