Az utazási iroda vezetője nyugtalanul forgolódott álmában. Cége, a Nudi Tours, a konkurrenciaharcnak köszönhetően a csőd szélére került. Végül kénytelen volt alkalmazottait elküldeni, pár utat lemondani, és átszervezni egész addigi életét. Könyvelője szerint azonban ez sem menti meg cégét a végtől. Teljesen magára maradt. Ő volt a tulajdonos, a főnök, az alkalmazott és a takarító egy személyben. Még szerencse, hogy jelenleg nincs csoportja külföldön, mert elképzelhető, hogy nem tudná őket hazautaztatni.
Összevissza csapódtak gondolatai, amikor megcsörrent a telefon. Kellemetlen berregése kiverte az álmot a szemeiből. Automatikusan nyomta be a zöld gombot, közben tekintete az órát kereste. Hajnali két óra volt.
— Halló! — szólt bele a kagylóba, és feltette szemüvegét.
— Megcsal az a szemét! Hallod, Mariann?! Megcsal! — zokogta bele barátnője a fülébe.
— Ki csal meg, kit csal meg? — kérdezte értetlenül.
— A Béla, engem! — rikácsolta, szinte önkívületben, majd hirtelen hangot váltott, és tárgyilagosan közölte hangon folytatta.
— Kirúgom! Takarodjon! Én meg elutazok egy váló útra!
— Milyen útra? — kérdezte izgatottan, és beindult a fantáziája.
— Holnap megkereslek! — közölte vele barátnője, és bontotta a vonalat.
Innen kezdve nem bírt magával. Terveket kovácsolta, majd mindet elvetette egy jobbnak tőnő ötlet miatt, majd azt is sutba dobta. Veszettül gondolkozott, aztán beült a számítógéphez és munkához látott.
Hatkor már az irodában volt. Kiragasztotta a frissen kinyomtatott plakátokat, aztán felhívta néhány ismerősét, és hosszan ecsetelte elképzelését. Amikor ezzel is megvolt, akkor a különféle kereskedelmi rádiók marketing osztályát hívta, és megrendelte a cég legújabb reklámszövegét. Tíz órára minden a helyére került. A rádió bemondta az első reklámot. Háromnegyed tizenegykor idősebb házaspár lépett be az ajtón.
— Jó napot kívánok — köszönt a férj illedelmesen, és lekapta fejéről a kalapot. — Utazni szeretnénk.
Felesége szélesen mosolygott.
— A legjobb helyen járnak, kedves uram! — mondta Mariann. — Kérem, foglaljanak helyet. Kávét, teát?
— Mi csak utazni szeretnénk — mondta az asszony.
— Milyen alkalomból? — kérdezte Mariann. — Cukrot?
— Nem, köszönöm — mondta a férj. — Nem értem a kérdését?
— Üzleti út, nászút?
— Á, nem! Csak úgy, el! Tetszik tudni, hogy értem.
— Persze — bólintott Mariann, és észrevétlenül eléjük tolta az éjjel készült szórólapok egyikét.
— Csak úgy, el innen! — ismételte meg az asszony.
— Tetszik tudni, megígértem az én kedvesemnek, hogy elutazom vele — mondta a férj, és szeretetteljesen nézett feleségére. — Tudja, most lesz a házassági évfordulónk.
— Bizony, bizony — bólogatott a feleség. — Huszonöt év, jóban, rosszban.
— Ez nagyszerű! — ujjongott Mariann. — Nagyszerű váló útjaink vannak, óriási kedvezménnyel!
— Mit tetszett mondani — hüledezett a férj. — Milyen utak?
— Váló utak kérem! Ahogy vannak nászútjaink, úgy vannak váló útjaink is! Itt van mindjárt Trnkava!
— Mi nem akarunk válni — mondta halkan a feleség.
— Nyugalom édes asszonyom, nyugalom! — csitította őt Mariann. — Mindenki így kezdi, aztán nagyon szép kis válóperek kerekednek útjaink során. Tehát Trnkava. Középkori vár, fantasztikus csajok, fess, csinos férfiak, tenger, ital, étel, mi szem-szájnak ingere. Itt van a katalógus, meglehet nézni.
A férj a katalógust lapozgatta, szeme meg-megakadt a sűrűn előforduló gyönyörű lányokon.
— Kik ezek a csinos lányok? — kérdezte végül.
— ők azok — felelte Mariann —, akik garantálják, hogy ön és kedves felesége elváljanak. Tai masszázs, szex masszázs, egy kis flört, andalgás a tengerparton, érti ugye?
— Nem rossz! — felelte a férj.
— Tedd le azonnal! Mit akarsz te más nőktől? — kiabálta vészjósló hangon a felesége, és kikapta férje kezéből a kiadványt.
— Kis türelmet asszonyom! — mondta mosolyogva Mariann. — Magának is van itt valami.
Ezzel a feleség kezébe nyomott egy másik prospektust. Az asszony megnyalta szája szélét.
— Ez igen — dünnyögte magában, amint meglátta a sok kigyúrt, nap barnította férfi fotóját. — Hm. Hol is van ező — kérdezte.
— Te most mit nézel, fiacskám? — kérdezte a férj, és gyanakodva nyújtogatta a nyakát.
— Igazi férfiakat! — mondta az asszony. — Tehát, hol is van ez?
— Trnkaván — felelte Mariann, és tudta, hogy jó úton jár.
— És ha nem akarok elválni? — kérdezte hirtelen a férj.
— Ugyan már, fiacskám, ne légy hülye! — mondta neki a felesége. — A Pósáék is elváltak, mégis milyen jól megvannak egymással.
— Na jó — mondta a férj —, csak eljátszadoztam a gondolattal. Trnkaván könnyű válni?
— Uram! — felelte Mariann. — Trnkaván garantált a válás. Kihelyezett munkatársaink éjjel-nappal az ön és kedves felesége rendelkezésére állnak. A válás bármikor kimondható.
— Éjjel is? — kérdezte áhítattal az asszony.
— Éjjel is — nyugtatta meg Mariann.
— Fantasztikus egy hely! — lelkendezett a férj.
— Nekem mondja, édes uram?! Én már négyszer váltam Trnkaván — hazudta Mariann.
— Jaj, Punculikám! — bújt oda férjéhez az asszony. — Utazzunk Trnkavára! Már alig várom, hogy ott lehessek.
— Utazunk, naná, hogy utazunk! — lelkendezett a férj, és befizette az utazás költségeit.
A reklámhadjáratnak köszönhetően egy hét alatt összegyűlt egy repülőgépre való, válni akaró házaspár.
Alig várták, hogy Trnkavára érjenek.
Mariann számításába viszont kis hiba csúszott. A Trnkavai törvények nem tették lehetővé, hogy az utazási iroda kihelyezett munkatársai hivatalosan megkötött házasságokat felbontsanak, de addigra már a legtöbb pár között annyira elmérgesedett a viszony, hogy ragaszkodtak az azonnali váláshoz. Így kénytelenek voltak a helyi bírósághoz fordulni. Mivel válása kapcsán a legtöbb pár a másik házasságtörését hozta fel válóokként, a Trnkavai bíróság meghallgatta a válóokokat is, vagyis tanúként meghallgatta az utazási iroda által szerződtetett fiatal nőket és férfiakat. Aztán további tanúkat is beidézett, hogy a beidézett tanúk bizonyítsák, hogy a korábban beidézett tanúk igazat mondtak. Az idő meg csak múlt, a költségek meg csak növekedtek. A perek végére mind az utazáson résztvevőknek, mind az utazási irodának egy fillére sem maradt. Mariann tönkrement, csődöt jelentett. Az utasokat egy másik utazási cég, vagy a biztosító utaztatta haza. Aztán itthon folytatódott a házaspárok közötti csetepaté. Különféle vagyoni és egyéb perekkel, de ez Mariannt már nem érdekelte. Utolsó millióival leköltözött Balatonra, ahol jól menő táv-gyógyintézetet alapított. Az intézet székből, asztalból és asztali telefonkészülékből áll, mely a kisszobában van elhelyezve. Itt fogadja az emeltdíjas hívásokat. Telefonon keresztül gyógyítja az AIDS betegségben szenvedőket, a HIV vírussal fertőzötteket, a rákbetegeket, és minden olyan szerencsétlent, akiről már rég lemondott az orvostudomány. Állítólag nagyon jól megy neki az üzlet, főleg úgy, hogy társa, élete értelme, egy gyorsan fejlődő, több holdas temetőt üzemeltet a város szélén.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.31. @ 06:00 :: S. Szabó István