Törvényen kívül és belül
Ezen események utáni napok egyhangúságban, de főleg nap–napi idegességben teltek. Vevő alig tért be, viszont a számlák gyűltek rendesen, és a hitelezők követelték a pénzeiket. Bergmannt nem nagyon zavarta a dolog. Idejének nagyobb részét Pesten töltötte, amitől én hideglelést kaptam minden pillanatban, mivel nem tudtam ellenőrizni, miket követ el a nevem alatt. Aztán persze a legfőbb hitelező, a bank is egyre jobban szűkítette a hurkot. Én minden követelőt a bankba küldtem, hogy ott próbálkozzanak érdeklődni, van–e pénze, vagy nincs, de erre mindegyik kifakadt, mondván, ne nézzem őket hülyének, a bank nem ad információt. Egy cég perrel fenyegetőzött, nevezetesen a Toshiba.
Nekem persze megmaradt a jó kapcsolatom velük, és javasoltam, valóban az a legjobb megoldás, ha megkeresik a többi céget, akiknek még tartozik Bergmann, és együttesen pereljenek. Ez meg is történt. Bergmann egy csomó idézést kapott, amire abszolút nem reagált. Tehette, hiszen nem volt osztrák állampolgár. Még ügyvédet sem fogadott, aki képviselhette volna. A bíróság tehetetlen volt. A követségen keresztül keresték. Bergmann Pestről üzent, hogy elfoglaltságai miatt nem tudott megjelenni, és értesítéseiket egy hónappal előbb kézbesítsék, hogy szabaddá tudja tenni magát a tárgyalásra, na meg biztosítsanak tolmácsot is számára. Egyszerűen az orruknál fogva vezette az osztrákokat. A banknak írta és telefonálta, hogy a Westbahnhoffal szemközti üzletét foglalják le zálogba, amíg befejeződik a felszámolás, és fizetni tud. Persze nem volt a tulajdona ez sem, csak bérelte, de Ausztriában akkor is, meg most is nagyon elnézőek az emberek. Na, meg a bank igazgatója sem akart nagy felhajtást, mivel félig–meddig ludas volt a dologban, mivel az ő javaslataira kapta a hiteleket. A banknak kapóra jött az üzlet, ami maradt még lim–lom áru, azt lefoglalta és elszállítatta egy raktárba, a helyiséget meg átalakította kirendeltségnek, tulajdonosa csak azért nem jelentkezett, mert annó Bergmann két évre, előre ki tudta fizetni a teljes bérleti díjat. Nyilvánvaló megfontolásból tehette, nem erről volt híres, de számolt azzal a lehetőséggel, hogy ebben a felállásban bármikor vagy hitelt, vagy más pénzforrást tud rá szerezni. És annó egy banális összeg volt a havi bérleti díj is, ami nem jelentett nagyobb megterhelést számára. Miután megkapta a következő tárgyalás időpontját, megjelent Bécsben. Szinte csak órákat töltött a lakásban meg az üzletben, de volt ideje arra, hogy engem kioktasson.
– Na látod, én szóltam neked, hogy jobb lenne, ha Pestre jönnél. Itt fogalmam nincs, mi lesz, nem is érdekel. Vigyenek mindent, amit még találnak. Nincs semmilyen pénzem, sőt semmim sem, amit el tudnak venni. Lecsukni nem tudnak, mert nem vagyok osztrák. Átadhatják a magyaroknak a keresetet. Ott meg eljátszadoznak majd az ügyvédeim. Nem mondhatod, hogy nem voltam veled fair, hisz felajánlottam a pesti üzletet. Itt nem lesz már sok munka, mert jönnek majd felszámolni. Én fizetni nem tudok.
– És most ez azt jelenti, hogy nem kapok fizetést se. Itt van még Erika is neked, akit fizetni kell.
– Az itteni forgalmatokból még egyengetem a számlát. Végső esetben meg kapsz majd forintot. A végkielégítést is csak forintban tudom kifizetni, mert az is jár neked is, meg Erikának is.
– Na, ne röhögtess már, hogy Erikát forintban akarod kifizetni? És engem sem fogsz forintban, mert itt Bécsben az nem fizetési eszköz. Szépen átváltod valahol achilligre. Van elég fekete–fehér pénzváltó Pesten.
– Ez igaz, de bizonyos üzleti meggondolások ezt nem teszik lehetővé. Ne akard a saját koncepcióidat rámerőszakolni, nem érsz el vele eredményt. Na most el kell tűnnöm, vissza Pestre. Majd jövök, amikor jövök.
A könyvelő Erikával összedugtuk a fejünket, hogy mit tudunk csinálni. Nem sokra jutottunk. Itt tehetetlenek voltunk. Össze–vissza tényleg csak arra a pár száz schillingre támaszkodhattunk, ami naponta befolyt. Illetve azzal se nagyon, mert a bank a teljes meglevő árú–készletet sajátjaként lefoglalta, és az egész befolyó pénzre igényt tartott. Annak meg egyikünk sem látta értelmét, hogy újat húzzunk a bankkal. Erika beszélt a bankigazgatóval és elmondta neki a fennálló helyzetet. El tudta érni, hogy a havi járandóságot a bank kifizeti nekünk és hozzácsapja Bergmann tartozásaihoz, amit a bíróságon szeretett volna foganatosítani. Így úsztuk meg, hogy a hónap végén pénz nélkül maradjunk. Ebben a lehetetlen helyzetben minden időmet arra szántam, hogy másik munkát találjak, de sajnos nem jött össze. Ideges voltam, mert mindaddig, amíg nem lesz egy hivatalos papír a kezemben, hogy el vagyok bocsátva és a cég felszámolás alatt áll, addig egy peták munkanélküli pénzre nem számíthatok. Márpedig én is pénzből éltem, mint más. Feleségemmel is meghánytuk–vetettük a dolgot persze.
– Ez így nem maradhat tovább. Egy hajszálon múlik minden, és mi van akkor, ha nem lesz se tárgyalás, se döntés, se semmi? Ki ad fizetést neked? A bank biztos nem, mert nem vagy az alkalmazottja. Végkielégítést pláne nem. Holnap bemegyünk a magyar követségre. Van jogi osztálya és megkérdezzük, van–e módjuk meggyorsítatni ellene az eljárást Magyarországon.
– Ugyan már, majd a követség fog valamit is csinálni? Még mindig a régi garnitúra van egy–két embert lecseréltek a vezető pozíciókban. Annyi minden maradt a régiben, csak más név alatt. Nem fogják a fülük botját sem mozdítani
– Pedig ez az egyetlen megoldás, vagy valamelyik nap lemész Pestre. Persze csak hétköznap jöhet szóba.
– Hogy mennék hétköznap? Egyedül vagyok abban a mocsokban a könyvelőnővel, és ha én elmegyek, be kell zárni az napra. Tényleg csak a követség marad.
Másnap be is mentünk. Előzőleg telefonáltam Erikának, hogy később megyek be, addig ne is nyisson ki. A követségen elbeszélgettek velünk, mondták, sajnos van tudomásuk az ügyről, mivel az osztrák hatóságok is megkeresték őket Bergmann ügyei miatt.
– Elnézést, nem találja ezt egy kicsit furcsának? – kérdeztem a hölgyet, akivel beszélgettünk. – Itt egy csomó olyan dolog, ami miatt már réges–rég le kellett volna csukni. Az osztrák hatóságok tehetetlenek ellene, mivel nem osztrák, nem is itt él, csak ideiglenesen. Magyarországon szintén nem teljesen tiszta az ügye, csak arra fényt kellene deríteni. Van egyáltalán valami jogi eljárásra lehetőség? Ez így egy vicc, ne is haragudjon már. Van egy csaló, sikkasztó, aki teljesen szabadon jöhet–mehet és semmi, de semmi baja nem lesz a különféle joghézagok miatt. Embereket károsít meg naponta, és senki nem tesz semmit.
– Uram, megértem önt, de be kell látnia, amíg nem vizsgálják ki az ügyet Pesten száz százalékig, és nincs ellene megfogható bizonyíték, hogy ő követte el egyes egyedül a dolgokat, addig nem lehet korlátozni a mozgásában. Elvégre most már Magyarországon is demokrácia van. Legyen türelemmel, csak azt tudom tanácsolni
– Na mit mondtam? – néztem a feleségemen végig, amikor kimentünk. – Ettől még se papírom, se pénzem nem lesz.
– És tudsz valami jobbat ennél? Megmondta a nő a követségen, amíg nem fejezik be a nyomozást, addig nem tudnak csinálni semmit. Most mondjam azt neked, hogy fújhatod szalmaszállal az egészet, ez akkor is égni fog?
Egy heti tipródás után végre kaptam hivatalos értesítést a bíróságtól. Ebben közlik, hogy bizonyítást nyert az ügy és eljárást fognak indítani Bergamann és feltételezett társai ellen. Aláírás, pecsét.
– Na ezt a hajamra kenhetem. Nesze semmi, fogd meg jól. Még az sincsen benne, hogy lecsukták–e vagy sem. Ha kis szerencsénk van, akkor az itteni tárgyalásra kihozzák ide. Feltéve, ha még Magyarországon van.
– Miért, hol lehetne másutt?
– Bárhol. Ma már a magyar útlevéllel jöhet–mehet, nem úgy, mint régen.
– Na, de ha eljárás alatt van, csak nem?
– Ha bevonták az útlevelét, akkor nem. Gondolod, hogy nem volt annyi esze, hogy leléceljen a fenébe onnan is? Ez egy minden hájjal megkent pasas.
És lőn csoda, ha úgy tetszik.
Bergmann megjelent a bécsi tárgyaláson. Nem kísérte más, csak Terike. Se rendőr, se senki. Az itteni tárgyaláson szinte semmilyen kézzelfogható ítélet nem születet. Engem be sem idéztek semmilyen minőségben, és nagy valószínűséggel a magyar hatóságok nem csatolták a Pesten elkövetett dolgait. Annyi döntés született, hogy csődbe ment, és minden ingó és ingatlan vagyonát, ami itt fellelhető, azt lefoglalják, amíg a csődeljárás folyik.
Tárgyalás után az üzletben találkoztunk.
– Na, most jobban érzed magad? Most se pénz, se munkahely. Én szóltam, hogy Pesten tudok neked munkát adni. Te csináltad magadnak az egészet, engem ne okolj emiatt. Én mindig gondolok a holnapra, nem úgy, mint te.
Nem bírtam tovább hallgatni.
– Kvázi abba az üzletbe, amit az én nevemben nyitottál és ráhamisítottad mindenre az aláírásomat. Ott lehettem volna ugyanaz, mint itt, egészen addig, amíg ott is nem kezdenek csődeljárást ellened. Illetve olyan jól csináltad az egészet, hogy a nyakamba varrták volna, ha nem teszek meg lépéseket.
– Na, mostmár legalább tudom, hogy merről fuj a szél. Megnyugtatlak, már nincs a neveden. Most már az én nevemen van minden. És csinálhatnak bármit is ellenem, mindig meg fogom úszni. Van ismeretségem a legfelső körökben. Ott csak egy telefonomba kerül. Ügyes voltál haver. Most se pénz, se posztó. Ütheted a fejed a falba. Az élet gyors és rövid. Ki kell használni. Néha nagyon szükséges, hogy az ember csaljon, hazudjon, különben oda jut, ahova most te jutottál.
Nagyon kellett magamat türtőztetni, hogy ne ugorjak neki. De nem tettem. Pár nap múlva bementem a bécsi bíróságra és kértem egy hivatalos igazolást, hogy a cég megszűnt és eljárás alá került. Ezzel a papírral már jelentkezhettem a munkaközvetítőben és megkaptam a jogosultságot a munkanélküli segélyre. Két hónapig tengődtem ezen, míg végül rám mosolygott a szerencse.
Egy elektronikai cég alkalmazott, nagyon kedvező feltételekkel. Végre megszűnt az állandó idegességem, biztos munkát kaptam. Bergmannról semmi hírem nem volt.
Egyszer kaptam a magyar szervektől egy hivatalos levelet, melyben ez állt:
„A vizsgálat megállapította, hogy Bergmann Ernő aláírást és okiratokat hamisított. A bíróság ezért jogerősen három év szabadságvesztésre ítélte”.
– Na, mégiscsak van igazság! – ujjongtam, de örömöm korai volt.
Mint később megtudtam, az ítélet hiába volt jogerős, rá egy hónapra amnesztiában részesült. Minden eljárást megszüntettek ellene. A cége még elég sokáig fennmaradt, igaz sok „szerkezetváltáson” esett át, míg végül be nem csődölt.
Utána mi lett Bergmannal? Mégis mi?
Elment Amerikába egy volt magyar disszidens nővel. Ha hinni lehet a meséknek, akkor New Yorkban él, nős és egy lány apja. És Terike? Ő sem járt rosszul. Miután látta, hogy az a „dolce vita” – amit egy darabig élvezhetett – meg fog szűnni, ő is kereket oldott. Egy húsz évvel idősebb nyugatnémet üzletember élettársává avanzsálta magát. Ha igaz, akkor Berlinben éldegél.
VÉGE
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Avi Ben Giora.
