Akkor történt éppen,
mikor fogyóholddá lett a világ,
és fagyott, fogyott minden,
és locsolatlan növényként
zörg?-sárgára szikkadt a lelkem,
hogy eljöttél. Négyezer-hétszáz-
valahány hallgatag nap után,
eljöttél végre értem.
Hatszázhatvanhét napja
ennek éppen. És úgy volt
egy reggel –
elálmélkodva a csenden,
úgy képzeltem – és úgy is volt –,
hogy ott aludtál megint mellettem.
És igen, én eltöprengtem.
Azon töprengtem, hogy vajon
újra kizöldültem-e – réghulla
virág föltámadásában -, vagy sem?
Azon töprengtem, hogy életemhez
térdepelt-e újra a Létezés, a Világ,
Világ Világának képében?
Teltek a világos napok, tíz
hónapon át teltek.
Most megint ott
vagy, és nem imetten.
Na, tessék!
Most aztán töprenghetek!
Töprenghetek újra, Világnak
Világossága hol van,
hol vagy fényl? Nikoletta?
Legutóbbi módosítás: 2009.07.09. @ 02:15 :: Kavyamitra Maróti György
