Így szól az Ég az én egemhez:
Emelkedj gyökerek zsámolyává,
Alap, fordulj át, pokloké az égben!
Ez a fa az égig ér?
Akkor a poklokig is száll le veled,
három nap alatt emelted bár, romokból.
Széttörsz és kiszakadsz védhetetlen,
megesküdött és nem bánja meg,
Melkisédek rendje szerint.
Ez a fa bizony kid?lt útközben.
S?t. A patakból iszik, látod,
az égbe gyökerezik.
Királyokat zúztál te össze,
mindenfelé holttestek hevertek,
pap voltál te örökké, in saecula saeculorum.
Egy gömb sugarát növelve
egyre kevésbé domború a felszíne;
végtelen sugarú gömb felszíne sík.
A patakból iszik útközben
– O Haupt voll Blut und Wunden –
azért emeli föl magát. Hallod.
(Mí – lá – szó – fá – mí – ré-é – mi…)
Majd homorúra vált. Egyre szomorúbbra.
Ilyesformán a történet a végtelen túlsó felén is
egy pontba fut össze – ama fényes hajnalcsillag
(mindent, mit az ég hívása emel
– mint hajnal méhéb?l jött harmat –
a poklok alapjai hordoznak),
ami gyökér és új hajtás –,
ahogy az innens? oldalon is
– kezdetben – egy pontból fakad.
Így szól hát:
A kereszt fáját magad hordozd,
ó, Ég báránya, b?ntelen…
A kérdés a viszony a két pont között.
…már óceán tüze, moraja, forrás és vég…
…Tod, Teufel, Sünd und Hölle…
…sind ganz und gar geschwächt…
Legutóbbi módosítás: 2009.08.25. @ 16:00 :: Babják Krisztián