11. Fejezet
Szökés az ?serd?ben
Lizzy, amint felnyalábolták, sikítani kezdett. Ám hiába kapálózott, betették a terepjáróba, s elindultak. Er?s kezek szorították, nem tudott gyenge kis kezeivel kiszabadulni. Egyetlen dolgot tudott csak, kiabálni, torka szakadtából.
– Segítséééég! Mrs. Scott! El akarnak rabolni! Segítsééég! Anyúúúú segíts! Segítsééég! Apúúúú, ments meg! Raaaj! Boob! Kamsaaa! Mahatmaa! Ne hagyjatok! Dewakiii! Roger kutyaaa!
– Fogd már be a lepényles?det! – szólt rá a kormánynál ül? Vasu.
– Hagyd csak, hadd kiabáljon. Ki hallja meg? Legfeljebb elijeszti a varjakat! – nevetett Bhaga, aki fél kézzel fogta. – Nem teszem a szájára a kezem, mert ez a kis bestia képes megharapni. Majd bereked, s abbahagyja.
Ám Lizzynek még voltak b?ven tartalékai. Csak úgy visszhangzott az ?serd? a hangjától.
– Segítsééég! Apúúúú! Mentsetek meeeg! Roger kutyaaaa! Bagiraaaa!
– Balút és Akelát ne hívjuk, Miss Maugli? Balúúú! Akelaaa! Bagiraaa! Na nem jön senki megmenteni? – mondta gúnyosan.
– Segítsééég! Elraboltaaak! Apúúúú! Bagiraaaa! Raaaj!
– Annak az óriáskigyónak nem emlékszem a nevére. De az mintha úgyis süket lett volna…
Az egyik kanyarban, a fejük fölött megreccsent egy ág. Vasu felpillantott. Valami feketét látott a leveg?ben, ijedtében félrekapta a kormányt. Bhaga maga elé kapta a fegyverét, melyet végig a szabad kezében tartott. Ám a lövés pillanatában az autó fának ütközött.
Lizzy az ütközést?l kirepült az autóból. Fel se fogta, mi történt, mert nem el?re nézett. Ijedtében felugrott, s szabadnak érezve magát, a pániktól hajtva az ?serd?be rohant. Futott el?re, csak futott, nem tör?dve azzal, hogy kitalál-e valaha. A páfránylevélt?l nem látta az el?tte lev? sziklát, és nekiszaladt. Feljajdult a fájdalomtól, megütötte a lábát. Sántikáva szaladt tovább. Lassan kezdett magához térni a pánikból, nem hallott maga mögött a csörtetést. Egyre lassabban futott, s most kezdett megijedni, hiszen kezdett tudatosulni benne, hogy eltévedt. Megörvendett a tisztásnak, itt legalább napot látott. Kiszaladt a közepére, leült megszeppenve körülnézett. Mikor másodszor nézett körül, akkor bújt el? a páfrány mögül egy fekete test.
– Bagira?! – ismerte fel, hogy egy fekete párduc. – Te vagy az? – tette hozzá inkább reménykedve, mint örömmel. A fekete párduc nem lapított, mintha prédára leselkedne, s nem is intézett rohamot ellene. Kimért mozdulatokkal közeledett feléje. – Te vagy az, Bagira! – vált mosolygóssá az arca, amint meglátta a jobb els? lábán az ismer?s heget. Ekkor fogta fel, mi történt. Eszébe jutott, hogy az ütközés el?tt, a szeme sarkából mintha látott egy fekete testet az autóra esni. – Gyere ide… Megmentettél!
Bagira odasomfordált. Leült a kislánytól két lépésre, s hátrafordulva nyalogatni kezdte a sebét.
– Megsebesültél. Vérzel. Gyere, kötözzelek be – lépett hozzá Lizzy el?véve a zsebkend?jét, s leült melléje. A párduc némán t?rte a számára már ismer?s m?veletet. A kislány megkötötte a zsebkend?t a párduc lábán, majd hátára feküdt a f?ben. – Bagira, ugye haza tudsz vinni? Én nem tudom, merre kell menni – görbült le a szájacskája.
Bagira hirtelen fölneszelt. A szell? számára rossz irányból fújt, nem hozott árulkodó információt, de egy levél sussanása elég volt számára. Be a bozótba! – kiabálta az évezredes párducösztöne. Mivel angolul nem tudott, csak párducul, nem volt más választása. Lizzyhez hajolt, azzal a szándékkal, hogy ruhájától fogva gyorsan a s?r?be vonszolja. De elkésett. Lövés dördült.
– Neee! – ismerte fel Lizzy az apja hangját, aki azonnal a lövés után a tisztáson is termett.
– Neeeee! – sikított fel Lizzy is kétségbeesetten a lövés hallatán. Bagira elesett. Lizzy rávetette magát, a testével védve egy második lövést?l.
– Gyilkosok! Megmentette az életemet, s ti megölitek!
A két férfi odaszaladt. Gordon magához ölelte a lányát.
– Jaj, megvagy épségben! Élsz! Jaj, megvagy… Édes Istenem…
Raj a párduchoz guggolt.
– Még él! Nem halálos a lövés. De súlyos. Megmenthetjük, ha hamar kivesszük a golyót, s elállítjuk a vérzést!
– Apuuu, ugye megmented? ? is megmentett engem!
– M?ködik a telefon, Mrs. Scott!. Megtaláltam a hibát – sántikált oda a nevel?n?höz Mahatma. Ezek a gazemberek elvágták a vezetéket, hogy ne tudjunk segítséget kérni. Már értesítettem a rend?rséget, hogy mi történt. Úton vannak. Jön a ment? is, orr-fül-gégész is jön velük, hogy vizsgálja meg az ön orrát, nem törött-e el az orrcsontja. Hozzak-e még egy fájdalomcsillapítót?
– Köszönöm, nem szükséges. A vérzés is elállt. Jaj, hol lehetnek?
Válaszként éktelen dudálás harsant fel a dél fel?l. Nemsokára megjelent a két terepjáró is. Raj nyomta veszettül a dudát, jelezni próbálva, hogy diadallal tértek meg, de inkább a frászt hozták rá Mrs. Scottra. Ijedelme csak akkor lett még nagyobb, mikor meglátta a tet?t?l talpig véres Lizzyt a kocsiban. Talán csak a kislány élénk integetése tartotta benne a lelket, hogy nehogy elájuljon.
Ám a kislány nem futott hozzá, hanem a hátrafordult, hogy felügyelje, hogy óvatosan emeljék le a hordágyat, amelyet a sebesült párduc feküdt. Közben Bob kinyitotta a másik terepjáró ajtaját, s láthatóvá vált a két másik súlyos sebesült nem épp szívderít? látványt nyújtó képe. Mrs. Scott ijedten futott oda, már amennyire képes volt ilyen gyors mozgásra.
– Jaj, ne ijedezzen, Mrs. Scott, Nem a Lizzy vére, hanem a párducé! – közölte vele Raj. Lizzynek semmi baja!
– Mrs. Scott, Bagira megmentett! Aztán Raj megl?tte, mert azt hitte meg akar enni, majd Apu kioperálta bel?le a golyót, és én segítettem neki operálni! Apúúúú! Vigyük a szobámba! Hogy éjjel tudjak rá vigyázni! A ketrecben egyedül… Kééérleeek!
Mrs. Scott nem akart hinni a fülének.
– Mit akarsz? A párduccal aludni? – kapkodott a leveg? után. Ám hiába nézett Lizzy apjára, mert ? nem utasította el határozottan a képtelen kérést, bár látszott rajta, hogy kissé vívódik magában.
– Mr. Jenssen-Kapoor, tán csak nem azon gondolkodik, hogy megengedje?
– Apuuu, kééérleeek! – tette össze könyörg?en a kezét Lizzy. – Ugyeeee?
– Végeredményben, miért ne?
– De hát… – kapkodott a leveg? után Mrs. Scott.
– Mrs. Scott, elképzeli, hogy ez a párduc, amelyik az életét kockáztatta Lizzyért, ezek után meg fogja támadni? Lehet, hogy önnek nem lesz ajánlatos bemennie éjszaka, még nekem sem, de Lizzyt nem fogja bántani. Van, aki háziállatnak tartja a párducot.
Így hát a hordágy irányt változtatott. Lizzy ment el?l, mintha mutatnia kellene az utat Rajnak és Bobnak. Az apja, Mrs. Scott rosszalló tekintetét?l kísérve, hátul követte ?ket.
– Mrs. Scott, ön szerint milyen istenverte idióta mer majd Lizzy szobájába lépni gonosz szándékkal, ha ott van Bagira? Ma éjjel ott maradok én is virrasztani. Különben Lizzy nem alszik, s ön sem – mosolyodott el.
– Ezt a mai történetet hogyan mondjuk el az édesanyjának? – kérdezte Mrs. Scott gondterhelten.
Miel?tt választ kapott volna, megszólalt a telefon. Mahatma vette fel.
– Miss Peddington az. Aggódó a hangja, egész nap keresett, mivel megszakadt a vonal a reggel.
Mire Mrs. Scott átvette volna a kagylót, Lizzy odaszaladt, s nagy hévvel újságolni kezdte:
– Valami rossz bácsik elraboltak, Mrs. Scottot és Mahatmat megsebesítették, lel?tték Roger kutyát, de Bagira megharapta a sof?rnek a torkát, emiatt az nekivezette a rohanó autót egy fának, én kirepültem bel?le, és eltévedtem a dzsungelben, de Bagira rám talált, és Raj ránk l?tt, de a szemébe sütött a nap, s nem tudott pontosan célozni, így Bagira nem halt meg, és Apuval ketten megoperáltuk, de amikor hazaértünk, csupa vér voltam, és Mrs. Scott azt hitte, hogy a én vérem, Bagirát pedig bevittük a szobámba, s vele fogok aludni – hadarta Lizzy.
– Lizzy, hagyd, hogy meséljem el én, ne hozd rá Anyura a frászt – vette ki az apja a telefonkagylót a kezéb?l.
– Lizzy ép és egészséges, leszámítva egy kék foltot a térdén semmi baja nem esett. Megnyugodhatsz. Most már minden rendben van.
– Biztos?
– Mary, szerinted ilyen vidáman mesélné, ha nem így lenne?
– De mi történt?
Gordon kezdte mesélni, Mary Peddington feszülten hallgatta.
– Nem tudom áldani eléggé az Istent, hogy nem mentem be Calcuttáig, hanem visszafordultam. Rá se merek gondolni, hogy mi történt volna – fejezte be a történetet.
– Akkor nem vetted meg a repül?jegyeket? – Mary Peddington hangja mintha megkönnyebbülést sugárzott volna.
– Te… Nem örültél annak, hogy… – kérdezte hitetlenkedve Gordon, de elharapta a szót. Nem kellene ezt Lizzynek meghallania. – Holnap majd megbeszéljük. Adom Mrs. Scottot, ? is akar beszélni veled – nézett rá a nevel?n?re, a szeme sarkával Lizzyre mutatva. Mrs. Scott azonnal megértette, honnan fúj a szél, s készségesen átvette a kagylót.
– Emlékszik Miss Peddington, hogy mit mondtam egyszer? „Nem félek én jobban a fenevadaktól, mint a rossz emberekt?l.” Hát a mai napra ez nagyon érvényes volt. De megnyugodhat, most már minden rendben van.
(Epilógus következik: A rejtély)
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Vandra Attila
