21.
Tavasz van, megújulás, újjáéledés.
Az épület végében, körülkerített helyen kaparásznak a csirkék. Nem sok: két kendermagos meg egy hollófekete. Minden másnapra produkálnak két tojást, és a három közül nem tudom melyik az, amelyik nem.
Már a kiskapunál járok, készülök beszórni a magot, amikor hirtelen két vadgalamb röppen ki az ólból. Jót dézsmálhattak…
Egy pillanatra, pillanatnyi öröklétre, kukoricát szóró kezem megáll a leveg?ben… Újszilváson vagyok, messze t?nt id?ben, rég nem él? szeretteim között…
Udvarunkon körbedróthálózott, kátránytet?s csirkeketrec állt. Nem nagy, úgy kétszer kétméteres. Magassága se hórihorgasokra szabott: meghajolva lehetett csak bemenni. A tágszövés? dróthálón befúrták magukat belülre a vadgalambok, s dézsmálgatták háziszárnyasaink eledelét. Nem sokáig! Apám valami kabátfélét rakott fel kifeszített kötéllel a kátránytet? alá, és amikor több vadgalamb volt bent, a kötelet másik végénél, távolabbról leengedte. A megzavarodott gerlék nem tudtak kibújni a dróthálón, játék volt összeszedni ?ket. A három-négy feketegallérost, anyám levágta, s finom húslevest f?zött bel?lük…
Ilyenkor, tavasz kezdetén, gyakran jártam apámmal a gyümölcsfáink között. Mennyi gyümölcsfa volt annakidején a sz?l?kben! F?leg szilvafák, de más gyümölcsfák is, b?ven. Emlékszem, volt Nagy-boldogasszony szilvafánk – érett termését már június végén ehettem. De másféle, szintén finomhúsú ringlókból is jó kóstolgatás esett. ?sszel pedig lekvárt f?zött bel?lük anyám, nagy üstben keverve, rúdra er?sített nagy kever?kanállal, a ház mögött. Ilyenkor néha nagymama is eljött Szolnokról… Hol vannak ma olyan ízek!
Mintha apámat látnám… fiatal fákat, ojt, nemesít… Áhítattal néztem. Jól term?, egészséges faágból szemet vág, kéregudvarral kanyarítva ki azt, borotvából eszkábált ojtókésével. A beojtott fán el?bb keresztbe két metszést ejt, majd a két metszés közt hosszában vág a kéregbe. Kinyitja a fa küls? burkát, mint két kis ablakszárnyat, s behelyezi a kimetszett szemzést. Ráhajtja a kéreg-ablakocskákat, és rafiával tekeri s?r?n körbe az ágat, mint sebész a friss sérülést…
Tavasz van, megújulás, újjáéledés.
22.
Prospektust kaptam, postán, virágokról. A N?k Lapja mellékleteként, kisalakú füzet formájában szintén virág-ismertetés: 50 legszebb kora nyári virágunk. Otthonunk, kertünk díszei. Egy harmadik, szintén virágos füzet is jött… Bár, elárulom, nekem a rózsák a kedvenceim, gyönyör?ségei szemnek, szívnek, léleknek, lehet?leg minél több színben, sárgától a rózsaszínen át a vérvörösig pompázók, – a többi virág is mind kedves nekem.
El?bb a N?k Lapja: virágok, csoportosítva. Els? csoport, tíz n?virág. Emelkedett lélekkel ízlelgetem nevüket: hölgyszirom, boldogasszony papucsa, kék hercegn?virág, n?szirom, leánykökörcsin, menyecskeszem, szépasszony szeme, menyecskevirág, gazdagasszony virága. Már a szavaktól áhítat tölt el…
A másik katalógust lapozgatva elárasztott a színpompás virágzuhatag, a tiroli csöng?szegf? vörös és rózsaszín? áradata. F?leg ausztriai házak erkélyein habzanak ilyenek. Képekr?l ismer?sen köszönnek vissza. A kis virágú ördögszem, a kék szulák látványa… Elképzeltem, ilyen díszíti erkélyünket: tavasztól ?sz derekáig kéken habzó zuhatagok… Csak egy-egy cserépnyi mindegyikb?l… Emlékszem, Szilvike, az egyik szomszéd tavaly ezer-valamennyiért vásárolt egy cserépnyit…
A harmadik virágismertet? sem hagy hidegen. Ebb?l ráadásul azt is megtudom: a virágoknak jelentése van. A régi embereknek fontos volt, melyik virág mit jelképez (aha, ez az: virágnyelven beszélni!), ma szinte mit sem tudunk err?l. A gyöngyvirág a megtalált boldogságot jelentette, a fehér szegf? a tiszta és rajongó szerelmet, tudom meg. A fehér rózsa: szül?i szeretet, vörös rózsa: els? szerelem, orgona: els? szerelem, áhítat, liliom: rajongás, tisztaság, odaadás, mimóza – jó, ezt tudtam: érzékenység…
Meg- és kijegyeztem egy trükköt: ha hosszabb ideig lennénk távol otthonról: töltsünk meg egy m?anyag palackot vízzel. Egy vastagabb madzag egyik végét tegyük a palackba, úgy, hogy az üveg aljáig érjen, a másik végét pedig ássuk a virágföldbe. A madzag „elszállítja” a vizet a növény gyökereihez…
Leteszem az ismertet?ket, ábrándozok…
Nem sokáig!
Újabb bizonyítékaként elméletemnek, miszerint a gondolatok igenis találkoznak valahol a végtelenben – kisszobámba torpan Erzsi, és kér: menjünk ki a kertbe, metszeném meg a rózsafákat. Hiszen nem sokára már leveleznek, bimbóznak… (Átvillan elmémen: lehet, azért mondja, mert azt hiszi, gyötröm magam a csendben, unatkozom, pedig dehogy!)
Miközben felállok a fotelból, arra gondolok: jó lesz nekünk a tavalyi futómuskátlik, begóniák, petúniák, büdöskék, estikék virágözöne, abból a kis nyugdíjból meg majd csak futja – sz?kösen – rezsire, megélhetésre.
Virágok, csak álmodoztam.
23.
Elgondolkodtam: az ember alapvet?en önz? lény, vagy csak szeret tisztába lenni a dolgokkal? Ha valami újdonságot megtud, mindjárt magára fókuszál, mérlegel: kell(ene) ez nekem? Jó (lenne) ez nekem? Pro kontráz: igényeihez viszonyítva, miben hibázik az új dolog?
Így vagyok most a Helpbox-al.
Ez a szép név az Önkormányzatok által támogatott ingyenes jelz?rendszeres házi segítségnyújtást fedi.
Részletesen nem akarok err?l a segítségkérésben fontosnak t?n? eszközr?l írni (a gyakorlat majd eldönti életképességét), hiszen szórólapok tudatták, „2hetes”-ünk is hírt adott róla. (Sajnos, nem mindenhol igényelhet?! Például a Tápiómenti 2hetes által „terített” 21 település közül is csak 16-ban; Helpbox-szempontból fehér folt: Tápiósz?l?s, Újszilvás, Bénye, Gomba, Káva…)
Nagyszer? találmánynak gondoltam, mikor el?ször értesültem róla. Telt-múlt az id? – egyre fúrta oldalam a kíváncsiság. Ez az oldalfúrás, töredelmesen bevallom, oda lyukadt ki: vajon tudnám-e – hallásképtelen – hasznát venni? Hiszen ha valakinek, ne adj’ Isten, nekem igazán szükségem lehet rá!
Reménykedtem, s ahogy mondják: a remény hal meg utoljára.
Most, a m?szaki és egyéb feltételeket olvasva, be kell lássam: temethetem, kétségek közt bár, de mégis konokul táplált reményeim.
Vagy mégse temessek? Bízzak egy továbbfejlesztett változatban? Egy hallástól függetlenített, fényjelzéssel vagy valami más, vizuális módon m?ködtethet? jelz?rendszer kifejlesztésével.
Számomra kérdések kérdése ez!
Avagy: mit akar egy olyan igazán kisebbségi, akinek problémájával hozzátartozók, ismer?sök is alig-alig szembesülnek itt a Tápióvidéken?
De – könyörgöm -, ha csak rólam lenne szó! Egyáltalán: hány sorstársam él, mert élnek hallássérültek itt sz?kebb hazánkban, a Tápió mentén?
24.
Bevallom, elfogultsággal töltött a tollam, pedig nem dicsekedni akarok, igyekszem a tényekre szorítkozni.
1997. júliusában az Újszilvási Krónikásban írtam: szül?falumnak újabb költ?je van: K?szegi Barta Kálmán Békéscsabáról jelentkezett els?, Nap-árnyék cím? verses- és m?fordítás-kötetével. Ezt követte – ’98-ban – Len kék virága, ugyancsak verseket és m?fordításokat tartalmazó kötete.
Egykori osztálytársam 1998 karácsonyára újabb munkával lepett meg, nem véletlen, hogy az Agglegénybef?tt népszer? lett azok körében, akik hozzájuthattak – a személyes elemeken túl, a 30-40 évvel ezel?tti Újszilvásról ad képet. Szociológiai igényességgel, tömör stílusban, ízes nyelven megírva.
Sok energiát kívánó munkája mellett – gyermek- és feln?tt fogorvos, szájbetegségek szakorvosa -, a millennium évében, 2000-ben újabb jelent?s munkát tett le a képletes szellemi asztalra, egy lóf? székely család közel fél évezredes történetét állította össze, A sepsiszentgyörgyi Nagy-nemzetség története c. munkájában. Legutóbbi munkáját, a békéscsabai alkotók irodalmi antológiáját, mármint els? kiadói-szerkeszt?i munkáját ajánlotta figyelmembe.
Ne maradjon ki a sorból, ha a Tápió mente szellemi értékeire gondolunk.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:13 :: Adminguru
