poros már minden.
törölgetni. azt kéne,
és kidobálni az olvadt,
felpüffedt tárgyakat;
boldogan vonyítani az égre,
tudván: hazaértem végre,
és selyembe öltöztetne
egy abszurd alkonyat.
mostanra elfáradtam.
– ne mondd, hogy nem vártad –
mégis átölelsz, mikor
remegtet a bánat.
átölelsz, mikor ledönt a nyomor,
és elfogadod, ha egy ötösöm sincsen,
átölelsz, mikor nullamerev vagyok,
és átkozottul poros a minden,
barátoddá tettél.
persze, ezek csak szavak,
mint a szegénységben is
arany alkonyat.
Legutóbbi módosítás: 2009.07.03. @ 12:02 :: Zsákai Lilian
