Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Fejéregyházára, odébb Segesvárra.
Fölösleges Napnak sütnie ily nagyon,
nem nyárörömnek, itt gyásznak helye vagyon.
Kukoricalevél, mint lándzsa, szúr és vág,
terített le Költ?t itt rút lándzsa is már.
Nagyszalontán ifjú felesége várta,
és öklömnyi gyermek: mindkett? hiába.
Érkezik jó pásztor, nyája mögött halad,
ballag, töpreng; aztán újra tovább ballag.
Megáll, el?veszi kedves furulyáját,
kezdi rajta fújni legbúsabb nótáját.
Rekviem szóródik szerte a határban,
a Költ? itt nyugszik valahol magányban,
magányban, igen, de több századmagával.
Magába mélyedve furulyál a juhász,
gyászdalt, ahogy dukál: siratót, mi kijár.
Alacsonyan, fojtón lóg alá az égbolt,
földetér valahol, hol egykor Költ? volt.
Darabig összeér barna föld és kék ég,
majd válnak egymástól, mint ágtól a levél.
Így vált el élett?l a Költ? örökre…
Tenger virág nyílik tarkán körülötte.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.31. @ 03:36 :: Kavyamitra Maróti György
