MAOILSHEACHLAINN.
Bárcsak MacDara lenne, Maire. De valószín?leg Dirmaid lesz, vagy az a hegyi ember, akit az úton láttunk.
MAIRE
Ez nem Dirmaid, hanem MacDara.
Kinyílik lassan az ajtó, és MacDara, egy huszonöt év körüli fiatalember, a hegyi emberek öltözékében megáll a küszöbön.
MACDARA.
Isten óvjon mindnyájatokat.
MINDEN
És szintúgy téged is.
MAIRE
(felemelkedik és kitárja karját)
Éreztem, hogy eljössz, kisfiam!
MACDARA
(Odaugrik hozzá és átöleli)
Anyácska! Édes anyácskám!
Még ölelik egymást, amikor Sighle belép a szobából, csendben áll a küszöbön MacDara-t nézve.
MAIRE
(Felemeli a fejét)
Az összes csöndes úton, az összes rögös hegyen és az összes nyüzsg? városon át is éreztem, hogy közeledsz hozzám.
MACDARA
Ó, azok a hosszú, nagyon hosszú évek!
MAIRE
Könnyezek a büszkeségt?l, hogy láthatlak. Szomszédok, szomszédok, itt van MacDara, akit els?ként szültem a férjemnek!
MACDARA
(Megcsókolja Colm-ot)
Kisöcsém! [(Cuimin-nak)], Cuimin Eanna! [(Maoilsheachlainn-nak)], Mester! [(Kezet ráznak.)]
MAOILSHEACHLAINN.
Üdvözlégy itthon.
CUIMIN.
Üdvözlégy itthon.
MACDARA.
(Körülnéz)
Hol van…[(Meglátja Sighlet az ajtóban.)] Sighle! [(Odalép hozzá és megfogja a kezét.)] Kicsi, kicsi Sighle! …Én… Anyám, néha, amikor nagy tömeg közepén álltam, láttam ezt a t?zhelyet, és kinyújtod felém a karod, mint egy perce tetted, és Sighle-t a szoba ajtajában; és zokogott értetek a szívem.
MAIRE.
Hallottam én is a szíved sírását. Sokszor, nagyon sokszor, itt a t?zhely mellett, vagy odakint az utcán álltam és azt mondtam „MacDara most sír értem. Sóvárog a szíve.’ És aztán éreztem, hogy egyre közeledsz, lépésr?l lépésre. A múlt éjjel éreztem, hogy már nagyon közel vagy hozzám. Emlékszel, Sighle, mondtam, hogy érzem, jön valaki, ugye mondtam, hogy azt hiszem, talán MacDara lesz az?
SIGHLE.
Mondtad.
MAIRE.
Tudtam, hogy ma hajnalban valami csodálatos fog jönni ide a hegyekbe. Vörös hajnalokat és fehér hajnalokat láttam a dombok felett, de egyetlenegy sem volt olyan, mint ez a hajnal. Gyere be kincsem, és ülj le egy kicsit a szobába. Sighle megterítette az asztalt, a tea készen van. Hozd be a palacsintát, Sighle. Gyere be, mester, gyere, Cuimin.
MAOILSHEACHLAINN.
Nem, Maire, még üldögélünk itt egy kicsit. Te és a gyerekeid magatokban szeretnétek lenni. Menjetek, menjetek csak be gyerekek. Cuiminnek és nekem úgyis a terveken kell dolgoznunk, és még várjuk a Bridge-i Diarmaidot.
MAIRE.
Nem sajnáljuk t?led azt, hogy osztozz az örömünkben, mester. T?led sem, Cuimin.
MAOILSHEACHLAINN.
Nem, menjetek csak be Maire. Majd megyünk utánatok. Itt szeretnénk beszélgetni.
MAIRE.
Jól van, akkor gyertek majd be, ha kibeszélgettétek magatokat. Van elég tea a kancsóban mindenkinek. Menjünk be, gyerekek.
MacDara, Colm, Sighle és Maire bemennek a szobába, Sighle viszi a palacsintát, Maire a teát.
MAOILSHEACHLAINN.
Nagyszer? hír, hogy MacDara visszajött.
CUIMIN.
Gondolod, hogy velünk tart?
MAOILSHEACHLAINN.
Az a fiú, aki így tartja a fejét, ilyen büszkén, ilyen nevet?s az arca, az gyáva lenne vagy spicli? Cuimin, te nem ismered ennek a fiúnak a szívét; szeretet van benne és er?. És nem ismered az eszét sem, annyira szívélyes, annyira tele van bölcsességgel. Én tanítottam, amikor még ifjú legényke volt. Nagyon sajnáltam, hogy el kellett mennie t?lünk. Egyébként meg úgy gondolom, hogy a szám?zetése még jobb emberré tette. Biztosan tele van nagyszer? emlékekkel.
CUIMIN.
Sohasem tudtam pontosan, miért is szám?zték.
MAOILSHEACHLAINN.
A dalai miatt. Olyan dalokat írt, amit?l lángra gyúlt az emberek szíve.
CUIMIN.
Igen, gyakran hallottam a dalait.
MAOILSHEACHLAINN.
Tele voltak hatalmas szeretettel az emberek iránt, és óriási harag volt bennük a Gallok ellen. Volt, aki azt mondta, hogy hitetlenség volt bennük, meg istenkáromlás. Én ilyet sose tapasztaltam, és nem is hiszem, hogy lett volna. Voltak, akik azt akarták elhitetni velünk, hogy Isten a Gallok oldalán áll. Aztán jött a hír Galwayból, vagy Dublinból, hogy börtönben van, és lehet, hogy kiátkozzák, ha nem megy el. Fiatal legény volt még, tizennyolc, vagy talán húsz. A pap azt tanácsolta neki, hogy menjen el, és ne hozzon bánatot az anyja házába. Egy este aztán elment, anélkül, hogy búcsút mondott volna bárkinek is.
CUIMIN.
És merre járt azóta?
MAOILSHEACHLAINN.
Nagyvárosokban és magányos helyeken. Az arca olyan, mint egy tudósé, papé, vagy egy hivatalnoké. Biztos, hogy sokat olvasott, tanult és rengeteg dalt írt.
CUIMIN.
Nem tudom, van-e olyan er?s, mint az a Colm fiú.
MAOILSHEACHLAINN.
Nem annyira markos, mint Colm, de nagy er? van a kezében. Azt mondom, bármely hegyi fiúval szemben helytállna hokiüt? vagy lándzsaforgatásban
CUIMIN.
Remek lesz, ha segít nekünk. Az emberek szeretik a dalai miatt, amit régen írt. Nincs olyan ember, aki ne teljesítené a parancsait.
MAOILSHEACHLAINN.
Ez így van. És a tanácsai is hasznosak számunkra. Jobb terveket kovácsol, mint te, vagy akár én, Cuimin.
CUIMIN.
Csak tudnám, hol marad Diarmaid.
MAOILSHEACHLAINN.
Talán valami hírt kapott a kovácsnál, vagy a pap házában. A keleti úton ment, hogy megnézze, van-e valami jele az üzenetnek Galwayból.
CUIMIN.
Kellemetlenül érzem magam, amíg meg nem jön. [(Felkel, odasétál az ablakhoz és kinéz rajta; Maoilsheachlainn ott marad a t?z mellett. Cuimin visszajön az ablaktól, és folytatja.)] Most akkor bevonulunk, vagy a dombokon harcolunk?
MAOILSHEACHLAINN.
Kimegyünk a Maam Hasadékhoz, és találkozunk a fiúkkal a Joyce vidékr?l. Hátrahagyunk párat, hogy védjék a hasadékot, és párat Leenane-ben. Átvonulunk az úton a tavak között, Maam-on, Cornamona-n és Clonbur-on keresztül Cong-ig. Azután barátokkal találkozunk balról Ballinrobe-ban, és jobbról Tuam-nál. Mi állít meg ott minket, pár Gall Clifdenben?
CUIMIN.
És ha felvonulnak ellenünk, elpusztítjuk ?ket a hegyekb?l.
MAOILSHEACHLAINN.
Meg tudjuk tenni. Csapdába sétálnak.
MacDara bukkan fel a szoba ajtajában, a kezében egy csésze teával és néhány palacsintával.
MACDARA.
Hoztam neked egy csésze teát, mester. Gondolom, régóta itt ülsz.
MAOlLSHEACHLAINN
(elveszi)
Isten áldjon, Macdara.
MACDARA.
Menj át, Cuimin. Most már van hely az asztalnál.
CUIMIN
(felemelkedik és bemegy)
Át is megyek. Szólj nekem fiú, ha Diarmaid megjön.
MAOlLSHEACHLAINN
Ez egy nagyszer? nap, MacDara.
MACDARA.
Nagyszer? nap és boldog nap; de egyben gyászos is.
MAOILSHEACHLAINN.
Hogy lehetne a hazatérésed napja gyászos?
MACDARA.
Hát nem minden nagy öröm a nagy bánatban gyökerezik? A hazajövetel örömét talán nem árnyékolja be a távozás fájdalma? Különös érzésem van, mester. Éppen csak befejeztem egy hosszú utazást, és úgy érzem, mintha egy másik hosszú útra készülnék. Hazatérni szándékoztam, de úgy t?nik az egész, mintha egy találkozás lenne csak az úton… Amikor anyám felállt, és jött felém kinyújtott karjával, Mária jutott az eszembe, amikor találkozott a Fiával a Szomorú úton.
MAOILSHEACHLAINN.
Hát ez egy elég szokatlan gondolat. Mi hozott haza?
MACDARA.
Valami titkos dolog, amit nem tudok megnevezni. Valami érzés, hogy újra látnom kell anyámat, Colm-ot és Sighle-t. Egy érzés, hogy egy nagy kalandba kell vágnom, csókjaikkal az ajkamon. Úgy láttam magam, mint aki meghalni jött egy nagy tömegbe, amely hidegen és csendben állt; és voltak páran, akik átkoztak engem a szívükben, mert halált hoztam az otthonaikba. Úgy t?nt, mintha halott arcok néznének rám szemrehányóan. Ó, a holtak bölcs és szomorú arcai – és az asszonyok siratóénekei visszhangoztak a fülemben. De éreztem hármójuk csókját, a melegséget az ajkamon, mintha bor lett volna a véremben, s ez meger?sített abban, hogy elviseljem, amit a férfiak mondtak, s úgy haljak meg, hogy a szívemben csak szeretet és sajnálat van, de keser?ség nincs.
MAOILSHEACHLAINN.
Nagyon különös, hogy így láttad magad.
MACDARA.
Ostobaság volt. Az embernek támadnak furcsa, magányos gondolatai, amikor a tömeg közepén van. De örülök annak a gondolatnak, mert hazavezetett. Annyira magányosnak éreztem magam messze innen… Anyám haja is ?szebb, mint egykoron volt.
MAOILSHEACHLAINN.
Hát igen, öregszik. Neki is kijutott a bánatból: apád meghalt, téged meg szám?ztek. Colm viszont nagyszer?, keménykötés? fiúvá cseperedett.
MACDARA.
Így van. Colm és énközöttem van egy kis tartózkodás. Nem beszélgetünk úgy, mint rég.
MAOILSHEACHLAINN.
Amikor a fiúk együtt n?nek fel, aztán hosszú id?re elválnak, gyakran van közöttük tartózkodás, amikor újra találkoznak. Észrevetted, hogy Sighle megváltozott?
MACDARA.
Nem; és mégis igen. Mester, ? csodaszép. Nem is tudtam, hogy egy n? lehet ennyire gyönyör?. Azt gondoltam, hogy minden szépség a szívben van, hogy a szépség az egy titkos valami, amit csak az ábrándozás szeme láthat, vagy valami meg nem született kiválóság álmában. Arra tanítottam magam, hogy a fizikai szépségr?l azt gondoljam, hogy az valami szentségtelen dolog. Megpróbáltam a szívemet érintetlennek megtartani; és néha, mikor megálltam a város utcáin, hogy megnézzem valami gyönyör? gyermek fehér lábát, s éreztem a fájdalmat, amit a szépség látványa okozott, és azt kívántam, bárcsak megvakulnék, és ki tudnám zárni minden olyan dolognak a látványát, ami megkísérthet. Id?nként lázadoztam ez ellen, és hangosan sírtam, hogy Isten ne adjon szépséget a világnak, még azt se, hogy a szépségét beigya a szemem, ha az a szépség nem a mennyországtól származik. De aztán megint azt mondtam, hogy ’Ez a kísértés legravaszabb formája; ez azért van, hogy az ember Isten akaratának meger?sítését hozzárendelje saját vágyaihoz’. Akkor megkeményítettem a szívem, hideg és tiszta maradtam, mint a hegytet?. De most úgy gondolom, hogy tévedtem, mert Sighle szépsége szentséges kell, hogy legyen.
MAOILSHEACHLAINN.
Egy jó és bájos n? bizonyára szent. Túl sokat kételkedsz magadban, Macdara. És túl sokat tépel?dsz. Emlékszel arra, amikor még kislegény voltál, hogy sírtál a vadkacsa miatt, aminek véletlenül eltörted a szárnyát egy k?vel, és hogy dalt írtál a daruról, amelynek a fészkét kifosztva találtad, vagy a kis halott vörösbegyr?l, amelyet holtan leltél a küszöbödön? És arra emlékszel, hogy nevetett a pap, amikor meggyóntad neki, hogy vízbefúlt liliomokat loptál ki a folyóból?
MACDARA
(nevetve)
Igen, diarmaid-i állomáson volt, a hídnál, és amikor a pap nevetett, vörösre gyúlt az arcom, mindenki minket nézett, én meg felálltam és kirohantam a házból.
MAOILSHEACHLAINN
(nevetve)
Jól emlékszem rá. Azt gondoltuk, azt mesélted el neki, hogy szerelmes voltál a házvezet?n?jébe.
MACDARA.
Csak egy kicsit, de tényleg az voltam. Mindig adott almákat a pap kertjéb?l. Kicsi, vörösesbarna almákat, a legédesebbeket, amiket valaha is kóstoltam. Annak idején azt hittem, hogy a Heszperidák almái lehettek ilyenek, amelyek felkutatására Tuireann Gyermekei mentek.
MAOILSHEACHLAINN.
Min? csoda, hogy verset írtál róluk.
MACDARA.
Írtam. Deibhidhe-ben írtam egy húszszor négysoros verset.
MAOILSHEACHLAINN.
Sok dalt írtál, míg nem voltál idehaza?
MACDARA.
Amikor elmentem, a szívem el?ször olyan volt, mintha halott és néma lett volna; egyetlen dalt sem tudtam írni. Aztán egy kis id? múlva, mikor keresztülmentem az édes, zöld vidéken, és eljutottam a kis városokba, ahol láttam a játszadozó gyermekeket, a szívem újra megnyílt, mint a keményre száradt föld, ha megöntözik. Az els? dal, amit írtam, egy gyermekr?l szólt, akit játszani láttam Kilconnell egyik utcáján. A következ? egy id?s, komor férfiról szólt, akivel az Aughrim-i töltésúton találkoztam. Írtam egy vidám, büszke dalt, amikor láttam a széles Shannont folyni az Athlone híd alatt. Számos dalt írtam, miel?tt elérkeztem Dublinba.
MAOILSHEACHLAINN.
És hogy boldogultál azokkal Dublinban?
MACDARA.
Elmentem egy könyvkeresked?höz, és odaadtam neki a versgy?jteményemet, hogy nyomtassa ki. Azt mondta, hogy nem meri kinyomtatni, mert a Gallok rögtön börtönbe vetnék, a nyomdáját meg bezárnák. Éhes voltam és az utcákon kóboroltam fel s alá. Aztán egy ember meglátott, amint egy ír plakátot olvastam a falon, odajött hozzám, és megkérdezte, honnan jövök. Elmondtam neki a történetem. Pár nap múlva megjelent, és azt mondta, hogy munkát talált nekem: ír, latin és görög nyelvet kellett tanítanom egy iskolában. Elmentem az iskolába és egy évig tanítottam ott. Írtam pár verset és azok megjelentek egy újságban. Az egyik nap aztán odajött hozzám az egyik szerzetes, aki az iskola felett állt, és megkérdezte, hogy én írtam-e azokat a verseket. Mondtam, hogy igen. Erre azt felelte, hogy többet nem taníthatok az iskolában. Hát eljöttem onnan.
MAOILSHEACHLAINN.
És ezután mi történt veled?
MACDARA.
Jártam az utcákat, amíg meg nem láttam egy feliratot, hogy tanárt keresnek egy fiú mellé. Elmentem a házba, ahol egy hölgy alkalmazott, hogy tanítsam a kisfiát heti tíz shillingért. Két évig dolgoztam ott. A fiú nagyon magával ragadó volt, igazán a szívemhez n?tt. Azt gondoltam, hogy csodálatos dolog, ha egy elmét, egy életet, a saját kezeiddel pallérozhatsz. Te iskolaigazgató voltál, sose gondoltad így?
MAOILSHEACHLAINN.
Nem sok id?t töltöttem a gondolkozással.
MACDARA.
Semmi mást nem tettem egész életemben, csak gondolkoztam: gondolkoztam és verseket írtam.
MAOILSHEACHLAINN.
Ha a gondolatok és a versek jók, akkor nem hiába munkálkodtál.
MACDARA.
Igen, azt mondják, hogy a lélek dolgaival jobb foglalkozni, mint a test dolgaival. De nem vagyok biztos benne, mester. Elégedetté teheti-e önmagában a férfit a Gyönyör? Látomás? Úgy gondolom, hogy az igaz férfinak nagyszer?nek kell lennie ebben, hogy, mint Istennek, mindenképp muszáj alkotnia, mindenképpen muszáj cselekednie.
MAOILSHEACHLAINN.
A költ? talán nem alkotó?
MACDARA.
Nem, ? csak egy hang, amely kiált, csak egy sóhaj, amely reszket a nyugalomban. Az igazi tanárnak szenvednie és cselekednie kell. Meg kell törnie a kenyeret az embereknek: el kell mennie a Getzemáni kertbe és fel kell mennie a Golgota emelked?jén… néha úgy gondolom, hogy n?nek lenni, és n?ként szolgálni, szenvedni a legnemesebb dolog. Talán azért van ez, mert csodálatosnak és megtiszteltetésnek vettem, hogy tanár lehetek, mert a tanár ezt teszi. Átadtam a kis tanítványomnak az életem húsát, vérét és lélegzetét. Szívélyességem tejével tápláltam ?t, a saját lelkem lélegeztem belé.
MAOILSHEACHLAINN.
És ? viszonozta ezt a hatalmas szeretetet?
MACDARA.
Viszonozhatja-e egyetlen gyermek is az anyja szeretetét? Mester, a te hivatásod a legkeservesebb valamennyi hivatás közül. Olyan vagy, mint a szegény anya, aki feláldozza magát, hogy nevelhesse a gyermekeit, akik elmennek és sose térnek vissza.
MAOILSHEACHLAINN.
A tanítványod h?tlen lett hozzád?
MACDARA.
Nem, annyira h? volt hozzám, hogy az anyja lett féltékeny. A jó anya és a jó tanár mindig féltékenyek egymásra. Ezért van az, hogy a tanári szakma a legszomorúbb mind közül. Ha rossz a tanár, a diák elfordul t?le. Ha jó a tanár, a diák rokonai féltékenyek lesznek rá. Kis tanítványom anyja arra kényszerítette ?t, hogy válasszon: vagy ?, vagy én.
MAOILSHEACHLAINN.
És hogyan választott?
MACDARA.
Persze, hogy az anyját. Hogyan is hibáztathatnám érte?
MAOILSHEACHLAINN.
És te mit tettél?
MACDARA.
Vállamra vettem a batyumat és útnak indultam.
MAOILSHEACHLAINN.
És ezután hogy boldogultál?
MACDARA.
Meglehet?sen rosszul, hisz’ mily szegény az, akinek már álmai sincsenek. Én voltam a legszegényebb idegen Írország útjain, mert már egyetlen illúzióm sem marad. Még egy imát sem tudtam elmondani, amikor elérkeztem egy szent kúthoz, vagy inni egyet a kocsmában, amikor egy kis pénzhez jutottam. Az egyik éppolyan ostobaságnak t?nt, mint a másik.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: Rácsai Róbert
