én is élek, mint a többség
míg rám tekint a kék ég –
– s id?nként lázadok, mint páran
mert másképp néz mint vártam
mint a löszfal – formálódok,
de nem nagyon: az nem én vagyok
csak lassanként, ahogy id?m pereg
szemembe megbújnak évezredek
tanulok én is – bár rég nem diák –
szívemben zsongnak melódiák
néha vezetnek, s én követem
átszínezik lélekszövetem
írok, ha jönnek gondolatok
dolgokról, mikben benne vagyok
tudom nem mindig örömök soraim
de remélem célba találnak szavaim
lépek, ha érzem hogy menni kell
afelé ami igazán érdekel
de vigyázva nehogy szakadék
állja utam – mert menni kell még
tudom hogy létem nem nagy dolog
de hiszem, van kinek fontos vagyok
egyszer majd err?l is dalolok
mit?l szívemben gyémánt ragyog
remélem még miel?tt véget ér
el tudok érni e kincsemér’
mi talán a legnagyobb dolog
…s mint mindenki, egyszer meghalok…
