Nyomtatás

Pádraig Pearse: Az énekes

Vidéki ház tágas, tiszta konyhája. Balra egy ajtó, amely, mikor nyitva van, a vad vidéket mutatja a háttérben magányos dombokkal; jobbra egy t?zhely, amellett egy másik ajtó vezet egy szobába. Egy gyertya ég az asztalon.

Maire ni Fhiannachta, egy szomorú, ?sz hajú hölgy a t?z mellett gyapjút fon. Sighle, egy fiatal lány, a kandallósarokban guggol, és mezítláb gyapjút fésül.

MAIRE.

Sighle kincsem, tégy a t?zre.

SIGHLE.

Fázol?

MAIRE.

A lábam fázik.

Sighle feláll, felszítja a tüzet, tesz rá még egy kis t?zeget, aztán leül újra és folytatja a gyapjúfésülést.

SIGHLE.

Már le kellett volna feküdnöd.

MAIRE.

Nem tudtam volna aludni, gyermekem. Van egy olyan érzésem, hogy valami közelít felénk. Az a valami vagy valaki idejön. Tegnap egész nap lépteket hallottam kintr?l az utcáról.

SIGHLE.

Azok a száraz levelek voltak. A berkenyék elhullatták leveleiket a nagy szélben.

MAIRE.

Talán. Nem gondolod, hogy Colm gondterhelt volt múlt éjjel, amikor elment?

SIGHLE.

Eloltom azt a gyertyát. Világosodik.

Feláll és eloltja a gyertyát; azután visszamegy a helyére.

MAIRE.

Nem gondolod, hogy Colm gondterhelt és bánatos volt múlt éjjel, amikor elment?

SIGHLE.

De igen.

MAIRE.

Mondott valamit neked?

SIGHLE.

Mondott. [(Csendben dolgoznak pár percig, aztán Sighle abbahagyja a munkát és beszélni kezd.)] Maire ni Fhiannachta, azt hiszem, szólnom kell arról, amit a fiad mondott nekem. Újra és újra átgondoltam ezt magamban az éjszaka hosszú órái alatt. Nem helyes, hogy itt ülünk ketten ennél a t?znél, és egy ilyen titok áll közöttünk. Elmondjam, hogy Colm mit mondott nekem?

MAIRE.

Sighle, lányom, elmondhatod, ha szeretnéd.

SIGHLE.

Azt mondta, hogy nagyon kedvel engem.

MAIRE.

(abbahagyta a fonást)

Igen, lányom?

SIGHLE.

És… és azt kérdezte, ha véget érne a baj, hozzámennék-e.

MAIRE.

Mit mondtál neki?

SIGHLE.

Azt mondtam, hogy nem tudok neki válaszolni.

MAIRE.

Megkérdezte, hogy miért nem kap választ t?led?

SIGHLE.

Igen; és én nem tudtam, mit mondjak neki.

MAIRE.

Nekem elmondhatod?

SIGHLE.

Emlékszel arra a napra, amikor el?ször jöttem a házadba, Maire?

MAIRE.

Persze, hogy emlékszem.

SIGHLE.

Emlékszel arra, hogy mennyire magányos voltam?

MAIRE.

Hogyne emlékeznék lelkecském! Mennyire sírtam, amikor a pap behozott ide! És te csak fogtad a szoknyámat, és nem engedted el, és sírtál, amíg azt hittem, hogy megszakad a szíved. „Mamit betették a földbe” – állandóan ezt mondogattad. „Aludt, és ?k a földbe tették.”

SIGHLE.

És te térden állva jöttél oda hozzám, átöleltél két karoddal, és arcodat az arcomhoz szorítottad, és csak azt mondogattad, hogy „Isten megvigasztal, Isten megvigasztal.” És amikor egy kicsit abbahagytam a sírást, odavittél a t?zhöz. A két fiad is ott volt a t?znél, Maire. Colm ott volt a sarokban, ahol én vagyok most, MacDara pedig ott ült, ahol most te vagy. Macdara lehajolt hozzám és a térdére ültetett – csak egy kicsi félénk gyermek voltam. Megsimogatta a hajam. Aztán elkezdett énekelni egy dalt, egy kis dalt, amely tele volt ugyan szomorú szavakkal, de nekem felvidult t?le a szívem, és a szavak meg a zene olyan óvó és megnyugtató volt, mint… mint édesanyám keze az arcomon, vagy az ? csókja a számon, mikor már félig aludtam-

MAIRE.

Igen, kislányom?

SIGHLE.

És ez megnyugtatott, nagyon megnyugtatott, és kezdtem azt hinni, hogy újra otthon vagyok, és elaludtam MacDara karjaiban – ó, az ? er?s karjaiban, miközben lágy hangja megnyugtatott – és amikor sokkal kés?bb felébredtem, még mindig a karjaiban voltam, és a fejem a vállán nyugodott. Kinyitottam a szemem és ránéztem. Rám mosolygott, és azt mondta: „Ez aztán egy jó, hosszú alvás volt.” Én… akkor odatartottam neki az arcom, és ? lehajtotta a fejét, hogy megpusziljon. Olyan kedves volt, annyira finom. [(Maire csendesen sírdogál.)] Nem volt jogom, hogy ezeket elmondjam neked. Isten megbocsát, hogy sírtál miattam, Maire ni Fiannachta.

MAIRE.

Csitt lányom! Igenis van hozzá jogod, hogy elmondd… Folytasd csak kincsem… Fiam, szegény kisfiam!

SIGHLE.

Csak egy kicsi félénk gyermek voltam –

MAIRE.

Nyolc éves voltál mindössze, nem több, amikor a pap behozott a házba.

SIGHLE.

Milyen id?s volt MacDara akkor?

MAIRE.

Akkor lett tizenöt. Tizenöt éves lett szent MacDara napján, abban az évben, amikor édesanyád meghalt.

SIGHLE.

Ez a ház csaknem annyira drága volt nekem, mint édesanyám háza attól a naptól fogva. Jó voltál hozzám, Maire ni Fhiannachta, és mindkét fiad is jó volt hozzám, de –

MAIRE.

Igen, lányom.

SIGHLE.

Macdara olyan volt nekem, mint a nap meg a hold, mint a harmat és az es?, egyszerre volt er?s és édes. Nem tudom, tudta-e, mennyire kedvelem ?t. Azt hiszem tudta, mert –

MAIRE.

Igen, tudta, gyermekem.

SIGHLE.

Ezt te honnan tudod? Beszélt róla neked? Tudtál róla?

MAIRE.

Az anyja vagyok. Hát nem ismerem a teste minden porcikáját? Talán nem ismerem minden gondolatát? Soha nem beszélt err?l velem; de én mégis tudtam.

SIGHLE.

Belesz?tt a dalaiba. Innen gondolom, hogy tudta. Sok dalban benne volt a nevem, amit ? írt. Gyakran, amikor az állatokra vigyáztam, odajött hozzám a zöld domboldalra egy kis dallal, amit írt. Boldoggá tett minket azon a zöld domboldalon akkoriban.

MAIRE.

Mindnyájunknak boldogság volt, amikor Macdara itt volt.

SIGHLE.

Majdnem megszakadt a szívem, amikor szám?zték t?lünk.

MAIRE.

Tudtam én jól.

SIGHLE.

Éberen feküdtem éjszaka és közben az ? hangja és az ? dalai szóltak a fejemben. Nevén szólítottam a zöld domboldalon. Ha szentmisén voltam az ? arca bukkant fel a szentostyán.

MAIRE.

Mindketten magányosak vagyunk nélküle. A ház is magányos.

SIGHLE.

Colm soha nem tudta, mennyire kedvelem MacDara-t. Amikor MacDara elment, Colm még kedvesebb lett velem, mint valaha, de valójában, mindig is kedves volt.

MAIRE.

Colm kedves fiú.

SIGHLE.

Egészen tegnapig egyszer sem említette, hogy kedvelne engem; soha nem is gondoltam rá, szerettem ?t ugyan, de eszembe sem jutott, hogy közöttünk a házasságról szó eshetne. Nem hinném, hogy beszélt volna róla, ha nem közeledne a baj. Márpedig azt mondta, hogy az hamar itt lesz.

MAIRE.

Nagyon hamar itt lesz.

SIGHLE.

Beleremegek, amikor arra gondolok, hogy elmennek harcolni. Kacagva mennek; látom kipirult arcukat és piros ajkaikat. Aztán ott hevernek csendben a domboldalon, csendesen és fehéren, az arcuk nem piros, de talán ott van egy piros seb a mellükön vagy a homlokukon. Colm haja pedig véres…

MAIRE.

Nyugalom, lányom. Nem lehet arról így beszélni, aki ebben a házban n?tt fel. Én az anyja vagyok, és nem neheztelek rá.

SIGHLE.

Bocsáss meg nekem, te jobban ismered a bánatot, mint én, és azt hiszem, én csak a saját bánatomat ismerem. [(Felemelkedik és megcsókolja Mairet.)] Máskor olyan büszkén gondolok a sok fiatalemberre, az egyenes, er?s karú, sima, fehér húsú fiatalemberekre, akik a veszedelembe mennek, mert egy hang szólította ?ket, hogy hozzák helyre a rosszat, amit az emberek elkövettek. Ó, annyira szeretném látni azt az embert, aki feltüzelte szívüket a hangjával! Azt beszélik, hogy nagyon fiatal. Azt mondják, hogy egy közülünk – egy hegyvidéki férfi, aki a mi nyelvünket beszéli, és ismeri az éhséget és a gyászt.

MAIRE.

Ereje és kedvessége talán gyászából származik.

SIGHLE.

Hallottam, hogy a Bridge-i Diarmaid mondta, hogy tegnap ott volt Uachtar Ard-i vásáron. Százak versengtek az utcákon, hogy láthassák.

MAIRE.

Kíváncsi vagyok, el fog-e jönni ide Cois-Fhairrge-ba, vagy a Joyce vidékre megy majd? Nem tudom, de azt éreztem tegnap egész nap és éjszaka, hogy el fog jönni. Azt hittem, talán, talán-

SIGHLE.

Mit gondolsz, ki lehet?

MAIRE.

Azt gondoltam, hogy talán a fiam jön el hozzám.

SIGHLE.

MacDara?

MAIRE.

Igen, MacDara.

SIGHLE.

Gondolod, hogy vissza fog jönni, hogy együtt legyen a fiúkkal a bajban?

MAIRE.

Igen.

SIGHLE.

Vissza fogják most engedni?

MAIRE.

Ki engedné ?t, vagy tartóztatná fel, mikor úgy tér vissza, mint a hazai madár? Csak a Halál; Isten áll az ártalom és miközöttünk!

SIGHLE.

Ámen.

MAIRE.

Ott jön Colm.

SIGHLE.

(kinéz az ablakon)

Tényleg, ott van az utcán.

MAIRE.

Szegény Colm!

Nyílik az ajtó, és belép Colm, egy húsz év körüli fiatalember.

COLM.

Nem feküdtél le, anyám?

MAIRE.

Nem feküdtem le, Colm, túl nyugtalan voltam az alváshoz. Sighle itt maradt velem egész éjszaka.

COLM.

Sajnálom, hogy ti ketten egész éjjel fenn voltatok.

MAIRE.

Sokkal magányosabbak lettünk volna az ágyban, mint így, beszélgetve. Sok fiú volt éjjel a kiképzésen?

COLM.

Igen, sokan. Tizenháromszor húsz f?.

MAIRE.

Mikor jön a baj, Colm?

COLM.

Holnap, vagy holnapután; talán hamarabb. Galwayból várunk egy embert az üzenettel.

MAIRE.

A hegyeket foglaljátok el, vagy Uachtar Ard-ba vagy Galway-ba vonultok?

COLM.

Azt hiszem, bevonulunk. A Bridge-i Dirmaid, Cuimin Eanna, valamint a mester rövidesen csatlakozik hozzánk. Van néhány elkészítend? tervünk, és a mester ki akar adni pár írásos parancsot.

MAIRE.

Te leszel a kapitány?

COLM.

Igen, hacsak egy jobb ember nem lép a helyembe.

MAIRE.

Ugyan, milyen jobb embert találnának nálad?

COLM.

Beszélik, hogy eljön az Énekes. Tegnap ott volt a vásárban Uachtar Ard-ban.

MAIRE.

Sighle, kérlek tedd fel a teáskannát és rakd rendbe a szobát. A mester kér majd egy csésze teát. Nem d?lsz le egy órácskára, Colm?

COLM.

Nem fekszem le. Bármelyik pillanatban itt lehetnek.

MAIRE.

Igyekezz Sighle! Takarítsd ki a szobát, a kannát meg add ide!

Sighle, aki behozott egy kanna vizet, odaadja Mairenak, ? meg felakasztja a t?z fölé; Sighle bemegy a szobába.

COLM.

(kis szünet után)

Beszélt veled Sighle, anyám?

MAIRE.

Beszélt, fiam.

COLM.

Mit mondott?

MAIRE.

Elmondta, hogy mir?l beszéltetek múlt éjjel. Türelmesnek kell lenned, Colm. Ne sürgesd, hogy túl hamar adjon neked választ. Különös gondolatokat ?riz a szívében és különös emlékeket.

COLM.

Miféle emlékeket?

MAIRE.

Sok asszonynak vannak emlékei.

COLM.

Sighle-nek csak err?l a házról és az anyjáról vannak emlékei. Még gyerek szinte.

MAIRE.

Te talán nem gyerek vagy? Nem tudsz türelemmel lenni? A gyerekeknek vannak emlékei, de az emlékek néha meghalnak. Sighle emlékei még nem haltak meg.

COLM.

Furcsa beszéd ez. Mire emlékszik?

MAIRE.

Cssss, van valaki az utcán!

COLM.

(kinéz az ablakon)

Cuimin az és a mester.

MAIRE.

Türelem, fiam. Ne szomorkodj. Mind a ketten gyerekek vagytok még, nem?

Az ajtó kinyílik és Cuimin Eanna valamint Maoilsheachlainn bejönnek. Cuimin középkorú; Maoilsheachlainn id?sebb, ?szül, és egy kicsit görnyedt.

CUIMIN ÉS MAOILSHEACHLAINN

(belépnek)

Isten óvjon mindnyájatokat.

MAIRE.

Isten óvjon titeket, emberek. Nem ültök le? Már forr a tea. Colm, adj a mesternek egy nagy széket.

MAOILSHEACHLAINN

(leül a t?z melletti székre, amit Colm készített oda)

Már nagyon korán fenn vagy, Maire.

MAIRE.

Le se feküdtem, mester.

MAOILSHEACHLAINN

Egész álló éjjel itt ültél?

MAIRE.

Így van. Sighle itt volt velem.

MAOILSHEACHLAINN

Siralmas az asszonyok helyzete ebben a világban. Túl jók hozzánk, és túl sokat gondoskodnak rólunk. Attól tartok, nagyon sok asszony maradt fenn éjszaka ezekben a hegyekben. Igen, és nagyon sok asszony Írországban. Ezek az asszonyok virrasztanak olyan sokat.

MAIRE.

(hozza a teát)

Miért nem ülünk le és iszunk egy csésze teát? Nem megyünk át a szobába?

MAOILSHEACHLAINN

Inkább itt innánk meg a t?z mellett.

MAIRE.

Sighle most rakja rendbe a szobát. Talán kényelmesebb az asztalon írnod.

MAOILSHEACHLAINN

Akkor átmegyünk.

MAIRE.

Várjunk, amíg Sighle megteríti az asztalt. Mindjárt leforrázom a teát.

COLM

(Maoilsheachlainn felé).

Hagyott valami üzenetet a hírnök a kovácsnál, mester?

MAOILSHEACHLAINN

Nem, semmit.

CUIMIN.

Amikor jöttünk fel az emelked?n, láttam egy embert, amint a Cnoc an Teachta-n mászott fel, azt hittem, talán ? az.

MAOILSHEACHLAINN

Nem hiszem, hogy ? volt. Lassan ment, s abban biztos vagyok, hogy a hírnök, aki azt a üzenetet hozza, a szelek szárnyán érkezik.

COLM

Talán az egyik fiút láttad, aki a kiképzésr?l tartott hazafelé.

CUIMIN.

Nem, ez egy idegen volt. Hegyi embernek t?nt, aki nagy távolságról érkezett. Talán a vásárban volt tegnap, Uachtar Ard-ban, s ott maradt éjszakára a kiárusítás után.

MAOILSHEACHLAINN.

Valóban, elég sokat ott maradtak, azt mondják, akik a várt üzenetr?l beszélgettek.

CUIMIN.

Azt hiszem, ott volt az Énekes. A Bridge-i Diarmaid azt mondta, hogy beszélt mindnyájukkal a vásáron, és sokan ott maradtak a városban a vásár után, gondolván, hogy újra beszél velük. Azt beszélik, hogy angyalhangon szól.

MAOILSHEACHLAINN.

Milyen kinézetre?

CUIMIN.

Mint egy szegény hegyi ember. Azt mondják, fiatal és sápadt, mint a városlakók, de a ruhája és a beszéde olyan, mint a hegyieké, félénk és nagyon csendes, amíg fel nem áll, és el nem kezd beszélni az emberekhez. Aztán olyan lesz a hangja, mint az ezüst trombitáé, és olyan szépen beszél, hogy az emberek sírva fakadnak.
És valami szörny? harag munkál benne, annak ellenére, hogy visszahúzódó és finom. Diarmaid azt mondja, hogy a Joyce vidéken úgy gondolják, hogy valami h?s tért vissza újra, hogy az embereket a Gallok ellen vezesse, vagy talán egy angyal, vagy magának, Máriának a Fia jött le a földre.

MAOILSHEACHLAINN.

(az ajtó felé néz)

Lépteket hallok kintr?l.

MAIRE

(aki addig egyenesen ült a székében és feszülten figyelt)

Ezek a fiam léptei.

COLM

Biztos vagy benne, anyám, hiszen itt vagyok?!

MAIRE

Ezek MacDara léptei.

Valamennyien Maire-re pillantanak, majd az ajtó felé, amelynek megmozdult a kilincse.