Jól van Milla, nagyapa látja,
hogy még nem akarsz alunni,
(pedig a Nap és a kutyusok már
húha: és a sötétkék firmamentumon
ott ragyog az ezüstsarlójú Hold.
Tegnap ilyenkor már aludtál rég:
tudom, Milla: az tegnap volt még.)
Szép szemed tágra tárva, mint
nyíló nefelejcs, nézi nagyaput.
Jól van, Milla, akkor meséljünk most.
Mir?l meséljen nagyapó? Mit?l alszol?
„Mikor a patak vize tükörré lett,
melybe ezer csillag ragyogása nézett.”
Nem, nem! Tudom, ezek a lágy szavak
az utolsók legyenek, erre elalszol,
erre a csendre, erre elszenderedsz.
Akkor legyen? Legyen más?
„Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy kismadár.
Repült, repült tágas egeken át…”
De ezt annyira figyeled, hogy nyílván,
sosem alszol el, kis unokám, Millám.
Kezdjünk másba? Más mesébe?
„Volt egyszer egy özvegyasszony,
és annak egy kis kakasa…”
Nem megy.
No, akkor elmondom Neked:
„Földiekkel játszó,
égi tünemény!
Istenségnek látszó,
csalfa, vak Remény!”
Még közepén sem járok,
és csukódik szép szempilla,
és – ugyan még nem értheti –
de Csokonai-duruzsolására,
elalszik a kis Kamilla.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:23 :: Kavyamitra Maróti György
