Ma érkezett el a nagy nap. Már ötven órája, hogy nagy titokban bevetették a Szolgálat emberei a minimus gázt, és jelentették, hogy lehozták a már korábban megfigyelt Őcsei intézet egyik kutatócsoportját. Akkor ütöttek rajtuk, amikor mindnyájan együtt voltak egy ivászaton, amelyre Bögre Jenő professzor hívta meg a kutatóit. A jelentés szerint a gáz azonnal hatott. A kis emberkéket aztán már gyerekjáték volt lehozni. — Ezért loholt már hajnalban a lilafarku tanár az egyetemre; és ezért várta türelmetlenül a laboránsa jelentését.
*
Az előadóteremben már elült a zaj, mikor a tanár, várakozóan a medikára nézett, hogy kezdje meg a várva várt beszámolót.
— A négy sárga ember hányt, és hasmenést kapott a tegnapi mákos tésztától — referálta Eta Etuska a katedra mellől, aki a mára virradó éjszaka volt az ügyeletes.
— Erre már vártam — dörzsölte kezeit az öreg.
— Emeljék a mákos tészta adagot a duplájára, de most mézzel, és adjanak nekik két köbcenti cefrepálinkát, és minden étkezés után egy-egy pofa nohabort.
— Továbbá a kettes szektorban a három fekete afrikai példánynak, hajnalra meg kék lett a hasa — olvasta Eta zavartalanul a jegyzeteit.
— Ez is egy pompás hír! Azok a feketék nem kapnak semmit. Inni is, csak desztillált vizet — lelkendezett a tudós. A medika álmosan folytatta:
— A négy europid viszont reggelre megdöglött, s csak a külön ketrecben összezárt pár viselkedett rendkívül furcsán. A hím először a szabadulás módját kereste, de mikor belátta, hogy ez lehetetlen, visszakuporgott a ketrec sarkába és átölelte a síró társát. Vagy egy óráig simogatta a párja haját, majd egymás karjaiban elaludtak. — Azzal Etuska lerakta a jegyzőkönyvet a katedrára, majd helyére libegett Béta Béla mellé. Rá se nézett a professzor szürkére dermedt arcára.
A világfi már örömmel szorongatta a melléfészkelődő Etus karmos ujjait, mert szerette volna, ha a legközelebbi megtermékenyítéskor, neki fialjon a medika.
A rektor még mindig döbbenten állt. — Talán éppen most omlott össze az életműve? — mert a nőnemű alany sírása, az összeölelkezés, és a hajsimogatás, egy teljesen ismeretlen reakció volt számára. Feltűnt egy olyan tényező, ami előtt értetlenül állt. Talán mégis bajt okozott az ignoranciája? Mindig is lenézte az emberi lélekkel foglalkozó kutatókat. Erről az új tanszékről, azt tartotta Ubul, hogy olyan marhaságokkal foglalkoznak, ami nincs. — Vagy mégis? Amiről a patkányvilág nem tud, azért az létezhet? — kérdezte magától félve, és rettegve arra gondolt, hogy kifelejtette a legfontosabb emberi tényezőt.
Hirtelen eszébe villant a megoldás. Tisztázni fogja a kérdést. Beszél a földi tudóssal. — Megölni aztán is ráér — gondolta, felrántotta fehér köpenyét és a laboratórium felé rohant. Néhány medikus, akik elöl ültek, csak a fehér emberpár ketrece előtt érte utol a professzort és a sleppjét. Ubul farkáról a lila masni kioldódva lógott, de most senki sem röhögött rajta.
*
Kassai Tamás már megnyugodott. Belátta, hogy innen a ketrecből nincsen szabadulás. Nem emlékezett semmire, ami a Bögre professzor estélyén történt. Csak arra, hogy ő is rengeteget ivott a többiekkel együtt. — Talán azért került ide? És Anna? Ő még illendőségből sem koccintott Bögre tanárral, aki bevette őket maga mellé a kutatóintézetébe.
Hirtelen Tamás felkapta a fejét. Kintről közeledő lábak dübörgése hallatott. Anna is már az első zajra felriadt, és oltalmat keresve bújt férjéhez. Majd felcsapódott az ajtó, és óriási alakokból álló csoport közeledett a ketrecükhöz. Az asszony felsikoltott és elfordította a fejét. Tamás beledermedt a látványba. Azt hitte, hogy eszét veszti. Legelöl egy gombszemű, patkánytestű rémség tornyosult föléje. A legiszonyatosabb az volt ebben az őrületben, hogy az alak, egy lila szalagot viselt a farkán.
A többiek is hegymagasságból pislogtak le rá. De ők nem lila, hanem zöld díszítményt viseltek, és közben furcsán mozgatták ritka, de hosszú bajszukat.
Ultra Ubul, ahogy a két kísérleti alanyra nézett, már sejtette, hogy a hím miért karolja át védőlég a párját. Rádöbbent, hogy a Csótánydíjas Nonplus professzor már akkor tévedett, mikor elkezdte a kutatásait. Mégis a „lélek” az a láthatatlan titkos erő, amit az ember birtokol, és ellene nem lehet harcolni. Mindenesetre meghallgatja még ezt a fiatal tudóst, mielőtt hazamegy. A professzor egy ideig némán nézte a két rémült alakot, majd rekedtem megszólalt:
— Rendben. Beszélni akarok magával Kassai. Visszakapja a normális méretét — majd utasította Etukát, hogy nagyvonalakban ismertesse evvel a fiatal kutatóval, az emberiséggel kapcsolatos terveikről. És meséljen az ő külön világukról. Nyugodtan megteheti, mert már az egésznek nincs jelentősége.
*
Egy órával később, a fiatal kutató már Ultra tanár dolgozószobájában ült. Egy ideig nézte a professzor ráncos patkányarcát, ahonnan szeméből bátorító csillogást vélt felfedezni.
— Asszisztense tájékoztatott az önök életéről tanár úr, és a világhódító terveikről is. De tudja, mi volt a két legnagyobb tévedése, professzor? Egyik az, hogy csak találomra összefogott egyedeket hoztak le kísérleti alanyként. Még véletlenül sem két embert, akiket erős, láthatatlan, érzelmi szál, kötött volna egymáshoz, ahogy a medika nekem azt elmondta. A másik az, hogy kifelejtették az emberi lélek tanulmányozását, mert már az elején felhagytak volna vele. Mert azt önök sohasem fogják megérteni; még az olyan kifejezéseket sem, mint a szerelem, hit, művészet, szépség, reménység; hogy tovább ne is soroljam. Igaz, hogy a saját ittlétünk is bizonyítja, az önök technikája jóval fejlettebb, mint a miénk, de ennek dacára, megsemmisülnek egy ellenünk indított háborúban, még ha önpusztítás is az ára. És talán évmilliók múlva elkezdődhet egy újabb evolúció. – Az öreg professzor időközben felállt, az ablakhoz sétált, s már jó ideje bámulta az üveget helyettesítő gránitfalat.
— Mintha megéreztem volna mindezt Kassai, amikor láttam önt a ketrecben. Azt is, hogy még tehetetlenségében is védte a társát — folytatta a magába roskadt tanár. — Úgy határoztam, hogy visszaküldöm önöket oda, ahonnan a Biztonsági hivatal emberi elhozták a társaságot. Már indulhatnak is. Holnap reggel magukhoz fognak térni, és mivel Bögrés professzor sem fog magyarázatot találni a megtörténtre, egy kémiai balesetre gyanakszik, ahol az ideggáz kísérletei folytak. Ön a feleségével már otthon lesz. Arra fognak hivatkozni, hogy korán hazamentek, mert a neje nem iszik, és különben is fiatal házasok. Maga is tudja Kassai, hogy felesleges jelenteni a valóságot. Idegszanatóriumban fognak megőrülni.
— És ön, professzor, mit fog tenni? Hiszen veszélyes lehet, ha meghagyja az életünket.
— Megírom a felmondásomat, itt, ebben a szobában, ahol negyven éve elkezdtem a kutatómunkát. De előbb pihenek még egy kicsit, mielőtt elmegyek.
Kassai már a folyosó végéhez ért a kísérőjével, mikor meghallotta a pisztoly dördülését.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.11. @ 01:48 :: kisslaki
