Eladás és cserebere
Miután befejeztük a ki–bepakolást, elindultunk Bencével széthordani az árut. Bent az utastérben a földön találtam egy tollat. Nagyon csillogott–villogott és valami jobbfajta portékának nézett ki. Eltettem. Utazás közben Bence elmesélte, hogy milyen lehetetlen pasas Wágner. Nála volt a pénz, amit Bergmann adott, és nem volt hajlandó adni Bencének élelemre meg italra. Azt kellett ennie, amit Wágner is evett.
– És tudod, mire költötte a maradékot?
– Nem, de csak elmondod.
– Vett magának egy méregdrága, 25o márkás krokodil cipőt.
– Miért nem szóltál Ernőnek?
– Minek? Én ma vagyok utoljára, mert felmondtam. Nem vagyok hajlandó ezzel a piperkőc majommal együtt dolgozni.
– És van már másik helyed, vagy csak most fogsz keresni?
– Naná, hogy van. Az Emerichnél, azaz Imre bácsinál fogok dolgozni, ugyanúgy mindenes leszek. Kicsivel többet is ígért be, mint amit eddig kerestem.
– Te tudod, persze, de szerintem hülyeséget csinálsz.
Közben leértünk a „Csalló–közbe” a Barnebiten gasséba.
– Hogy a franc egye meg – káromkodott Bence. – Megint nincs egy rohadt parkoló. Mehetünk körözni.
– Na nehogy már? Állj valahova oldalra, és én kiszórom majd a cuccokat.
– És ki vigyáz majd rá? Mert nem egy helyre szól az egész. Hiába vannak egymás mellett az üzletek itt.
– Bízd rám. Bepakolunk az Urihoz, onnét viszem majd tovább. Nem kell itt körözgetni.
– Na, a kecske meg a káposzta. Az Urinél nem hagynék egy fecni papírt sem, mert lába kel.
– Én nem félek tőle. Pontosan tudom, kinek mennyi jár. Ha meg megpróbál lenyúlni, akkor annyi neki.
Elkezdtem lepakolni, és behordani Urihoz az árut.
– Hé, mit hozol még ide? Én csak tíz darabot rendeltem. Öt ilyet és öt amolyant. Miket hozol még be ide, én nem rendeltem mást.
– Na aggályoskodj Uri. Csak itt tudunk parkolni. Ide lepakolom az egész portékát, ami Barnebitenbe jön, és innen hordom szét. Remélem, nem fogsz lenyúlni.
– Miért nyúlnálak le. Tedd őket hátra a raktárba. Ne a kezedben cipekedj, ott egy kétkerekű taliga, így nehéz.
Alig egy óra alatt szétterítettem az árut, amit ebbe az utcába kellett kiszállítani. Közben szerencsémre két firma ügynökével is megismerkedtem, akik nagy cégeket képviseltek és az árujukat ajánlgatták. Az egyik a Toshiba megbízottja volt, a másik a Sharpé. Mind a kettő adott névjegyet is. Innen még tovább kellett menni három helyre is.
– Kéne egy ilyen kerekes kocsit venni, amit az Uri adott kölcsön. Könnyebb ezekkel tologatni az árut, mint két kézzel megszakadva.
– Én már szóltam Ernőnek, de eddig még nem vett. Most majd rád marad ez is.
A következő üzlet, ahová mennünk kellett a High Tech nevű cég volt. Főleg számítástechnikával foglalkoztak. Lacit, a tulajt már ismertem.
– Szevasz, üdvözöltem! Itt az áru, ami rendeltetek. Egy stemplit meg egy aláírást kérek, és már itt se vagyok.
– Ne rohanj annyira. Készpénzben fizetek, és kellene még húsz darab.
– Na, nem tudom, hogy lesz–e még, de ha engedsz telefonálni, akkor meg tudom mondani.
Felhívtam az üzletet, hogy a Hegh Tecbe kellene még tíz–tíz darab, és kp fizet.
– Még van összesen tíz, de estére lesz több is, ma hozza a spedició, csak nem tudom mikor. A számlát meg megkapja akkor, ha viszed a következő szállítmányt.
– Tudod mit? Adom Lacit, beszéljétek meg.
Gyorsan megállapodtak.
– Na még valami. Mondd meg annak a meleg főnöködnek, hogy van olcsón discet lemezem, minden fajta. Itt van mutatóba, és rajtuk van az ár is. Csak nektek adok, ha kell, mert én is ugyanúgy el tudom adni.
– Rendben Laci! Megmutatom, és este majd jövök vissza. Meddig vagytok itt?
– Nyolcig jöhetsz, addig biztosan itt leszünk.
Mire minden árut széthordtunk, már dél is elmúlt.
– Na ez ügyes volt – dicsért meg Ernő! – Ez a Kócos is jó választás volt, mert tömött sorokban tereli befelé az embereket.
– Árul is? – kérdeztem.
– Nem tudom, nem figyeltem.
Közben Wágner jelent meg.
– Mondd apuskám, nem találtál egy arany Parkert a tragacsban?
– Micsodát?
– Egy arany tollat. Valahol a kocsiban kell lennie.
– Találtam egy tollat, de most nem tudom, hogy hol van.
– Mi az, hogy nem tudod, hogy hol van? Eladtad már a nyúlósoknak. Csak te találhattad meg, vagy Bence.
– Most mondom, hogy én találtam és meg is van, csak nem tudom hova tettem.
– Jó lesz, ha elővezeted, mert különben…
– Mert különben mi lesz? Nem akartam ellopni és azt sem tudtam, hogy arany. Várj, kimegyek és megnézem a kocsiban, ott kell lennie valahol.
Kimentem és a kesztyűtartóban meg is találtam. Addigra persze kitört Ernő és Wágner közt a vita, hogy miért gyanúsítgat, és honnét van neki színarany Parkerja. Miután a tollat átadtam Ernő felhívott az irodába.
– Hol találtad meg ennek a faroknak a tollát?
– A tragacsban volt a földön. Nem akartam lenyúlni, hiszen nem is tudtam, hogy arany. Felvettem, hogy legyen egy toll, ha esetleg kell, és betettem a kesztyűtartóba. Bencét is megkérdezheted. Ő is látta. De ha már itt tartunk, akkor majd azt is kérdezd meg, mit csinált azzal a pénzzel, amit megspórolt. Bence mondta, hogy 25o márkás krokocipőt vett. Szerintem ezt az aranytollat is most vehette.
– Mit vett?
– Én nem szóltam semmit és Bencét se kérdezd. Szerintem azok a számlák, amiket adott, összegyűjtötte itt–ott és nem ő vásárolta az árut hanem más. De ezt úgysem tudod bizonyítani. Bence biztos nem fogja mószerolni neked.
– Látom, nagyon oda kell majd figyelni Wágnerra.
– Én nem fogok, az biztos. Ja, van egy jó hírem is még. Itt van két cég képviselőjének a névjegykártyája. Felhívhatod őket és kérhetsz árut is. Az egyik a Toshiba, a másik a Sharp képviselője.
– Honnét nyúltad le?
– Miért kellett volna lenyúlnom? Személyesen megismertem őket és adtak névjegyet. Hogy milyenek az áraik azt nem tudom, de ha Marci tőlük rendel, akkor biztos van lifer is, meg nem hiszem, hogy az egekben vannak az áraik, különben nem rendelne onnét.
– Ez is ügyes volt. Most rögtön fel is hívom és beszélek velük. Rád fogok persze hivatkozni.
– Nyugodtan. De nincs névjegyem, úgy hogy nem tudtam nekik adni.
– Majd kell csináltatnom neked.
– Teljesen felesleges. Ezt nagyúri allűrnek tartom. Kint sem tároltam magamnál ilyet Izraelben. Ott felírtuk egymás címét, telefonszámát. Olcsóbb és egyszerűbb is. Na megyek ki Kócoshoz. Leváltom, hagy menjen kajálni, utána és is elmegyek egy fél órára.
– Rendben. Beszéltem a Herberttel, ma vagy holnap jön a fordításért.
– Figyelj Ernő! Lehet, hogy a hétvégére kellene a tragacs anyagot venni a Baumaxban, hogy végre be legyen fejezve a lakásom. Állítólag szombaton jönnének Petyóék
– Na, csak vigyázz, hogy nehogy megint eltoljanak valamit. Nekem is beszélnem kell Gyurival, hogy a jövő hónapban kezdjék el a lakást és az üzletet.
– Pont most akarsz megint mindent feltúratni, amikor végre kezd beindulni az üzlet?
– Most tudok kölcsönt kapni a banktól. Aztán ha kész kifizetem a kölcsön nagyobbik felét, hogy újabbat kaphassak. Addig kell felvenni hitelt amíg adnak.
– Mit adsz nekik fedezetre, ha szabad kérdeznem?
– Hát ami van, a lakást meg az üzletet.
Magamban megint gondolkodni kezdtem, hogy itt valami nem stimmel. Hogy kaphat pénzt a banktól, ha a fedezet nem is az övé, nem a magántulajdona, hanem csak bérli. Szóval jobb vigyázni vele is, mert az sem teljesen igaz, amit kérdez.
Kócos nem tétlenkedett. Mindenkit, akit magyarnak vélt, udvariasan megszólított és próbálta betessékelni az üzletbe.
– Honnan a fenéből tudod, hogy magyarok, hiszen meg sem szólaltak?
– Kilométerről megismerem a magyart. Vessél rájuk egy pillantást. Házilag eszkábált bevásárlószatyor és, ahogy öltöznek. Szocreálos. Ritkán tévedek ilyenben.
Elküldtem kajálni, felváltottam, hátha sikerül boltot csinálnom.
Nem sok magyar kóválygott abban az időben, mert éppen ebédidő volt és úgy látszik a közeli olcsó standokon próbálták elverni éhüket, vagy valamilyen parkban a hazait majszolták éppen. Kócos pontosan jött vissza és már hozott vevőket is. Eladtam egy pár Limerát kazettát meg rágót. Kétszáz schillig már megint csak volt a kasszában.
Elpályáztam én is bekapni valamit.
Mire visszaértem asztal sehol, Kócos sehol. Már kezdtem sopánkodni, hogy ez nem a legjobban sikerült napom lesz, amikor észrevettem, hogy az udvar tele van raklapokkal és áruval. Na, a fene egye meg – konstatáltam. – Itt az áru, amit most hozott meg a spedició. Aznap már nemigen forgalmaztunk csak pakoltunk.
Mire elkészültünk, már öt óra is elmúlt. Beraktam a tragacsba a Lacinak járó holmit és szóltam Bencének, hogy indulhatunk.
– Nekem lejárt a mandátumom. Wágner úr az ügyeletes sofőr.
– Tudjátok mit? – szólalt meg Ernő. – Szarjátok össze magatokat. De nekem ne nyújtogassátok a markotokat, hogy kevés a pénz.
Azzal fogta magát és beült a volán mögé. El is indultunk.
– Látom már, hogy Wágnertől meg kell szabadulni. Tudod, nekem nagyon szar gyerekkorom volt. Apám korán meghalt, nem voltam egészen tíz éves. Vesebeteg volt, rákja lett, és nem tudtak rajta segíteni. Anyám nem nagyon törődött velem, fontosabb volt neki a szórakozás. Majdnem intézetbe kerültem, de anyám újra férjhez ment és a mostohaapám vállalta, hogy taníttat. Mikor befejeztem az iskolát és megkérdezte, mit akarok, azt mondtam egy nagy hatalmas görögdinnyét.
– Miért csak egy görögdinnyét,
– Azért, mert gyerekként soha nem jutott nekem több, mint egy fél, vagy negyed. De nem tőled akarom ám, én a saját pénzemen akarok majd dinnyét venni. Elintézte, mert voltak kapcsolatai magas szinten, hogy megkaphattam az ipart. Maszek zöldséges lettem és utána lángos– és palacsintasütő. Mióta dolgozom soha senkire nem kellett támaszkodnom, se munkában, se anyagilag. Most is úgy akarok élni. Inkább megcsinálom magam, semhogy másnak tartozzak hálával ezért vagy azért. Inkább kifizetem, csak maradjon csöndben, és ne legyen az ellenségem. Nem szeretek ellenségeket gyűjteni, mégis sok van, mert irigyek rám.
Közben megérkeztünk a HigTechbe Lacihoz. Gyorsan lepakoltunk.
– Figyelj, te buzi! Már mondtam a kollegának is, hogy vannak diszket lemezeim. A mintákat elküldtem árral, gondolom megkaptad.
– Igen, de én nem értek ehhez semmit.
– Nem érteni kell hozzá, hanem eladni. És viszik, mint a cukrot. Kifizetek neked még tíz Sharpot, és a maradék összeg helyett kapsz diszket. Ha nem akarsz, az sem baj, akkor kifizetem az összes árut. Ezt a nagy halom diszket, ami most van raktáron számla nélkül vettem, kéz alatt. Lehet, hogy lenyúlt áru, nem firtattam, de én is pénzből élek. Azért akarom minél hamarabb lapátra tenni. Na akkor nyilatkozz, kell vagy sem?
– Tudod mit Laci, add ide. Nem szívesen, de elviszem, nehogy azt mondd, Bergmann egy hülye buzeráns. És ha kell még Sharp, szólj, most van még.
– Rendben! Egyelőre nem kell, de lehet, hogy később. Akkor felküldöm a srácokat, mert nálam itt nehéz parkolni.
– Na most még van egy kis időnk, gyere, nézzük meg azt a két fazont, akiknek elhoztad a névjegykártyáját. Itt vannak a közelben és van is nálam egy pár fillér.
– Most? Szerintem már húzzák le a redőnyt.
– Odamenni lehet. Ha még van ott valaki, akkor meg tudjuk nézni, mi a választék. Kaptunk ugyan pár holmit Németországból, de nem ismert, német márkák. Viszont egy Toshiba vagy egy Sharp az jól hangzik.
Még éppen idejében értünk oda, voltak még vásárlók a raktárban. Megmutattuk a névjegykártyát. Kis türelmet kértek aztán pár pillanat után megjelent az, az úr aki a névjegyet adta. Kölcsönös üdvözlés után Herr Pikler körülvezetett minket, és bemutatta a kínálatot. Csak ámultunk és bámultunk, a világon minden volt ott.
– Mit gondolsz, adnak hitelre árut?
– Ernő! Ha most elkezdünk kicsinyeskedni, hogy hitel meg ez, vagy az és fizetési kondiciokat kérünk, rögtön úgy is fog kezelni minket. Nem tudom, mennyi van nálad. Abból kéne rendelni, amire futja, és elhívni az üzletbe katalógussal és árajánlattal.
– Mondasz valamit, de tudod, az üzlet még kopott, nincsen úgy rendbe hozva. És az iroda is olyan snassz.
– Gondolod, az fogja érdekelni? Neki az a lényeg, hogy rendelj. Veszünk egy üveg ruszki pezsgőt, csapra vered neki, és ahogy Herbert mondta, pár pohár mellett meg lehet egyezni.
– Van nálam ötezer schilling körül.
– Na, abból kitelik tíz rádiósmagnó. A drágábbik dupla kazettást veszed, akkor az is három darab készülék. Nyolcszázra van kiírva, de gondolom, ahhoz pluszba jön a medve. Szóval három rongy, durván darabja egy ezres. Akkor talán több is kijön belőle. Ha csak ezerháromért adom is el, akkor is öt kiló van belőle.
– Helyes.
Ernő elég sokáig beszélgetett Piklerrel, amíg én fizettem és betettem az árut a kocsiba.
– Na menjünk akkor. A Sharpot majd máskor nézzük meg. Visszajössz még az üzletbe?
– Muszáj?
– Nem, így is „túlórád” van.
– Akkor tegyél ki a Getréde márktnál és kotrok haza. Holnap reggel találkozunk. Szombaton oda tudod adni a kocsit, hogy anyagot vegyenek Petyóék? Szeretném, ha már befejeznék nálam.
– Hívd be őket az üzletbe szombatra, és utána te is elmész velük. Ha azt akarod, hogy ne lopjanak meg, akkor ott kell lenned, amikor anyagot vesznek. Utána aztán téged visszahoznak kocsistul, mindenestül.
Gondolkodtam, hogy benézzek–e Menyusék cégébe, de inkább hazamentem. Jobban is jártam, már otthon voltak.
– Sziasztok! Mi van ma? Búbánatnap, hogy nincs itt senki?
– Hiányolod a nyüzsit?
– Dehogy, csak megszokott volt nálatok a népgyűlés.
– Majd jönnek kilenc után aludni, de nem mulatni. Neked van igazad, nem hiányzik a balhé. Tudod, feljelentették Barot és most mosakodhat. Túl hangosak voltak, és valami hülye az egyik lakót elküldte melegebb éghajlatra.
– Nafene! Menyus, ha igaz, akkor most szombaton megkapom a főnöktől az autót, mert kell pár dolog a lakásomhoz a Baumaxból. Mielőtt visszavinném, át tudnék menni, leugrok és elhozom a papírt, ha előtte megbeszéled.
– Előre is kösz. Szóval szombaton. Beszólok telefonon még ma este, szerintem rendben lesz. Mennyire vagy ismerős Sopronban?
– Semennyire. De nem egy nagy város, egy éttermet vagy kocsmát meg tudok még találni.
– Akkor mondjuk a Generálisban tudnátok találkozni. Az a várkerületben van, mindenki ismeri. Majd megbeszélik a pincérrel, hogy melyik asztalnál keressd őket, név szerint Martonyiékat.
– Jó rendben lesz így! A kiadást majd elintézzük.
Ezek után átmentem még Petyóhoz, hogy vele is egyeztessek.
– Most szombaton?
– Igen! Egy óra melótok van, azt mondtad. Nekem máskor nincs már időm. Csak a „mókuslakot” fejezzétek be, és a fürdőben simítsátok le a falat, hogy lehessen csempézni.
– Hogy simítsuk le? Azt nem lehet, csak mielőtt ragasztod a csempét, különbben olyan lesz, mint a bikafos.
– Ne törődj vele. Majd kínlódik vele az, aki csempézni fog.
– Vassínt már nem kell venned, szereztem és méretre is vágtam. Csak ytong kell, ytong ragasztó, és cement.
– Megveszem. Viszont nektek el kell jönnötök Bergmannhoz, mert csak nektek adja oda a tragacsot, úgy, hogy ti még aznap visszaviszitek. Nincs még osztrák jogsim. Egy valag pénz az átíratás, és mint megtudtam, már nem kaphatom meg vizsga nélkül, ami szintén egy vagyon. Majd ha lesz egy kis „felesleges” pénzem, akkor megcsináltatom. Különben sem telne még, hogy kocsit tartsak. Megvenni még csak istenes, de a tartás, az minimum havi két rongy.
– Nem szívesen, de rád való tekintettel megcsináljuk Mikivel. Hányra legyünk ott?
– Ha tudtok, akkor már délben. Nekem lesz közben egy feketefuvarom, de majd akkor elmondom.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Avi Ben Giora.
