Csurog a pénz
Lassan elkészült az üzlet tatarozása. Gyuri és csapata tényleg nagyon szépen dolgoztak, mert csodájára jártak. Igaz nem volt olcsó. Bergmann nem arról volt híres, hogy időben fizetett, így kisebb inzultus látszott fenyegetni, mivel egy csinos összeg maradt nyitva. Aztán addig–addig beszélgettek, míg Gyuri nekiállt a lakásnak is. Hamar végeztek itt is, Bergmann állandóan sürgette őket, hogy az anyja akar jönni látogatóba, akkorra készen kell lenniük. Gyuri sem volt azért teljesen hülye. Mikor már csak az utolsó simítások voltak hátra, odaállt Ernő elé.
– Figyelj Ernő! Én is pénzből élek. Lehet, hogy te tudsz hitelből élni, de nekem két gyerekem van, a feleségem még nem dolgozik, és a szuperben nem adnak egy liter tejet sem hozamra. Szóval légy szíves rendezd a számlát, mert különben nem tudom befejezni a lakást és a másik üzletnek neki sem kezdek
– Gyurikám, tudom, hogy mindenki pénzből él, de láthatod mindenem ebben az üzletben meg áruban fekszik. Légy egy kis türelemmel, mert fizetésképtelen vagyok.
– Na ne játsszál már velem, kérlek. Naponta röhögve megcsinálod az ötven–hatvan ezret, van úgy, hogy többet is. Ne röhögtessél, hogy nincs harminc ezred, amivel tartozol.
– Hidd el, hogy semmim sem marad. Minden pénzt viszek a bankba, mert tartozom.
– Jó! Hétvégéig várok, de a pénteki bevételből a harmincat ki fogod fizetni, különben más utat fogok keresni, hogy megkapjam a pénzem.
A tartozások egyre csak gyűltek. A szegény antennaszerelő is réges–régen befejezte már a munkát és áthangolta a tévéket, videókat kétnormásra, neki sem tudott fizetni. Közben az enyhülés első jeleiként egyre több volt haverja látogatott ki hozzá. Ezek jórésze olyan pali volt, akit sokan ismertek. Ex zenészek és olyan figurák, akik az akkori politikai életben vastagon benne voltak. Bergmann mindegyiktől nagyon udvariasan, de elég szép pénzeket szedett be, amiből aztán ki tudta fizetni az antennást is meg a Gyurit is, aki ezután tovább folytatta a munkát. Sajnos pechemre, mert Petivel egy hétig csak a sittet szállítottuk a másik készülő boltból. Egy nap aztán megjött a várva–várt levél Angliából.
– Most mit csináljunk? Láthatod, hogy egy árva buznyákom nincsen. Minden áruban meg a falakban van.
– Én annó mondtam neked, hogy a végtelenségig nem fogod tudni ezt csinálni. Egyszer mindenki benyújtja a számlát. Jut eszembe, nekem is lógsz még tízezerrel a múlt hónapból.
– Kaptál fizetést, mivel lógok?
– Azt beszéltük meg, hogy kapok részesedét. Mikor a kapuban árultam jobban ment. Mióta itt árulok, egy fillérrel sem keresek többet, csak többet dolgozok.
– Én neked nem mondtam ilyet. Abban állapodtunk meg, hogy a C64–es üzletből kapsz részesedést. Arról szó sem volt, hogy úgy, mint annó, ha jó a forgalom, akkor prémiumot is kapsz.
– Na jó. Te tudod. Én nem akarok blamázsba kerülni a Sarah előtt. A rokonai ugyanabban a kibucban élnek, ahol a nagybátyám. Ezt a címet itt a Márián ad hoc egy kétszázezerért el tudom adni már holnap. Nekem is nagyon kell a pénz.
– De ugye nem teszed meg?
– Ez attól függ. Ha betartod a továbbiakban a játékszabályt, akkor nem adom el. Különben igen. Te is tudod, hogy holnap lenne rá ember.
– Csak azt mondd meg, mit csináljak?
– Meg fogsz sértődni, amit mondok. Tudom, hogy a napi bevételből leveszel legalább tíz rongyot. Nem érdekel mire, de ezt a szarrágást fejezd be. Lehet, hogy most szarul mennek a dolgok, de áldozni is kell érte. A kártyán sem lehet mindig csak nyerni, meg kell tanulnod veszteni. Az élet is egy nagy szerencsejáték.
– Az a napi tízes, az kell a rezsire meg a saját kiadásaimra. Juditot is ki kell fizetnem, mert a kocsiját adta el emiatt a kóceráj miatt. Csak neki lógok százötven ezerrel. És a rezsi. A kégli egy tízes, az üzlet a másik, a munkásaim… és csak fizetek.
– Valamit marha rosszul csinálsz. Napi tíz rongyot számolva az heti hetven. Ha mindenkit kifizetsz akkor is…
– Na, amit most mondok, azt nem mondod el senkinek. Én megbízom benned. Láttad ezeket a pofákat akik az utóbbi időben meglátogattak.
– Láttam, és én megmondom, ahogy van, nem nagyon tetszenek. Régen, sőt még ma is nagy ászok.
– Így van, jól látod. Mai napig vezető beosztásokban vannak. Belügy, külügy, igazságügy és hagy ne soroljam.
– Hogy jön ez most ide? Hiszen már nem is élsz ott.
– A mostohaapám, aki felnevelt elég nagy ember még ma is. Ezek mind az ő barátai, és persze így nekem is. Amikor elkezdtem nagyban, akkor ők adtak indulópénzt. Tehát nekik is tartozom.
– Mondd, kinek nem tartozol te tulajdonképpen?
– Jó kérdés, de tényleg nem tudom.
– És ezekkel a magyar kapcsolataiddal miért nem tudsz leszámolni? Mit ugráltatnak? Ők sem teljesen tiszta pénzt adtak neked. Ha nem is élsz ott, tudsz nekik meleget csinálni, a mostohaapád ide, vagy oda.
– Dehogy tudok. A kezükben tartanak.
– Nézd ezt én nem értem. Nekem is van a feleségem révén Magyarországon rokonságom, de semmi gubancom nincs azon kívül. Hogyha lejár a magyar vízumom, mindég egy cirkusz újat kapni. És ezért még egy vagyont is fizethetek. Ha te ezekkel vagy jóban, a te bajod. Én már réges–rég szakítottam volna velük. Nem hiszem, hogy mernének anyádnak vagy a mostoha apádnak bármit is ártani. Mind haszonnal akarja vissza a pénzét, és ha dumálnak, akkor ők is buknak, sőt nagyobbat, mint te.
– Nem élsz ott, nem tudhatod, hogyan mennek ott a dolgok. Pár hónap és felhúzzák a vasfüggönyt. Sőt lehet, hogy már nem is hónapok, csak hetek. Utána bárki jöhet–mehet ki–be. Egyetlen utam van. Tárgyaltam a bankban. Van lehetőségem újabb kölcsönt felvenni. Persze előzőbb meg akarják nézni, mennyire vagyok hitelképes. Ezért pofoztattam fel az üzletet, ezért csináltattam meg a lakást is, na meg béreltem ki azt a másikat. Ha megfelelek, akkor egy nagyobb pénzt kaphatok, amiből ki tudok fizetni mindenkit és még marad is. Szóval így állunk, vagyis állok.
– Adósságra adósság? Ez csak simán lyukbetömés, semmi más, de te tudod. A számítógépek ügyében döntened kell, legkésőbb két nap múlva, és be kell fizetned a pénzt. Különben én eladom az egészet, ahogy van. Kétszázezerért fix vevőm van.
– El lesz intézve. Ha a bank megadja a hitelt, kint vagyok a slameszból.
– És mennyi esélyed van arra, hogy két napon belül megkapod?
– Nem tudom. Ez most olyan, mint a póker, vagy a huszonegy. Blöffölni kell egy kicsit. Eddig bejött. Holnap délután jönnek a banktól. Az igazgató meg a sleppje. Jut is eszembe kellene szerezni pár karton Rothmenst. Legalább két kartont.
– Az nem lesz gond, megszerezzük. Mondd, ha holnap eldől, mennyi idő az átfutása? Egy nap alatt nem hiszem, hogy megcsinálják az összes formaságot. Egy dolgot tudsz talán elintézni, hogy Gordonéknak járó pénzt kéred, soron kívül utalják át, függetlenül attól, mennyivel vagy sáros.
– Gondolod, megadják? Most van kétszázezer saram, és ahhoz akkor hozzájönne a fél milla.
– Nem tudlak sajnálni, mert nem tartottad be a jól ismert szabályt, hogy addig takarózz, ameddig a takaród ér. Majd holnap kiderül. Mindenesetre, nincs mit forrjon az agyad. A kétszázezer sarad nem egy hatalmas összeg. Ha jól mennek a lovak, akkor három nap alatt ki is tudod pengetni minden nagyobb megterhelés nélkül. Maximum kicsit késik a másik üzlet megnyitása. Ha megvan a kölcsön, akkor ráérsz kinyitni és áruval feltölteni.
– Az lesz, ahogy elnézem. Különbben is, oda is kell munkaerő. A feleséged tudna jönni?
– Persze, hogy tudna.
– Akkor ő meg Judit átmennek oda. Péter Judit marad itt a kasszában, ha kell, felveszek még valakit.
Este kicsit parázs lett a hangulat. Jó volt a forgalom, de Bergmann senkinek nem adott egy fillér prémiumot sem. Mindenkinek elkenődött a szája. Már készültem haza, amikor Terike jött oda hozzám.
– Nem lenne egy kis időd most? Szeretnék veled beszélni.
– Velem? Megmondtam, hogyha tudok, segítek a férjednek, de jó, ha holnap beszélhetek a szerelővel.
– Nem arról lenne szó. Ma későn jön haza a férjem, feljöhetnél hozzám.
Nem akartam megkérdezni, hogy minek, mert egyértelmű célzás volt ez, felhívás keringőre, és nem a bélyeggyűjteményét akarta volna megcsodáltatni velem. Nem akartam lehervasztani, annyit mondtam, hogy ma nem jó, mert dolgaim vannak.
– Akkor majd máskor, előtte megbeszéljük.
– Persze. Majd kidolgozzuk, hogy lesz – hagytam rá.
Hazatérve is a megbolydult hangyaboly képe várt. Menyusék már összepakoltak, és a nejemnél voltak búcsúzkodni.
– Mennyivel tartoznak még?
– Jó kérdés. A számla csak a fene tudja mikor jön meg. Ha most kérek elszámolást, csak nézni fognak, hogy mi van, ki akarok költözni, mivel nincs külön óra. Mennyit akar adni a Menyus villanyra, vízre, gázra?
– Ő azt mondta, háromezret ad, és ha lesz difi, azt elküldi Ausztráliából. Amint lesz fix levélcíme, megírja.
– Adjon, amennyit gondol, úgyis több lesz, de mire nem fizettünk eddig rá? Eggyel több lesz. Úgysem tudok mit csinálni. Ahogy kiköltöztek visszaadjuk azt a részt. Kenjék a hajukra. Nem fektetek ebbe már egy árva gosent sem. Nem érné meg. Nem teljesen az enyém és jó, ha a felét visszaadják, amit belefektettünk. Kiadni meg végképpen nem akarom, mert ismered te is a mondást, addig jár a kosrós lány a kútra amíg…
– Mire jutottál Bergmannal?
– Szinte semmire. El van ázva anyagilag, de rövidesen nyit a másik üzlet, és akkor ott lehetnél.
– A gyerek csak négyig lehet az oviban, max háromig. De ezt majd én megbeszélem vele, elvégre én fogok dolgozni. Te azt rendezed vele a te ügyed. Én egyet tudok. Aki sír, annak van, csak nem akar fizetni. Márpedig egész biztosan van, neki különben nem építkezne, vásárolna nyakló nélkül. Te elhiszed azt a mesét, hogy a bank ad hitelt neki egy üzletre, ami állítólag ne az övé? Meg egy bérlakásra, ami szintén nem az övé? Mióta élsz nyugaton? Még most is meglehet etetni mindenféle mesével? A bank csak arra ad hitelt, amiben garanciát lát száz egy százalékig.
– Én nem tudom, hogy van ez. Ha ilyen könnyen lehet hitelt kapni, akkor már mi is réges–rég felvettünk volna. Biztos van valami kiskapu, amit ő már tud. Nem hiába kért, hogy szerezzek mindenfélét a bankigazgatónak, akitől a hitele függ.
– Egy biztos. Veled nagy üzletet csinált. Az egész Marián nincs akkora frajer, mint te, aki ennyi mindent megoldott már és egy fillért sem kapacitált eddig belőle.
Bankkölcsön
– Na, mégis hogy döntöttél? – kérdeztem másnap Bergmannt a számítógépek ügyében.
– Hívjuk fel őket és mondjuk azt, hogy holnapután befizetjük a pénzt. Legalább megtudjuk, mekkora összeg kell.
– Rendben, de tegnap is mondtam, hogy ezekkel nem tudsz, játszani. Ha egyszer azt mondtad, hogy fizetsz, akkor nem fognak sokat törődni, hogy van–e miből. Pénz beszél, a karaván meg halad.
– Gondolod, hogy visszamondom ezt az üzletet? Ha az anyámat kell eladnom, akkor is megcsinálom. De figyelj csak ide, mert van egy másik terv is. Egy barátom, aki Pesten él, most csinált egy BT társaságot.
– Az micsoda?
– Olyasmi, mint itt a Gmbh. Magyarán betéti társaság. Befizetett valami pénzt és kapott egy papiruszt, hogy nyithat egy üzletet, ahol nyugati árukat árusíthat forintért.
– És?
– Kell neki áru, és én szállítanék. Azonnal fizet is.
– És mit csinálsz azzal a rengeteg forinttal, amit adna? Egy külön furgon kellene a pénznek, és ki sem tudnád hozni, mert a magyarok a forintot, mint nemzeti valutát nem engedik kivinni az országból.
– Na, erre kellenél te. Mint nyugati állampolgár eladnád neki az árut, és ő el tudná intézni, hogy nyugatnémet márkát kapj a Nemzeti Bankban. Te, mint nyugati, szabadon hozhatsz–vihetsz pénzt.
– Az mennyi idő, amíg mindezt elintézi? Ismerve a magyarokat, legalább egy hónap, amíg minden engedélyt megadnak, de ha márkában tud fizetni, nem is rossz. Szóval én leutaznék egy halom cuccal, és rögtön márkában kapnám a pénzt?
– Pontosan. Sőt, az értéktöbbletadót is rögtön fel tudnánk venni schillingben. Majdnem dupla nyereség. Én már intézkedtem is. Kész a lista, össze kell pakolni és belepréselni a tragacsba. A cég sofőrje kijönne, hogy ő vezessen Pestig, te meg mennél vele. Aznap fizetnek, jöhetsz ki a pénzzel. Hetvenezer márka. Ebből már tudok rendezni egy pár tartozást.
– És mit kapok én ebből? Szemem alá kettőt?
– Tíz százalékot márkában.
– Vagy is olyan hétezer márka.
– Annyi a tíz százalék.
– Mikor kell mennem?
– Szombat délben, és hétfőn jönnél vissza, de ha akarod, akkor mész és jössz hétfőn.
– Te aztán a hátam mögött szépen elintéztél már mindent. Megint kész tények elé vagyok állítva, mint általában. És ha azt mondom, hogy nem megyek bele ebbe az egészbe?
– Nem fogod azt mondani, mint ahogy én sem mondtam nemet a londoni üzletre. Szóval akkor most telefonálsz és megbeszéled az árat és, hogy mikor fizetünk. Hétfőn meghozod a pénzt. Ma délután jön a bankigazgató inspiciálni, és holnap kapok választ a kölcsön ügyében. Láthatod, hogy nem tétlenkedtem, dolgoztam. Egy hét, és nyitjuk a másik üzletet is.
Gordonékkal sikerült megállapodni árban és mindenben. Egy hét befizetési kedvezményt adtak, és amint megkapják az átutalást, jelentkeznek, hogy útnak indították a szállítmányt.
– Cigarettát szereztél, amit kértem?
– Ha adsz négy darab százast, akkor máris hozom.
– Mitől ilyen drága?
– Attól! Ennyi az ára, és ez még barátinak számit.
– Na, itt van – dobott elém négy százat –, de ne hozzál mást, csak Rothmanst.
– Én is azt szívok, ha nem vetted volna észre.
– Szóval a saját készleted árusítod nekem?
– Nem azt, de megtehetném, hogy szarok a fejedre és vegyél magad. A feneked kinyalom az üzlet előtt, ha valaki neked két kilóért ad majd egy kartont.
– Nem szóltam semmit, mit kell mindenen felkapnod a vizet?
Mire délután átkirándult a sarki bank színe–java, addigra minden a helyén volt. Hozatott külön szendvicseket és üdítőt, na meg volt persze ruszki pezsgő és vodka is. Én kivontam magamat ebből a banzájból, mert egyszerűen hányingerem volt tőle. Hajbókol a banknak, nem sajnálja tőlük a pénzt, ugyanakkor, akik ténylegesen hajtják neki a hasznot, azokat veri. Hiába igaz a mondás, azt a lovat ütik, amelyik húz. A bankosoknak nagyon tetszett minden, főleg persze az ingyenkaja, –pia, –dohány. Aztán felvonultak az irodába. Az üzletben persze jöttek–mentek a vevők eközben, és mind a két Judit izzadt a munkában.
– A franc álljon bele ebbe a kis titkárnőbe. Mit riszálja ott fent a fenekét? Ilyenkor igazán lejöhetne segíteni ide.
– Judit álmodsz. Ez soha az életben nem fog oda menni, ahol munka is van. Ha rájön a munkakedv, elvonul egy csendes sarokba és megvárja, amíg elmúlik.
– És ez marha Ernő még fizet is neki. Majdnem ugyanannyit kap, mint én.
– Judit! Ő most a csúcs az éjszakában. Csak vigyázz, nehogy másképpen is a csúcsokra törjön. Kettőnk közt maradjon, nekem már ajánlotta magát, és ami késik, az nem múlik. Következő dobása Ernő lesz.
– Bánom is én! Viheti, ahova akarja. Ez a kapcsolat már réges–rég kiégett, mint a biztosíték. Csak az érdek, a pénz, ami összetart még minket. Fizesse ki a kocsimat, amit eladott, és amiből profitált, és utána én magamtól fogok elmenni. Persze nem úgy, ahogy ő képzeli.
– Te tudod. De én nem lennék vele ennyire nagyvonalú.
– Én sem leszek, attól ne félj.
Közben befejezhették a nagy megbeszélést és vigyorogva vonultak le az irodából. Ernő mindegyiknek nyomott a kezébe még valami apróságot is.
– Gyere fel, az irodába, jó híreim vannak. Megkaptam a kölcsönt. Két millát öt évre, persze jó kis kamattal. Havonta 36 ezret kell visszafizetni. Ezt kipengetem nekik, ha semmit sem csinálok, akkor is elég, ha csak egy millát lekötök. Annyit nem fogok tudni eltenni mondjuk, de ötszázezret igen. Így kint vagyunk a vizekből félig–meddig. Szombaton mész, és hétfőn este jössz vissza vonattal. Itt a vonatjegyed is. Majd várlak az állomáson és hazaviszlek. Vettem egy Mercédeszt is, hogy legyen már végre egy „szolgálati” kocsi. Majd elintézzük a jogsidat is, mert az is kell. Na, akkor most már sínen vagyunk végre.
– Remélem nem fog kisiklani a szerelvény…
Kétségek közt voltam persze. Le kell utaznom egy fals firma nevében, és falsul ki kell hoznom hetvenezer márkát. Ebből már akár új életet kezdhetnék másutt a világon a családommal. Mitől van ez a baromi nagy bizalma felém? Ki sem nézi belőlem, hogy ennyi pénzzel olajra is léphetek? És semmit sem tudna csinálni ellenem, hiszen hogyan tudná igazolni, hogy ez nem az én pénzem. Persze ismer már egy kicsit, és azt is tudja, ennyi pénzért nem vagyok hajlandó eljátszani a becsületem, sőt ezt egyszer meg is mondtam, hogy csak hétjegyű számért esnék talán kísértésbe. Otthon a feleségemmel is megbeszéltem a dolgokat.
– Szombaton Pestre? Akkor mennénk mi is persze.
– Ti menjetek a gyerekkel pénteken. Nem kell, hogy tudja, hogy ti is lent vagytok Pesten, mert még képes lesz valakit a nyakamba tenni, nehogy meglépjek a pénzével. Kitelik tőle.
– Tulajdonképpen hol, és miért lehet biztos benned? Elvégre tényleg nyugodtan felvehetnéd a pénzt, és visszamehetnénk belőle. Ki tudná igazolni, hogy ez nem a te pénzed? De sajnos tudom, hogy te ezt nem tennéd meg. Veled élek egy jó pár éve, én sem tudnám megtenni, bármennyire is kellene az a pénz most. Mennyit ad mindezért kézbe?
– Tíz százalékot, azaz hétezret ígért. Na persze kérdés, hogy betartja–e a szavát, mert ígéretekből már millióim vannak.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Avi Ben Giora.
