Mostanában gyakran el?fordul, hogy id?zni kényszerülök a nagykátai vasútállomáson, közel egy órát a buszcsatlakozásra, Tápióbicske, Tápiószentmárton felé. Ez csak „természetes”, Szolnokról jövet. Várok. Negyven perc még. Ha. Nem éppen kellemes id?töltés, de türelmetlen nem vagyok. Illetve. Kerülget a szükség. A Tápió menti 2hetes egyik régebbi számában olyan szépen elmondták az illetékesek, meg a szerkeszt? úr is kiemelten, szinte díszbet?kkel tálalta: lesz ez, az, csak nyugalom! Lesz porcelán-kagylós WC, hideg-meleg vízcsap, WC-papír, vatta – finom illatosítóval, készségesen mosolygós nénivel a sarokban. Nekem így rémlik – az írás délibábja. A szükséget szenved?knek minden oké lesz, ahogy egy f?városi el?városhoz, ahogy Európához illik. Ember legyen a talpán, akit meg nem indít el földöntúli kilátás! Úgy emlékszem, az egész újság err?l szólt, vagyishogy más írásra nem is emlékszem abból a számból. Hiába, a kit?n? szelektáló-képesség! Annak, hogy olvastam e gyönyör? cikket, jócskán elmúlt fél éve, és sehol semmi. Igaz, jó munkához id? kell, tudjuk mindnyájan. Megjelenik egy n?, a közeli rendel?intézet fel?l jön, néz rám. Elcsigázott arccal, mintha segítséget várna. Lehet, s?t biztos, csak képzel?döm. Mondanám, ott van az állomás épületében, csak meg kellene nyitni, vállalkozó is akadna tán. Egye fene azt a nyolcvan-száz forintot, ha muszáj! Már csak huszonhárom perc. El?ttem az Éden, Ádám és Évával. ?k nyugodtan, szégyentelenül elvégezték. Ohó, ott a sarki csehó! Végs? esetben belépett az Ember Fia, így nagybet?vel. De hát bezárt a csehó, megbukott, vagy mi, akárcsak a mellette lév? élelmiszerbolt, vasrácsok védik t?lem, mert be is törhetnék a semmire. Meg emitt, bent a pénztáraknál az újságos pavilont is megszüntették, bezárták, kiírva: kiadó. Bárki bérelhetné. De nem. Ráfizetni? Kösz, nem. Igaz, a vasútállomás nem olvasóterem, nem újságböngészde! Inkább hajléktalanszállás. Hogy ?k hová? A könyvtár az odább van. Új és szép épületben! Egy cirka óra ide Pest, tessék odavonatozni, ott aztán van választék! Lapokból, persze. Addig pihenjen a kedves utas! A szeme legalább. Észrevehet?en mellébeszélek, kínomban. Mert most nem ez a lényeg. Még tíz és fél perc. Kibírom. Ki hát! Muszáj. A fél perc már lement. Új szerelvény érkezett, kászálódnak lefelé az emberek. Sokan. Most Pest, kés?bb Szolnok, Jászberény fel?l. És mindnyájan tudják, amit én. Ha nem? Múlnak a percek – de mintha lassabban! Az id? viszonylagos, kérem. Mikor biológiatanárunk magyarázott az anyagcserér?l – eh, régen volt, nem igazán figyeltem. Annál inkább most! A távoli fordulóban kanyarodik valami járm?féle. Jönne a busz? Vagy csak busznak vélem? Pici késéssel, esetleg. Hiába, türelmem még csak volna, de vizeletvisszatartó-képességem…
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:13 :: Adminguru
