Nem várt meglepetések
Feleségem nem örült egy cseppet sem, hogy egyedül maradtam a két üzlettel.
– Nem gondolkozol soha sem. Most még úgy–ahogy megy ez az egész kóceráj, de lassanként, nem lesz érdemes kijönni a magyaroknak itt vásárolni, mert ott is megvehetik forintért. Bergmann is üzletet nyitott Pesten, csak azt nem tudom, kinek a neve alatt. Mert ha a saját nevén van, akkor ez egy óriási simli, ő disszidált. Nem felejtenek ott olyan könnyen, hogy simán tisztára mosnák…, de nem a mi dolgunk, nem kapunk utána pénzt. Én csak azért vagyok ideges, hogy nem akarnak–e lelépni és itt hagyni az egészet a nyakadba varrva.
– Ugyan már, marhaság. Most, amikor kezdi behozni a befektetést, hogy van belőle haszon is? Mi nem látunk belőle semmit sem, mert mindent ő meg Terike zsebel be. Ezért nem kell félni. Én inkább azon tipródom, hogy nem csináltam semmi leltárt vagy hasonlót, hogy mit is veszek át. Egy hét, az egy hét. Terike elég gusztustalan egy ribanc, majd teletömi a fejét Bergmannak, hogy mire visszajönnek hülyébb lesz, mint volt.
– Na látod. Csak kicsit meg kell mozgatni a fantáziád, rájössz, hol sántít a dolog. Valamelyik este bemegyek és beszélünk Erikával, a könyvelő nővel, hogy minden fillért, amit te egyedül termeltél ki, könyvelje csak be rendesen és külön feltűntetve, hogy látni lehessen, ezt te csináltad. Na, nem azért, hogy dicséretet meg prémiumot kapjál tőle, mert úgysem ad, hanem, hogy legyen bizonyítékod, ha szemétkedni próbál.
– Hiába te aztán mindenre gondolsz.
– Gondolok bizony. Ha igaz, akkor rövidesen nekem lesz állami munkám egy kórházban. Te meg otthagyhatod ezt a tetves céget és kereshetsz másikat. A magyar üzleteknek hamarosan befellegzett.
Nem nagyon volt senkinek hiányérzete Bergmannék miatt. Ha nem is kényelmesen, de naponta elég jó forgalmat csináltunk. Fillérre lekönyveltettem Erikával, hogy mennyit adtam ki, mennyit vittem a bankba, stb. Még csak egy telefont sem eresztettek meg, hogy mi van, létezik–e még az üzlet. Pestről viszont egyfolytában keresték, hogy miért nem küld árut az ottani üzletbe, mikor is megígérte, és jönnének ki áruért. Meghagytam, hívjanak vissza, hogy mire van szükségük, aztán jöjjön ki valaki egy tragaccsal és vigyék. Elvégre az a lényeg, hogy fogyjon az árú. Mondjuk az nem mindegy, hogy forint vagy schilling, de mégiscsak pénz. Rövidesen vissza is hívtak, hogy másnap jönnek és kellene Commadore meg videó meg ez–az–amaz. Össze is állítottunk egy szállítmányt, hogyha jönnek másnap, ne legyen gond, csak a kocsira kelljen felpakolni. Petiék is közölték, hogy nem várják meg Bergmannt, a jövő héttől van egy másik üzlet, ahova már leszerződtek. Ott napi pénz és százalék a forgalom alapján.
– Peti, ne dőljetek be ilyen hamar. Ő is ezt ígérte, egy darabig be is tartotta, aztán most bunkósbottal sem lehet kiszedni belőle egy fillér prémiumot sem. Ez, mint friss húsoknak megadja a pénzt egy, vagy két hónapig. Utána meg annyi is lesz. A forgalom hamarosan esni fog mindenütt. Magyar már csak elvétve jön majd. Szó se róla, van cseh, szlovák, lengyel meg ki tudja még milyen, de szerényebb anyagi lehetőségekkel. Nem lesznek már akkora bevételek naponta, mint régen.
– Nem érdekes. Ez egy rendes pasasnak néz ki. Eleve grúz származású, nem beszél magyarul csak törve. Főleg azért kellenénk neki mi. Volt már nála két magyar de loptak, és kidobta őket.
– Persze ti tudjátok, és ha tényleg jobb, mint ez a tetves, akkor miért is ne. De ki marad akkor itt nekem segítségnek? Kócos nem akar bejönni, ő letojja, mi van itt bent. Naponta megvan a három kilója, meg amit hozzá seftel. Nem kell sajnálni.
– Ja, hogy tudd, Kócos is le fog lépni. Egy osztrák csajjal jár, a Kertner strasszén van cipőboltjuk. Elveszi, mert terhes tőle, és valami éjszakai lokálban kapott állást, mint főpincér. Egy darabig még marad, de aztán, ha beindul neki az éjszakázás, szarni fog erre a cégre magas lóról. Volna egy roma srác, aki most ilyen ingázó gyerek. Egy hónap itt, utána kettő valahol Magyarországon, de rendes, ismerjük, mert lakott nálunk a csajával.
– Küldjétek ide. Ha nem lopnak, akkor olyan mindegy, honnét valók. A jövő hétre legyenek itt, különbben gubancos lesz a további működés.
– Persze, jönnek előbb is, hogy belerázódjanak. Napi három kilóért kékre festik az eget is.
Másnap délelőtt megjöttek Pestről az áruért. Elkezdtünk bepakolni, de valahogy nem tetszett a buli.
– Mondd, valamennyi pénzt hoztatok?
– Mit? Pénzt? Minek az? Ernő majd elszámol Pesten. Mindig is így csinálta, csak más jött az áruért.
– Na nem egészen, mert most nincs itt és az én nyakamon van az egész.
– Mit kell most kukacoskodni? Eddig megfelelt így. Ne törődj semmivel, majd el lesz kapálva.
– Semmi elkapálás. Én nem tudom, ott mi, hogy, merre. Én lekönyvelek itt mindent, még a képszeget is, meg a betévedő templomi egereket, akik csak visznek innen, pedig inkább hozniuk kéne.
– Adj egy lifersecheint és aztán kész. Azon rajta van minden.
– Dehogy adok! A papír mindent kibír. Adj egy telefonszámot, és leszólok.
– Tőlem! Itt a szám, ha annyira telefonálni akarsz. Kérd a Fenyőt.
Felszóltam Erikának az irodába, hogy kapcsolja le a telefont. A kapott szám hosszan kicsengett mire felvették. Kértem a Fenyőt.
– Ki keresi? – kérdezte a hang.
– A váci püspök Bécsből, de sürgősen. Ne szarakodjatok ott, mert schillingben kell fizetni minden percért.
– Tessék Fenyő.
– Mondd Fenyőkém, mi ez a keverés–kavarás? Rendeltek egy halom árut csak úgy blikkre, pénz az ablakban. Én látatlanba nem tudok árut adni.
– Nem blikkre adod. Én már beszéltem azzal a hülye buzival, és azt mondta, hívjalak fel, és majd te leszállítod, amit kérünk.
– Ejha! Ide szarik telefonálni, titeket meg felhív? Fura, de mindegy. Na, akkor mi most az ábra?
– Pakoljad be a szekeret a srác aláír egy lifert, és majd schillingben megkapjátok. Én már megbeszéltem vele.
– Tőlem? Tulajdonképpen mit is fő a fejem tovább.
Úgy is tettem, ahogy lebeszéltük. Este az irodában Erika várt rám.
– Miért nem ment még haza, Erika? A pénzt már bevittem a bankba. A papírokat rendezni ráér reggel is.
– Magára vártam. Van itt valami, amit nem tudok rendesen lekönyvelni, mert nem értem.
– Mondja csak, mi az.
– Szóval most maga odaadott egy halom árut a budapesti üzletnek. Hova könyveljem le, hiszen egy fillért nem adtak, csak egy papírt egy aláírással. Ilyent nem adhatok be a fináncoknak. A határon vámkezelik, az értéktöbblet írat visszajön, és arra kasszírozunk. Utána nekem azt kell bekönyvelnem, de hogyha nem tudom igazolni, hogy hova lett eladva, akkor hogyan?
– Erika drága, ezt én sem értem teljesen. Meg kell várnia a főnököt. Ez az ő meséje. Én itt csak sima alkalmazott vagyok, akárcsak maga. Tegye el a papírokat és vele beszélje meg majd.
Erika csak bámult rám, nem értett semmit.
– Hát jó, akkor majd, ha visszajött, tisztáznunk kell, mert ez így nem törvényes és az első kontrolnál megbukik az egész. Márpedig én ilyenhez nem adom a nevemet.
Na még ez is – gondoltam magamban. – Végre egy valamire való könyvelő van itt, és sorban jön rá a disznóságokra. Mi lesz még itten?
Borul a bili
Másnap délben csengett a telefon és persze ki lehetett más, mint Bergmann.
– Na, mi újság van? Nem léptél még olajra a bevételekkel? Már éppen azon gondolkodtunk, hogy majd hol kell kerestetni az Interpollal.
– Nincs kedvem jópofáskodni. Miért csak most telefonálsz? A Fenyőt fel tudtad hívni, engem, illetve az üzletet meg nem. Pedig szerintem fontosabb, hogy itt mi van.
– Pont azért telefonálok. Fenyő hívott itt a szállodában és mondta, hogy megkapták az árut. Hagyott róla papírt, vagy valamit?
– Naná, hogy hagyott, miután megmondtam a sofőrnek, hogy blikkre, bemondásra tőlem nincs árú. De a fenekem törölhetem ki vele, mert egy liferschein az egész, és valami magyar KFT címe meg neve van rajta. Mehetek panaszra vele a klozetra, ha nem fizet. És az Erika sem ért sok dolgot, mit, hova könyveljen. Tőlem kérdezte, de én honnét tudjam?
– Minek adtad oda neki a lifert?
– Hogyhogy minek? El kell számolnia valaho, nem? A „medve” pénzt bekaszálod, amit le kell könyvelnie, de mire kapsz vissza medvét? Hiszen csak egy sajtpapír van arról, hogy eldatál, és tulajdonképpen el sem adtad, mert pénzt nem kaptál még sehonnan sem.
– Ne keverjél bele ebbe. Majd én megmagyarázom, mit, hova tegyen és könyveljen. Add ide most, beszélek vele.
– Csak felkapcsolni tudom, mert én az üzletben vagyok.
– Akkor kapcsold, mert ketyeg az óra.
Vagy tízpercet beszélgettek és utána Erika hivatott az irodába.
– Ne haragudjon, de én így nem tudok tovább dogozni. Valaki itt nagyon hazudik. A főnök azt mondta, állítsak ki egy eladási számlát a maga nevére, mert hogy maga itt társ.
– Tessék? Ne haragudjon, mondja ezt mégegyszer lassabban, mert lehet, hogy nem jól értettem.
– Akkor megismétlem, sőt meg is mutatom. Maga a budapesti üzlet tulajdonosa. Itt van ez, az írat, itt van aláírva. Ez ugye a maga aláírása?
Csak álltam és forgattam a kezembe nyomott papírt. Két gépelt oldal, magyarul és németül. A végén meg ott díszelgett egy krikszi–krakszi, ami hajadzott ugyan az én aláírásomra, de nem az volt. Elkezdtem olvasni, amiben az állt, hogy x összegért megvettem Bergmann Ernő y utcai ingatlanát, és ott üzleti tevékenységbe kezdtem.
– Erika, ez egy hamisítvány, ne is haragudjon. Én nem vettem meg semmit, nem írtam alá semmit. Mi ez itten?
– Ha nem a maga aláírása, akkor, hogy láttamozta egy magyar ügyvéd is? Ha meg hamisítvány, akkor menjen azonnal a rendőrségre és tegyen feljelentést. Ez nem vicc. Ha bebuknak valamivel, akkor magát fogják elővenni, mint társat.
– Adja ide a telefont, illetve itt az otthoni telefonszámom. Hívja fel a feleségemet és mondja el neki is. Én nem vagyok rá képes. Neki talán jobban elhiszi, hogy ez az egész egy csalás.
Erika hívta a nejemet. Elmondta ugyanazt neki is, majd átnyújtotta a telefont.
– Idefigyelj. Holnap azonnal utazol Pestre és feljelented ezt a trógert. Erikával megbeszéltem, egy szót nem szól neki addig, amíg vissza nem jöttél, és a kezedben nincs a feljelentés. Itt hiába mennél bárhová, mivel Magyarországon csinálták az egész mocskot. Őket csak az érdekli, amit itt követtek el. Most aztán jól benne vagyunk a slameszban. Én elhiszem neked, hogy nem tudsz semmiről, de szinte képtelenség. Most mondd el, ha valamit is aláírtál neki, mert ha utóbb még is kiderül, azonnal beadom a válópert.
– Mióta élsz velem? Soha nem csináltam a hátad mögött semmi disznóságot. Gondolod, hogy most a fejemre estem, és hagytam magam befírölni? És pláne úgy, hogy a hasznot nem én fölözöm? Megveszem a jegyet, és holnap reggel a szombat ellenére utazom is Pestre. Rendőrség, bíróság van. Ha mégis elhúzódik valami miatt, akkor is hétfőn estig itt leszek. Ez a barom szemét meg ráér megtudni hétfőn. Erika meg te majd mondotok valamit, hogy hol vagyok éppen.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Avi Ben Giora.
