Sarkára állt a világ: rendet akar.
S én engedem hagy kutassa át
az életnek kérgesült zugát.
Találjon embert végre bennem.
Marokra fogott tegnapok
szorongnak nyirkos kezemben.
Kimondani sürget búcsúszót
Apám, kit rég eltemettem.
Szüntelen görcsökkel üljük
az elválás végtelen torát,
én az élet vizét iszom –
? a halál híg borát.
De ma nincs gyáva hang
és az álmokat felismerem.
Vállamról csúsztatom árva gyászruhám,
színek szaladnak végig testemen.
Boldogra sírt csillagszememre
szeret? pírral hajol az alkony.
Rendet akar a világ. Amíg alszom,
talán megteszi. És nem engedi újra:
ha mégis összed?l – én kilássak alóla .
