Lassan kiszabadul börtönéb?l az ?sz…..
Kertek alatt sompolyogva
becserkész a lomha ?sz
El?zném én, ám hiába –
nem segít a balga cs?sz!
Magam veszem hát kezembe
napsugár-bilincsemet –
Rákattintom, s elvezetve –
megvédem nyár-kertemet.
Cellájában szomorkodik,
kinéz rácsos ablakán,
?sz tincse már sokasodik –
barázda ül homlokán.
Hogyha ki nem engedsz innen,
addig tombol még a nyár,
mígcsak el nem pusztul minden –
lángralobban a határ.
Szükség van rám – tetszik, vagy nem –
színezem a világot
Akkor is, ha h?s kezemmel
megölöm a virágot.
Ráhangolom én a télre
természetnek hangszerét,
s együtt üljük lágy zenére
évszakoknak ünnepét!
