Mindjárt kezdődik az évnyitó, csak be van gerjedve a Gondnok bácsi, mert valaki elvágta a cuccok zsinórjait.
Amíg buherál, gyorsan elmesélem, hogy egy fővel csökkent az osztálylétszám.
A Kolompár Laoci menedékjogot kért Indiában. Azzal indokolta, hogy őtet üldözik, meg gyakran molesztálják is. Főleg olyan okból kifolyólag, hogy végezze el a nyolc általánost.
A rokona, a Magyaradzsa rögtön szerzett neki egy alkirályi beosztást. Aztat mondták, hogy ahhoz még túl iskolázott is a hat elemijével.
Írta nekünk, hogy neki most már nemcsak naponta nyalják ki. Ahányszor csak jólesik!
Megírta még azt is, hogy a Bözsit szeretné megtenni. Most olyan félreérthetősen írtam, alkirálynénak.
A Bözse azt válaszolta, hogy kér három perc gondolkodási időt. Én nagyon aggódom a Zsikéért, nehogy megártson neki ez a szellemi munka. Életében még nem törpölt ilyen hosszasan.
Egy állat nagy sivítással, meg két brummal megjavult a cuccos.
A Diri bá’ a mikrofonhoz lépett.
— Kedves Szülők, Tetves Gyerekek! — ezzel kezdte hosszas, dög unalmas, fordulatoktól mentes mondókáját.
— Nehéz a mi munkánk és gyötrelmes az állandó béremelések miatt. Idén is csatába szállunk.
Szakszervezetünk harcban áll! A túlmunkát, amit a megszorítgató kormány reánk akar mérni, tíz percben maximáltuk. A bérharcunkat addig folytatjuk, míg juttatásunk nem lesz azonos Schumacherével.
Mint azt már tavaly is méltóztattam említeni, a gyerekek igen büdösek. Ezért kérjük a Szülői Munkaközösségeket, hogy osztályonként három liter törkölypálinkát gyűjtsenek be és a Lala bácsinak, a kémia tanárnak adják át a szertárban.
Nincs az a spray, ami jobb nála! Ezt a Margó néni is tanúsíthatja, aki a szülői értekezlet után nem érzett penetráns kölyök szagot. Az egész termet belengte egy igen aromás, kellemes, csíki szilvapálinka illata, a kedves szülök jóvoltából.
Felhívnám a figyelmet arra is, hogy ok nélkül ne hívják a Klári nénit büdös, vén kurvának. Ez rontja a respektjét. Arról már nem is beszélve, hogy a kollegina nehezen tolerálja, ha szidják az anyját. Tavaly négy tanulónak verte ki a szemét felindultságában, fejes vonalzóval.
Intézményünket ezért Toldi Miklósról, Vak Bottyán fogyatékos iskolára nevezem át.
Lényegretörő mondanivalómat azzal fejezném be, idén is lesz disznóvágás, és mivel úgysem tudom megakadályozni a kedves szülőket, hogy a két-három kilós kóstolóikat ne küldjék be, szeretném kérni, én a májas hurkát, a Margó néni a véreset preferálja.
Kívánom, hogy lásson szebb napokat a Vak Bottyán iskola, ebben a tanévben
.
Ezzel az igen szép mondattal zárta mondandóját a Diri bácsi, majd önelégült mosollyal az arcán elfoglalta a helyét a többi pedagógus között, mint egy jóllakott napközis.
— Majd meglássuk…— mormogta az orra alá a félszemű Lajoska, a négyek bandájának egyike.
Legvégül a spicces Kovács apuka kérésére, Ildike elmondta a „Még nem elég” című verset.
Még nekem is könnyek szöktek a szemembe. Baromira szénanáthás vagyok.
Csókolom.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.27. @ 09:34 :: Schődl Gábor