Annyira nyomorult! Mennyire
nyomorult, ha attilai partokra érsz.
Szomorú vagy homokos vagy
bármilyen fövenyre lépsz, és látnod kell:
hogy elborult, be elszürkült az ég.
Valami, valami esni kezd: de
bizonyosan nem es?,
és nem jég.
És nem is virág.
Tényleg: nem szép,
csak különös dolog hull
az ég peremén.
És úgy lennél emberré.
Lehetnél. (Voltam én emberé.)
Ne áltassad magad többé:
ne álmodozz már soha!
Ahogy folyó nem tér vissza,
és az es? nem esik ég felé,
förgeteg nem búvik likakba,
akként lesz már örökké.
A hiány fájdalmas – persze -,
de valahogy elnyugtató és
végleges.
Nincs többé félemkedés:
már nem kell semmi vélekedés,
már nincs magány-várakozás,
ajtócsapódásra rebben? kéz.
Belekt?l-fejig rezzen? izgálás:
te jöttél-e? vagy játszik a szél?
Irgalmazás – se irgalom – nincs.
Már nincs többé mindez,
hisz hogyan is jöhetnél, ha
más életben élsz?
Csak azt ne hidd Kedves, hogy
vége, hogy feledek:
hiszen csak te múltál el életemb?l,
nem az ízletes, velünkvolt
és aranyló szerelem.
De velencei ide-tova-té?
Az nem létezik:
az nem lesz többé!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:59 :: Kavyamitra Maróti György