Nyomtatás

Mindenki járt már más irodalmi oldalakon, vagy csak olvasni, vagy mert ott is jelennek meg munkái. Most az egész Héttornyot hívjuk, jöjjön, nézzünk be más alkotóm?helyek munkáiba. Kezdjük utunkat az Irodalmi Jelennel.

    A legtöbb oldalon szerkeszt?k nézik át az írásokat, és döntik el – ugyanúgy, mint itt, a Héttoronyban -, hogy felkerül-e egy m?, vagy sem, az olvasók elé.

    Az Irodalmi Jelen szerkeszt?je, Onagy Zoltán, láthatóan is megmutatja egy pályázat alkalmával beérkezett munkákon, hogyan is dolgozik egy retus?r. De én többet is látok a javításokban, megjegyzésekben. Elgondolkodhatunk, egy olvasó miként értelmezheti írásunkat, át tudjuk-e neki adni a gondolatainkat, ha csak nem magunknak írunk.

Fogalmam nincs, mi itten ez a sok hitves-hitvesi, és bár figyelek, megközelít? elképzelésem nincs, mi volna a „kezdetben csilingel?nek tetsz? bariton”. Különös bariton. Ugyanis a szerz? a két szimbólummá emelt tartozék – pityegés és az elhajtott férfi – mögé Éva örök (és átkos) kíváncsiságát, tudásvágyát szorítja (milyen lehet a többi?). Profánabbul: a pénztárosn? dugni akar, mert. Nem derül ki, miért nem a férjjel, miért az öltönyös vásárlóval, a biztonsági ?rrel, a hentesfiúval, egyebekkel. A balesetet, mármint hogy dugni akar, de azonnal, és tömegekkel, ráfogja a nyuszira (a sörre).

Kétszer, azonnal kétszer végigfutottam a Hangjáték cím? novellát, ki akartam deríteni, hol, melyik ponton veszik át a hatalmat a szöveg fölött a N?k Lapja portál (és egyéb n?i lapok portáljai)  hangulati elemei, úgy mint a csiripelés, az édelgés, a lényeg módszeres és következetes elhallgatása. A történet egyszer?. Egyszer?bb nem is lehetne. A pénztárosn? kirúgja férjét, azután visszafogadja.

Hangjáték
 

Jucika élete néhány hónapja félresiklott. No, nem kell mindjárt drámai változásokra gondolni, csupán annyi történt, hogy az addig taposott út helyett az ellenkez? irányba kezdett szaladni házasélete mókuskerekén. Kifelé. Szívszerelme egyre több sört követel?, kezdetben csilingel?nek tetsz? baritonja onnantól kezdve undort kelt? b?gésként visszhangzott benne. (csilingel? bariton? S?t, csilingel?nek tetsz? bariton? Milyen lehet az?) „Kicsinnyel is beérem!” – kacarászta barátn?inek, amikor azok a hitvese iránti – számukra teljes mértékben rejtélyes, és ezért szánalmasnak tartott – vonzódása okáról faggatták. (A gyanútlan olvasó az els? bekezdés után két lehet?séggel számol. A pénztárosn? „szívszerelme” apró termet?. Ez az egyik. A másik lehet?ség szerint bizonyos szerve „kicsinyke”, ez viszont csak akkor tényez?, ha a barátn?k rendelkeznek a szervr?l bizonyos gyakorlati ismerettel, azaz felpróbálták. Akkor pedig, gondolja az érdekl?d? olvasó, ebb?l szexnovella lesz, bárki meglássa.)

„Ez még egy molylepkének is kevés volna – gondolja most már így Jucika is – és különben is, én pillangó vagyok!” Pillangó ugyan nem volt Jucika, s ha mégis, akkor sem páva-, inkább pápaszemes, ám a változtatás forradalmi érzülete régi ruhája levedlésére ösztönözte.

Visszagondolva ezekre az id?kre, a benne lejátszódó átalakulást és különös gondolatait tette felel?ssé az üzletben vele történtek miatt is. Hétköznap délután lévén, minden pénztár üzemelt. A futószalagról a pénztárosn?k kezébe kerül? árukról hangosan sípolva olvasták a vonalkódot a gépek. Jucika is dolgozott, a kettes pénztárban, mint rendesen, és a napi rutinját végezte éppen. Árazott és analizált. Pity, egy kiló banán vonalkódja, „Majom” – gondolja Jucika. Psíííp, ultravékony szárnyasbetét vonalkódja, „Ultrapapucs férfivásárló”- kódolja Jucika. Hatszor pity-pity hat tábla tibicsoki vonalkódja lehúzva, (kár)örvendezik Jucika: „Farmernadrág kihízva!”. Egy láda sör, „Pont, mint az én pici párom!” – gondolja most ezt, s gondolatban a pé bet?ket keményen megnyomja. Pity, psííp, tyíí, pity, így ürülnek a kosarak, és így lesz üres pillangónk (ki szólal itt meg, a szerz? kiszól a szövegb?l, mint valami titkos narrátor? Vagy kinek a pillangója?) teste és lelke is a monoton robottól.

A lebeg? kábulatból az éles sípoló hang hiánya rázza fel. „Na persze, a parizernek álcázott lókolbászt egy jó ízlés? kód-leolvasó rendszerint nem ismeri fel” – nyugtázza Jucika, majd kezébe veszi a libamájpástétomot. Néma csend, bár a pénztárgépben megjelen? kód helyes, és az ár pontos. Jucika izgalmában egészen kipirul. A futószalag sorban szállítja keze alá a holmikat, de a százszor elátkozott, gy?lölt sípolás újra és újra elmarad. Mámorító csend, leszámítva persze a szomszédos pénztárak távoli kürtölését. „Bizonyára az én agyam bomlott meg, esetleg pillangónyira zsugorodott!” – háborodik így fel és meg Jucika. Rohanás-repülés a másik kasszához, hátha ott majd m?ködik, de persze neki ott sem. Ráadásul ami a legzsibbasztóbb, rajta kívül senkinek sem t?nt fel a kettes kasszából megszokott pittyegés totális hiánya. Kollégan?i nem sejtették meg az izgalom okát, így hát nem irigykedtek. Jucika pszichoanalízisének alanyai, a városi élet különcein edz?dött vásárlók pedig azon sem lep?dtek volna meg különösebben, ha Jucika a sípolást a pult alól el?rántott vadászkürt szólójával pótolja, ezért annak hiányát sem fájlalták. (A két bekezdés és a robot, nem mellesleg a pityegés, pontosan nem is érteni, mi ez a pityegés, és mit?l marad el, de f?ként a s?r? Jucikázás – a Lúdas Matyi Jucikázott oldalanként – azt hívatott kifejezni, hogy a pénztárosn? szenved a kirúgott férj hiányától? Ráadásul kihízta a farmert?)

Teltek a napok, a pénztár csöndje állandósult, és az ütemes sípolás helyébe nyomulva a pillangófejecske merész gondolatai kiabáltak. Jucika kivirágzott. A történteket égi jelként fogta fel, mely er?t adott neki ahhoz, hogy otthonából is el?zze a nem kívánt zajokat. Férje oroszlánb?gését képzelete egy lemerülni készül? vonalkód-leolvasó silány sípolásává alakította (ez borzasztó mondat). Hitvese kívánságait ett?l kezdve mell?zte, ám b?kez? volt mások felé. Pillangószárnyalása az áruház ajtajában unatkozó biztonsági ?rt?l, a sovány natúrjoghurt mellé immár túrórudit is vásárló sármos öltönyösön át a krinolinok mögül vigyorgó hentesfiúig ívelt (ennyi a szexnovell’, nem viszi túlzásba). Barátn?i persze méltatlankodtak, s?r?n emlegetve h?tlenül magára hagyott, áldott jó kedvesét. Jucika képzeletben tett lakatot fecseg? szájukra. Zsongító volt a tavasz, és izgalmas az ezt követ? forróság.

Nyár végére azonban Jucika képzelt pillangósága megfakult (Istenem ennyi pillangó, lepke, és még pillangóság is!). Megpörgették, szétszabdalták, kiszívták. Keze ernyedten emelgette a futószalagra guruló árukat, hazaérve pedig idegesen hallgatózott a csend után (jaj, ne!). A repülés mámorát földi tépel?dés váltotta fel, a némaság pedig egyre növekv? feszültséggel töltötte el (honnan repül hová?). Úgy érezte, lekapcsolták a lélegeztet? gépr?l, és a szívverését utánzó gépi hang hallgat. A kettes pénztár kisasszonya soha nem gondolta volna, hogy a mindkét életéb?l elt?n? (két élete vagyon a kettes pénztár kisasszonyának, mint a szövegb?l kiolvasható, netán úgy kell érteni, hogy: mindkét, életéb?l elt?n?) idegesít? megszokás ekkora ?rként tátong majd érzékeiben. (Azt már nem is kérdem, a pityegés elt?nése olyan súllyal érinti, mint a férj hiánya?)

Jucika októberben már er?sen szégyellte magát. „A pittyegés a pénztárosn?k munkaköri leírásának nélkülözhetetlen része” – bizonytalankodott. Már a felmondás rémképe is felderengett el?tte. Lelketlen f?nöke közli majd vele, hogy kirúgja, és kollégan?i gy?r?jében hangosan olvassa fel az elbocsátás indokát: a leltározás során megállapítást nyert, hogy a kettes kasszából elt?nt a pitty (ez aztán micsoda itt? A pityegésnek ugyan mi köze köze a pasi hiányához?).

Otthon sem találta a helyét. Az oroszlánb?géssel együtt hallgatott el a kulcs zörrenése a zárban, a másik pár cip? kopogása, a fürd?víz csobogása, miközben ? a fogát mossa, és a vasárnapi ebédf?zés háttérzajaként az újságpapír zörgése. Jucika belebetegedett, amikor az els? együtt töltött karácsonyra kapott öreg rádió szánalmas pukkanással kimúlt, feladva a frekvenciák egyenjogúságáért folytatott küzdelmét (ezek szép dolgok, miért akar ennyire vicces lenni? Miért nem lehet normális, céltudatosan lefelé lejt? mondatokkal megfogalmazni, mi a n? baja? Miért érzi szükségét, hogy még egy mellékmondat, még egy mellékmondat? Ráadásul rossz mondatok, er?lködnek, humorkodnak kényszeresen).

A megváltás november táján érkezett. Jucika hitvesi szeretetének hiányától lesoványodott ura lógó fejjel álldogált a kettes pénztár mellett. Kosarából egy üveg méz került a futószalagra. „Régen szeretted az akácot!” – édesgette hitvese. „Sör?” – gyanakodott a tagadásban reménykedve Jucika. A lógó fej vízszintes mozdulatot tett, Jucika a méz után nyúlt. A vonalkódot hangos sípolással jelezte a gép.

   Jelige: Beszély 4 pont

   Fogalmam nincs, mi itten ez a sok hitves-hitvesi, és bár figyelek, megközelít? elképzelésem nincs, mi volna a „kezdetben csilingel?nek tetsz? bariton”. Különös bariton. Ugyanis a szerz? a két szimbólummá emelt tartozék – pityegés és az elhajtott férfi – mögé Éva örök (és átkos) kíváncsiságát, tudásvágyát szorítja (milyen lehet a többi?). Profánabbul: a pénztárosn? dugni akar, mert. Nem derül ki, miért nem a férjjel, miért az öltönyös vásárlóval, a biztonsági ?rrel, a hentesfiúval, egyebekkel. A balesetet, mármint hogy dugni akar, de azonnal, és tömegekkel, ráfogja a nyuszira (a sörre).

   Közben minden homályban marad (Komjáthy Jen?). Annyit ismerünk meg a kalandokból, hogy voltak. Nem derül ki, pedig a novella alapját kellene képeznie, hogy a többszörösen elkövetett próbadugások miért nem feleltek meg az elvárásnak. Ugyanis – ha nem értem félre – a pillangó célja a pillangózás. Megtörténik, és visszalép molylepke változatba. Miért?

   A párhuzamos motívumok életképesek, tudnak hatni, amennyiben lényegre mutató motívumok. De hogy mindösszesen annyit fecsegjen a felszín, hogy a férj lefogyott, lóg a feje, a n? meghízott, kevés. Nagyon kevés.

   Aztán pedig, ha a fickó a mézb?l mézbort fabrikál otthon bef?ttesüvegekben, a pénztárosn?t ennek következtében újra elkapja a pillangózás, és a történetnek nincs vége, közben a sör is kisodródik a szimbólumrendszerb?l.  

Onagy Zoltán