Guillaume Apollinaire (1880. augusztus 26., Róma – 1918. november 9., Párizs) költ?, író és kritikus.
Törvénytelen gyerek volt. Jó barátja, Pablo Picasso, aki ugyanúgy volt a modern festészet úttör?je, mint ? a modern költészeté, azt híresztelte, hogy természetes apja XIII. Leó pápa volt. Holott anyja és így ? maga is azt állította, hogy az apa olasz gróf, Fligi d’Aspremont, akivel a szépséges lengyel táncosn? Rómában jó ideig együtt élt. Felettébb zavaros családi és állampolgársági körülmények közt telt gyermek- és ifjúkora.
Felettébb zavaros családi és állampolgársági körülmények közt telt gyermek- és ifjúkora. Rómában született, ott anyakönyvezték lengyel nemzetiség? olasz állampolgárnak. 7 éves korától Franciaországban élt, ott járta iskoláit. Minthogy Olaszországból érkeztek, és az anya egy ideig mint olasz táncosn? volt hivatalosan nyilvántartva, a nevét visel? fiút az alsó, majd fels?bb iskoláiban hol lengyelnek, hol olasznak írták az iratokba és a bizonyítványaiba. Noha franciául sokkal jobban tudott, mint akár lengyelül, akár olaszul, s már kezdett híres francia költ? lenni, mégse kapott útlevelet, mivel nem volt francia állampolgár.
De azt se tudta volna igazolni, hogy lengyel, hiszen sohase volt Lengyelországban vagy Oroszországban, ahonnét egykor nagyapja Rómába emigrált, hogy a pápai udvar világi kamarása (vagyis kincstári tisztvisel?je) legyen. Mivel anyja se vette fel az olasz állampolgárságot, olasznak se mondhatta magát. Csak amikor a háború (az els? világháború) kitörésekor behívták katonának, akkor hitték el róla, hogy francia. – Ilyen zavaros származás ismeretében érthet?, hogy ? találta ki a „szürrealizmus” szót, amit a jó barát Picasso is azonnal használni kezdett, hogy hamarosan szakszer? elnevezése legyen minden modern m?vészetnek. (? ugyan legel?ször szürnaturalizmusnak nevezte m?vészi módszerét, de barátai és els? könyvének kiadója nem találták elég jól kimondhatónak ezt a túl hosszú szót, így együtt szürrealizmusra rövidítették.)
Wilhelm Albert Vladimir Apollinaris de Kostrowitzky (más írásmóddal Kostrowicki) néven született Rómában. Anyja Angelica Kostrowicka lengyel grófn?, apja egy Francesco Flugi d’Aspermont nev? svájci-olasz, arisztokrata származású katonatiszt. Feltehet?en szintén ? az apja Guillaume két évvel fiatalabb öccsének, Albertnek. A nehéz anyagi helyzetben lév? férfi valamikor 1884-87 között hagyta el ?ket, részben a kapcsolatot rossz szemmel néz? családjaik nyomásának engedve. Hároméves korában költöztek el Rómából, több olasz városban, majd hét éves korától Monacóban éltek, ahol anyja táncosn?ként, el?kel?ségek kitartott n?jeként és sokszor szerencsejáték-nyereményekkel biztosította megélhetésüket. Apollinaire Monacóban, Cannes-ban és Nizzában járt iskolába; utóbbiban tette le írásbeli érettségi vizsgáit (1897), de a szóbelik el?tt ismeretlen okokból elhagyták a várost.
Aix-les-Bains-ben és Lyonban éltek, majd Párizsban egy Jules Weil nev? bankárnál, akivel anyjuk a belgiumi Spa kaszinóiban tett egy rosszul sikerült kiruccanást (a fiúk a közeli Stavelot-ban laktak). Visszatérve Párizsba már nem engedhettek meg maguknak egy bérelt lakást, kénytelenek voltak szállodába költözni. Apollinaire-nek pénzt kellett keresnie: újságcikkeket és (négerként) tárcaregényeket írt.
Az 1901 augusztusától egy évig a Rajna-vidéken dolgozott Milhau ?rgrófné lánya, Gabrielle házitanítójaként; közben több német várost (Unkel, Bonn, Köln) is felkeresett. Komoly hatással volt rá a német népköltészet, különösen a liedeket átszöv? valóságfeletti elemek, valamint a szimbolizmus. Munkája során ismerkedett meg Annie Playdennel, aki ugyanannál a családnál volt nevel?n?. A házasság is szóba kerül közöttük, de Annie el?bb hazatért Angliába, majd kivándorolt az Egyesült Államokba. (A megcsalt szeret? éneke, A Landor Road-i kivándorló, Annie) A németországi év alatt (1901/02) született versek közül kilenc a Szeszek cím? kötetben „Rajnai versek” cikluscím alatt jelent meg (a kötet korai tervének még Rajnai éj volt a címe).
1902 els? felében három hónapos szabadságot kapott az ?rgrófnétól, mely alatt megjárta Münchent, Berlint, Drezdát, Prágát és Bécset.
Visszatérve Párizsba az avantgárd szellemi életének egyik meghatározó alakja lett, barátja volt többek között Pablo Picasso, Jean Cocteau, Erik Satie és Marcel Duchamp. 1908-ban ismerkedett meg Marie Laurencin fest?n?vel, akivel öt évet éltek együtt.
Siheder korától mindvégig lángolóan szerelmes volt, minden leány és asszony meglep?bbnél meglep?bb hangú versekre ihlette. De alig-alig talált érzelmi viszonzásra. Hamar jött azonban új reménytelen szerelem. A remény és a bánat egyaránt érdekes újabb verseket csalogatott ki folyton izgatott lelkéb?l. Verselése pedig szüntelenül új verstani és nyelvtani meglepetésekkel hökkentett meg vagy ragadott el. Felfedezte a pátosz és az alpáriság összeolvasztásának szenzációját. Keverte a szokatlant és a hétköznapit, a valószer?tlent a megszokottal. Különös prózában, néha drámai formákban hökkentette meg az olvasókat és a kritikusokat. – Amit írt, azt valahol mindig közölték. Mégis gyakran volt pénzzavarban. Az alkoholtól se tartóztatta magát, de azok a n?k is pénzbe kerültek, akik nem viszonozták szerelmét. Hát még azok, akik mégis viszonozták. Ha pedig a rendetlen és könnyelm? élet több pénzt kívánt, amint amennyi volt, pornográf regényeket fordított olaszból franciára. Ez jövedelmez? tevékenység volt. És anyagot is kapott bel?lük, amellyel színesíthette amúgy is meghökkent? verseit és prózai m?veit.
1911-ben csatlakozott a kubista mozgalom egy külön ágát képvisel? Puteaux-csoporthoz. Ez év szeptember 7-én a rend?rség letartóztatta, és néhány napra börtönbe került: egy Piéret nev? belga újságíró-kalandor a párizsi Louvre-ból ellopott néhány szobrot, melyb?l párat Apollinaire lakásán rejtett el, az ? tudta nélkül.
Els? (próza)kötete L’enchanteur pourrissant (1909) címmel jelent meg, de az elismerést csak a következ?, Alcools [Szeszek] (1913) cím? gy?jteménye hozta meg, amely addigi tizenöt éves munkásságának szinte minden szakaszából tartalmaz m?veket, melyek közül így több még részben a szimbolisták hatását mutatja.
A fiatal költ?k és fest?k közt már népszer?, példaadó m?vésznek számított, a kés?bbi években ezek a barátok lettek a tisztelt és divatos modern m?vészek. Számos újság és folyóirat szívesen vette, amit csak írt. De els? verseskötete csak 1913-ban (harminchárom éves korában) jelent meg. Ez volt az “Alcohols”, amelyet “Szeszek” címmel fordítottak magyarra. – Vannak, akik innen számítják a modern költészet azonnal diadalmas indulását.
KIKERICSEK
Most mérget hajt a rét s virágzik kés? ?szig
Legelget a tehén
S lassan megmérgez?dik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kékl? s kék akár ez ?sz itt
S szemedt?l életem lassan megmérgez?dik
Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
S letépik a virágot mely anya és leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is
Mint rebben a virág ha szélben térdepel
A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg b?g a sok tehén s elhagyja g?zölögve
E halnikészül? nagy rétet mindörökre
(Radnóti Miklós fordítása)
Persze legalább olyan méret? volt az ellenállás, mint a lelkesedés. Gyilkos kritikák és gúnyiratok szidalmazták az új költészetet. A költ?t a b?nöz?k cinkosának mondották. Egy ízben a Louvre-ból néhány kisebb m?tárgyat loptak el. A tolvajt azonnal elfogták, kiderült, hogy egy olyan fiatalember, aki ugyanabba a kávéházba járt, mint Apollinaire és barátai. Erre egy feljelentés érkezett a rend?rségre, hogy a szürrealista költ? a tolvaj b?ntársa, s?t valószín?leg felbujtója. Le is tartóztatták, hetekbe telt, amíg tisztázódott ártatlansága. De néhány újság még egy ideig fenntartotta a hiedelmet, hogy a “sehonnai lengyel” múzeumrabló
Szintén 1913-ban jelent meg Les peintres cubistes [A kubista fest?k] cím? tanulmánya, mely az akkor önállóvá váló irányzat egyik fontos szövege.
Kubista fest?k
Részlet
„Sok új fest? csupa olyan képet fest, amelynek nincs igazi tárgya. A katalógusokban található képcímek ilyenkor a név szerepét töltik be; márpedig a név megjelöl egy embert, de nem jellemzi.
Mint ahogy vannak Kövér nev? emberek, akik soványak, akár a sepr?nyél, és Sz?kék, akik koromfeketék – láttam Magány cím? festményt, amelyen több személy szerepelt.
Abba még csak belemennek a fest?k, hogy némileg magyarázó szavakat használjanak – mint arckép, tájkép, csendélet -, de sok fiatal fest?m?vész csupán egyetlen általános szót használ: azt, hogy festmény.
Ezek a fest?k, ha változatlanul megfigyelik is a természetet, most már nem másolják, és mindenképp elkerülik a megfigyelt vagy tanulmányozás útján újjáalkotott természeti jelenetek ábrázolását. A valószer?ségnek immár semmi jelent?sége sincs, mert a m?vész mindent feláldoz egy feltételezett, de fel nem tárt, fels?bbrend? természet igazságáért és kívánalmaiért. A tárgy mit sem számít már, vagy alig számít.A modern m?vészet általában elveti a múlt nagy m?vészeinek legtöbb eszközét, amelyeket azok a tetszés kivívásának érdekében alkalmaztak.
Ha a festészet célja ugyanaz is, mint egykor, vagyis a szem gyönyörködtetése, ezentúl a fest?k azt várják a m?baráttól, hogy másfajta gyönyört találjon képeikben, mint amit a természet jelenségeinek szemléletében fellelhet.
Mer?ben új m?vészet felé haladunk, s ez a m?vészet azt fogja jelenteni a festészet szempontjából, mint a zene az irodaloméból.Tiszta festészet lesz – mint ahogy a zene tiszta irodalom.
A zenekedvel?, amikor hangversenyen ül, más jelleg? élvezetben részesül, mint amikor a természet hangjait hallgatja – egy patak csobogását, a vízesés moraját, a szél süvöltését az erd?ben, vagy az emberi beszéd harmóniáját, mely az értelmen, nem pedig az esztétikán alapszik.
Az új fest?k pedig olyan m?vészi benyomást keltenek majd bámulóikban, amely kizárólag az egyenl?tlen fények harmóniájából ered.
Pliniusból ismerjük Apellész és Protogenész történetét.
Ez az eset kit?n?en jellemzi az olyan esztétikai élvezetet, mely egyedül az el?bb említett egyenl?tlen konstrukcióból ered.
Apellész egy szép nap Rhodosz szigetére hajózott, hogy megtekintse az ott lakó Protogenész m?veit. Amikor belépett Protogenész m?termébe, nem találta otthon a fest?t. Csak egy öregasszony volt ott; egy készül? nagy képet ?rzött. Apellész, ahelyett, hogy meghagyta volna, ki kereste Protogenészt, oly vékony és finom vonalat húzott a képre, amelynél szebbet és sikerültebbet el sem lehet képzelni.Protogenész, ahogy hazaérkezett, és megpillantotta a vonalat, tüstént felismerte Apellész keze nyomát, és a vonalra egy másik vonalat húzott, más színnel és még finomabban; ilyen módon úgy látszott, mintha három vonal volna a képen.
Apellész másnap megint felkereste a m?termet, s most sem találta otthon a fest?t; az aznap húzott vonal finomsága kétségbe ejtette Protogenészt; a m?ért?k pedig elragadtatva bámulták a képet; mintha nem is alig észrevehet? vonalakat látnának, hanem isteneket és istenn?ket.
E merész iskolák ifjú fest?inek titkos célja az, hogy tiszta festészetet hívjanak életre. Mer?ben új képz?m?vészet ez. Még csak a kezdet kezdetén tart, még nem olyan absztrakt, mint amilyenné válni akar. Az új fest?k jó része matematikus, ha nem tud is róla – de még nem vetették el a természetet, türelmesen faggatják, hogy feltárja el?ttük az élet titkait.
Egy Picasso úgy tanulmányozza a tárgyat, mint ahogy a sebész holttestet boncol.
A tiszta festészet, ha sikerül tökéletesen megszabadulnia a régi piktúrától, nem fogja szükségszer?en magával vonni annak elt?nését, mint ahogy a zene fejl?dése sem okozta a különféle irodalmi m?fajok megsz?nését, és a dohány fanyarsága sem helyettesítette a különböz? ételek ízét.”
Chagall, Marc Tribute to Apollinare
Technique: Oil on canvas
Museum: Van Abbemuseum Location: Eindhoven, Netherlands
Unique URL: http://www.terminartors.com/chagall-marc/tribute-to-apollinare-92176-p
1914 decemberét?l önkéntesként harcolt az I. világháborúban. 1916. március 17-én megsebesült: egy gránátszilánk fúródott koponyájába. Megoperálták, és egy vaspántot helyeztek a fejére, korábbi egészségét már nem nyerte vissza. Mégis volt még úgy másfél esztendeje. De 38 évnél több nem adatott neki. 1918 márciusában jelent meg Calligrammes [Kalligrammák] cím? kötete. Májusban feleségül vette Jacqueline Kolbot (Egy szép vörösessz?kéhez).1918 ?szén az egész Európán végigsöpr? “spanyolnátha” ?t is elérte, november 9-én meghalt. Ett?l kezdve ellentmondás nélkül halhatatlan.
A francia kritikának az az egybehangzó véleménye, hogy Baudelaire óta ? a még újabb modern költészet kezdete és példaképe.
A párizsi Père Lachaise temet?ben nyugszik.
M?vei
Le Bestiaire ou Cortège d’Orphée (1911) [Bestiárium vagy Orpheus kísérete]
Alcools (1913) [Szeszek]
Vitam Impendere Amori (1917)
Calligrammes (1918) [Kalligrammák] (még ? állította össze, de halála után jelent meg)
Posztumusz:
Il y a (1925)
Ombre de mon amour (1947)
Lettres à sa Marraine (1948)
Tendre comme le souvenir (1952)
Le guetteur mélancolique (1952)
Poèmes à Madeleine (1952)
Poèmes à Lou (1955)
Les Onze mille verges (év nélkül; 1906-1907) [Tizenegyezer vessz?]
Apollinaire álnéven jelentette meg valamikor az els? világháború után ezt a pornográf könyvecskét, de azóta minden kétséget kizáróan bebizonyosodott a szerz?sége. Nincs olyan erotikus sorozat, amelyben ne szerepelne, nincs olyan, az erotikus irodalomról szóló írás, amely ne hivatkozna rá. A Tizenegyezer vessz? az erotikus irodalom csúcsteljesítménye, elképeszt?en trágár, obszcén, vad és kegyetlen (a kritikusok megegyeznek abban, hogy messze fölülmúlja Sade-ot, akit Apollinaire egyébként igen nagyra tartott): nincs még egy olyan írás, amely ennyire gátlástalanul szabaddá engedné a legalantasabb vágyképeket is; és mégis, még a legsötétebb kéjgyilkosságok is úgy vannak megírva, hogy van bennük valami humoros, az egész felszabadítóan elvetemült. Kicsit a pornográfia paródiája is, meg a háború paródiája, elképeszt? nyelvi leleménnyel megírva, s van benne több igen jól sikerült versbetét, melyek persze ugyancsak obszcén körülmények közt hangzanak el. Minden bizonnyal sokkolni fogja a magyar közvéleményt;; lesz, aki a hasát fogja majd nevettében, s lesz, aki felháborodottan tiltakozni fog. A pornográfia foka még nyugati mércével mérve is magas. De mindenki olvasni fogja. A könyv vitathatatlanul remekm? a maga nemében.
L’Enchanteur pourrissant (1909)
L’Hérésiarque et Cie (1910)
Les Exploits d’un jeune Don Juan (1911)
Le Poète assassiné (1916) [A meggyilkolt költ?]
L’Histoire romanesque (1914-1918): La Fin de Babylone; Les trois Don Juan; La Femme blanche des Hohenzollern
La Femme assise (1920)
Les Mamelles de Tirésias (1917) [Teiresziasz eml?i]
Couleur du temps (1918)
Casanova (1952)
André Salmonnal közösen: Jean-Jacques; La Température; Le Marchand d’anchois
La Bréhatine (1917)
C’est un oiseau qui vient de France (befejezetlen)
A Tett egyik címoldala
Kassák Lajos A Tett cím? folyóiratának els? száma (1915. november 1.) közli az els? Apollinaire-verset magyarul, a Saint-Merry muzsikusát, Raith Tivadar fordításában. A kubizmus cím? tanulmánya a Ma cím? lapban jelent meg (1919, ford. Dénes Zsófia). A húszas években mind vers-, mind prózafordítások megjelentek, de igazi hatása a harmincas évek végén kezdett kibontakozni, Radnóti Mikós, Rónay György és Vas István kit?n? fordításainak köszönhet?en. 1940-ben jelent meg a Radnóti és Vas által szerkesztett Guillaume Apollinaire válogatott versei (Vajda János Társaság, Budapest; Cs. Szabó László tanulmányával, Pablo Picasso rajzaival).
M?veinek legteljesebb magyar nyelv? gy?jteménye a Réz Pál szerkesztette Válogatott m?vei, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1967; 1973.
A kötet tartalma a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
^ Ahogy A lator cím? versében írja: „Apád egy szfinx anyád egy éj Zacinthuson” (Vas István fordítása)
^ A stavelot-i nyár, a szökés és a visszaút eseményeit írta meg A faharanghoz cím?, el?adásra nem került és kés?bb el is veszett drámájában.
^ „Párisban állsz a vizsgálóbíró el?tt / Letartóztatnak s elvezetnek ím mint egy gonosztev?t” Égöv (Radnóti Miklós fordítása), ill. Börtönben cím? verse
^ Sérülésér?l szól Egy csillag bánata cím? verse: „Koponyám gyermeke te lettél szép Minervám / Örökre koronám a vérem csillaga” (Vas István fordítása)
Küls? hivatkozások, források:
Le site officiel Guillaume Apollinaire (Western Illinois University) (francia nyelv?)
Életrajz (Világirodalmi arcképcsarnok)
Cs. Szabó László: Guillaume Apollinaire (Nyugat, 1940/7.)
Komor András: Guillaume Apollinaire magyarul (Nyugat, 1940/12.)
Réz Pál: Apollinaire világa, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1974.
Réz Pál jegyzetei a Válogatott m?veiben (Budapest, Európa Könyvkiadó, 1967; 1973)
A háború virágai. Apollinaire és a háború (Sulinet)
http://www.c3.hu/scripta/nagyvilag/98/03marc/apo.htm
Réz Pál: …a nyavalya törje ki! – Apollinaire egy 1899-es naplójegyzete (Ponticulus Hungaricus)
Apollinaire versei fordításokban – Bábel Web Antológia
wikipedia.org
mek.niif.hu
moly.hu
literatura.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
