S. Szabó István : Nekünk a Balaton / Nyolcadik fejezet

Nyomtatás

8. 

ÖCSI

Tutira fingom sincs mi volt velem éjszaka. Olyan ájult voltam, mint Csipkerózsika, mikor a királyfira dekkolt. Ő meg naná, hogy majd összehányta magát, amikor megérezte a csajszi százéves szájszagát. — Jesszusom! — csapta össze dolgos kezeit a muter. — Mi van veled Öcsike? — kérdezte rémülten, amikor kitámolyogtam az étkezőbe. Úgy imbolyogtam, mint Kovács bácsi a női bringán, kormányán a demizsonnal. — Beteg ez a gyerek — állapította meg nagyi, és kivette hajcsatját a vajból. — Itt maradt a serclin a parókája! — böfögte a fater, és a kenyér sarkát nyújtogatta a nagyinak. — Jó lenne, ha a klotyón bontogatná a haját! Vén hülye! — tette még hozzá. — Sanyika! Ne bántsd a mamát! — siránkozott kezét tördelve a muter, és menten az orra elé kapott egy szalvétát. — Akkor mondd meg anyádnak, ne tetvészkedjen az asztalnál! — így a fater. Dühösen felpattant és elviharzott. — Na végre, csönd van! — mondta nagyi, és az eperlekvárt kapargatta le késsel a ruhájáról, és kente a kenyerére. Ettem egy falatot, azt hittem, menten kijön belőlem. — Kimegyek a levegőre — hebegtem, és elhúztam a csíkot. — Öcsike! Kabátot vegyél, hideg van! — hallottam még. Tényleg hideg volt. Leültem a padra, jött Bridzsi. Tök szuperul nézett ki! — Bridzsi! — ugrottam fel örömmel. — Hagyj békén! — mondta mérgesen, és nagyon szép volt. — Szeretnék veled beszélni… — Én meg nem! — kiáltotta, és faképnél hagyott. Összeszedtem magam, lementem a partra. Letérdeltem, megmostam az arcom. Naná, hogy rohadt hideg volt a víz. — Mi van kishaver? — a motoros krapek állt mögöttem. Állati király volt a bőrszerkója. Megrántottam a vállam. — Semmi! Utál a csajom! — mondtam, és tök király volt, hogy Bridzsit a csajomnak neveztem. — Gyere, mutatok valamit! — mondta, és elindult előttem. Követtem. Behúztunk egy király kecóba, nem messze a parttól. A kocsi feljárón csopper moci dekkolt. A kecó nem kulcsra, hanem távirányítós kütyüre nyílt. Állati full volt. Bazi nagy társalgó a földszinten, a falak tele képekkel, polcokon vázákkal. Tiszta múzeum. Középen fekete bőrfotelek, asztal, a sarokban baromi nagy íróasztal, számítógéppel. Csomó sörös doboz szétdobálva, üres üvegek mindenfelé. Itt frankó buli lehetett. — Hahó! Vendéget hoztam! — kiáltotta a krapek, és ledobta dzsekijét a földre. Valahonnan egy szőke bombázó kavart elém, bikiniben. — Szia! Böbe! — intett kedvesen, és arcomra pusszantott. — Öcsi! — mondtam. — Gyere! — fogta meg a kezem. Felmentünk az emeletre, be az egyik szobába. — Italt? — kérdezte. — Kólát! — Kitöltött kettőt, ittunk. — Te itt laksz? — kérdeztem. — Lehet — felelte, és felkuporodott az ágyra. Felhúzta a lábait, hátravetette a fejét. Felnevetett. — Na, mi van? Félsz? — Mitől? — Tőlem! — Megráztam a fejem. — Gyere! — intett kedvesen. Leültem mellé. — Megcsókolhatsz! — mondta. Naná, hogy bejött a motoros, és az egész smaciból nem lett semmi. — Mennünk kéne! — mondta Böbének. — Öltözz! — vetette még oda, és ismét magunkra hagyott. A csaj felpattant, semmi perc alatt felöltözött. — Te is jössz? — kérdezte. — Hová? — Á! Nem fontos! — kirohant a szobából, felpattantak a mocira, és elhúztak. Király! Egyedül maradtam. Kicsit lődörögtem a kecóban, ettem egy kis szalámis kenyeret, paprikával, ittam egy energia bombát. Elálmosodtam. Lefeküdtem a bazi nagy franciára, és hunytam egy hatalmasat. Arra ébredtem, hogy valaki rángatja a lábam. — Kelj már föl, kiscsákó! — barna csajszi, egy szál bugyiban ébresztgetett. — Te ki vagy? — kérdezte, én meg le nem vettem szemeimet a melleiről. — Tetszenek? — kérdezte. — Aha! — feleltem. — Tavaly csináltattam! Na gyere, kajáljunk! — elindult kifelé a konyhába. Ettünk valamiféle szendvicset, majd engedte, hogy megsimogassam a melleit. Tök kemények voltak. Dudorodott ám a gatyám. — Na elég! — lökte el a kezem. — Azt sem tudom, hozzánk tartozol-e? — azt én sem tudom, gondoltam, de egy szót sem szóltam. Egyáltalán, kell nekem valakihez tartoznom?  

Most kint ülünk a kertben, Tekilát iszogatunk, és arra várunk, hogy a többiek visszajöjjenek.  

MIA

— Finike! — csámcsogta Tibcsiferke. Tök gáz volt, ahogy a kóla végigfolyt aszott, pucér mellükön. Csámcsogva faltak. — Holnap szalonnázunk! — böfögte egyikük. Nem szóltam egy szót sem. — Úgyis fostok ti nemsokára! — gondoltam. Arra vártam, hogy befejezzék. Mármint az össznépi zabát. Mikor minden elfogyott, kezembe nyomták az üres üveget és a nylonzacskót. — Tüntesd el! — majd sarkon fordultak, és elhúztak. — Gyerekek! Vacsora! — üvöltötte Bogi néni. Na ez király lesz! Ezt megnézem magamnak! Leültem az asztalunkhoz. Baromi volt, ahogy a két ökör turkálta a magokat. — Ezt mind megeszitek! — süvítette az anyjuk, és még egy kanál moszatot rakott a tányérjukra. Kamill aszott pofával szürcsölgette teáját. — Mi van fiacskám! Nem ízlik az étel? — kérdezte Bogi, és gyanakodva nézte élete értelmét. — Finom anyukám! Finom! Nagyon finom! — hebegte Kamill, és csendesen kapirgált tovább. — Fffinikkke! Rrrezső is szszszerettte a tttökmmmagot! — hadarta a retró csaj. — Maga csak ne szóljon bele! — mondta Apci. — Maga csak dadogjon! Az olyan szexi! — csúfolódott tovább, aztán üvöltött egy nagyot. — Klári! Sört! — Paraszt! — nyugtázta nagyi, és tovább kötögette a harminc méteres rózsaszín sálat. Anci lélekszakadva érkezett a sörrel. Ekkor tört ki a vulkán. Tibcsiferke felpattant, és hangos rotyogás közepette vágtázott a klotyó felé. Nyomában tesója. Közben felrúgták az asztalt, kirúgták Rózsika alól a nyugágyat, fellökték Bridzsit és Olgit, aki seggre ült a pocsolya közepén. Állati balhé filing kerekedett. Mindenki sikoltozott, Apci káromkodott, szóval, tök király volt! Ráadásul, félúton sem voltak, amikor televágták a nacijukat. Na, akkor aztán megnyugodtak. Lelassultak, megálltak, szaglásztak. A belem forgott. — Mi van megint gyerekeim? — sopánkodott Bogi, és gyanakodva méregette Apcit. — Mit néz, Tyúkanyó? — kérdezte Apci, és megemelte az üveget. — Befostak a kedvencek? — közben Tibcsiferkéék visszaértek az asztalhoz. — Vigye innen a kölkeit! — morogta Apci, és befogta az orrát. — Szégyellje magát, gazember! — durrogta Bogi. — Maga meg irigykedik, mi? — kérdezte Apci a nagyitól. — Ez egy állat! — mondta nagyi. — Sanyika! Ne bántsd a mamát! — harciaskodott Anci, és szalvétába fújta az orrát. Tyúkanyó felpattant, és beterelte családját a nyaralóba. Kamill mögöttük kullogott. Na ez király volt! Holnap folyt. köv.! Valaki füttyentett. Moha volt az. Kimentünk a parkba. Felültünk a dodzsemre, majd a körhintára. Mindenre tízszer. Szórtuk a pénzt. Aztán a parti lebujban söröztünk, vacsoráztunk. Jani pezsgőt rendelt, Moha whiskyt. Tóbi nem ivott. — Te nem iszol? — kérdeztem. — Nem. Én még autózni akarok! — merőn  mögém nézett. Megfordultam. Tök király piros verda parkolt az út szélén. — Megyünk? — kérdezte. — Csak mi ketten? — Aha. — Kimentünk az étterem elé, már majdnem a kocsinál jártunk, amikor odaért egy öltönyös fazon, beült a piros csodába, és elhúzott. — Nincs szerencsénk! — mondta Tóbi, és visszamentünk a többiekhez. Kicsit még piálgattunk, dumcsiztunk. Aztán hazahúztam, ne pampogjon a család.

Most itt ülök a kertben. Tiszta király minden! Áll a családi balhé az ikreknél. Bogi magas fejhangon követeli, mondják meg, mit ettek és kitől kapták. Kamill a másik padon gubbaszt, és le merném fogadni, hogy sirály válóperek királyi képei futnak le előtte.

FATER

Hajnalban csörgött az a kurva mobil! Már megint a könyvelő volt. — Nagy a hiány! — suttogta a fülembe. — Mi van? — kérdeztem kábultan, azt sem tudtam milyen országban vagyok. — Sok pénz hiányzik a kasszából! — suttogta. — Mondd a Lehoczkinak! Engem felejts el! Nya-ra-lok! — szótagoltam neki, és kinyomtam a készüléket. Tényleg kirúgom, ha hazamegyek. Nem tudom mi a szart képzel ez magáról! Egészen felcseszte az agyamat. — Ki volt az? — kérdezte Klárikám riadtan. — A Kovács, de nem érdekes. — Megint lopod a kasszát? — kérdezte a Sárkány. Azt hittem belerúgok. — Magának kuss! Megértette? — szaladt fel az agyvizem, és azt hittem tényleg megrugdosom: — Maga törődjön a kúpjaival! Vénasszony! — kirohantam a kertbe. — Sanyi! Így nem beszélhetsz anyukával! — kiáltott utánam Klárikám, zokogva. — Te csak azt hiszed! — mondtam, aztán hagytam, hadd zokogjon. Ha egyik nap nem bőghet, tutira elvonási tünetei lesznek. Csepegett az eső. Később a reggelinél a vénasszony parókája belecsúszott a vajba. Úgy bontogatta a silány haját az asztalnál, mint valami vén démon. Lóbálta a fejét, ahogy a tévében szokták a dívák! Közben a koszos, kétszáz éves fésűjével kotorászott benne! Hogy ezt honnan a francból vette?  Forgott a gyomrom! — Vigye innen a parókáját, gusztustalan Vénsárkány! Mit parasztkodik itt? — háborogtam magamból kikelve. Hiába, no! Tényleg felcseszte a Kovács az agyamat.  Jött a Lócsesző, mögötte az Olgi. — Jön horgászni, Sanyika? — kérdezte, és megint bitang jól nézett ki. — Nincs kukacom! — feleltem neki komoly pofával, és majdnem benyúltam a szoknyája alá. Csak hát! Ott volt a Lócsesző! — Nekünk több is van! — nevetett Olgi, és megnyalta a szája szélét. — Ne kurvulj! — dörmögte Jenő, és frankón nem tudtam, mi a helyzet. Ezek megdumálták, vagy nem dumálták? Nyitott házasságban élnek, vagy csukottban? — Na! Jön? — kérdezte Olgi. Úgyhogy lementem velük a partra. Ott fagyoskodtunk egész nap, és egy árva keszeget sem fogtunk. Ráadásul Olgi is tiszta kek volt. Le sem szarta a fejemet. Egyfolytában Jenőkézett. — Jenőke így, Jenőke úgy, Jenőke kérsz egy sört? Jenőke nem vagy éhes? — Jenőke meg komoly pofával kukacolt, és egyfolytában a politikai helyzetről akart velem beszélni. Velem, nyaraláskor! Hát ez tiszta hülye! Persze este a vacsoránál megint elszabadultak a tyúkok! Mint egy horrorfilmben. A vérszomjas gyöngytyúk rettenetes bosszúja! Hú, de félelmetes! A féleszű Bogi telepakolta az asztalt grillezett levéllel, aszalt bokorral, és roston sült pálmagyökérrel. Szóval, csupa egészséggel. Én persze maradtam a kolbásznál és a sörnél, hadd dögöljek meg minél hamarabb. Csendben falatoztunk, amikor a két kölök sunyi módon televágta a gatyáját. Mondtam is a Vénsárkánynak. — Na lássa vén boszorka! Így kell ezt csinálni! Nincs lacafaca, nincs kúp! Csak trotty aztán rotty! — Ne bántsd a mamát, te szemét! — zokogta Klárikám, közben Boginak segített, mert az ikrek kutyafuttában mindenkit a padlóra küldtek. A dadogós ott kalimpált égnek meredt lábakkal a rózsabokor tövében. Akkora bugyi volt rajta, mint egy katonai sátor. Közben persze üvöltött. — Szszszúr! Jjjujj ddde szszszúr! — Mármint a sok tüske a valagában. Hu de jól szórakoztam! Egyből kibontottam még egy flaskát! Egyedül szerencsétlen Kamillon látszott, hogy szarul érzi magát, ott téblábolt a feldöntött asztal mellett. — Mit nézel, te szerencsétlen? — reccsent rá Bogi. — Inkább segíts, mert mindjárt hánynak is! — Aztán fogta magát, és beterelte a barna gatyás csapatot a nyaralóba.

Most csendben sörözök itt a hidegben, és arra várok, hogy jöjjön az Olgi. Meg akarom tőle kérdezni, ezt a nyitott házasság dolgot.

MUTER

Jaj, szegény anyuka! Felriadt a Sanyi telefonjára. Hajnalban csörgött, a Kovács volt az. Biztos megint rosszul áll a cég. A Sanyi elég ideges lett. Nagyon csúnyán beszélt szegény anyukával. Pedig anyuka csak viccesen kérdezte, hogy lopja-e valaki a kasszát? Arról meg igazán nem tehet anyuka, hogy elfelejtette este a hajcsatot kivenni a hajából. Persze, hogy beleesett a vajba, amikor reggeli közben megfésülködött. Nem tudom, mit kell ebből ekkora cirkuszt csinálni. Nem is koszos anyuka fésűje. Ez csak egy idegbeteg hiszti a Sanyi részéről. Máskor is talált hajszálat a levesben sőt! Volt, hogy több is volt benne. Egész hajcsomó. Na és? Mindenkinek hullik a haja, nem csak anyukának. Nem igaz? Viszont Öcsike miatt komolyan aggódom. Nagyon sápadt volt ma reggel. Csak turkálta az ételt, alig evett. Mire beszélni tudtam volna vele, elment a kis barátaival. De hadd menjen! Azért nyaralunk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, nem igaz? Még szerencse, hogy a Sanyi elment Olgiékkal pecázni. Legalább otthon maradhattunk anyukával és a többiekkel. De jót beszélgettünk Rózsikával! Kicsit nehezen értettem, amit mond, de nagyon jó volt. Elmesélte, hogy a férje, Rezsőke, asztalos volt. Nagyon szép koporsókat gyártott. Egész koporsó kiállítás volt otthon, a családi házban. Micsoda boldog élete lehetett Rózsikának! Kilépett az ajtón, és mindenhol koporsókat látott. Jöttek-mentek a vevők, mindenki mosolygott, mindenki elégedett volt. Amikor meghalt Rezső, a saját maga által készített koporsóba fektették. Szerencsés ember! Már életében tudta, hol fog feküdni holta után. Anyukát egészen felvillanyozta a dolog. Egyfolytában azt kérdezte, mikor mehet Rózsikához koporsónézőbe. Jaj de jót beszélgettünk! Persze mondtam anyukának, nem kell mindig a halálra gondolni. De hát, ő már csak ilyen! Azt mondta, a Sanyinak is vesz egyet, ha meg tud egyezni Rózsikával. Tudtam, hogy szereti anyuka a Sanyit! Csak az a gonosz Sanyi nem hiszi el. Kinek venne az anyósa koporsót, csak úgy grátisz, ha nem szereti? Nem igaz? Pláne, a születésnapjára! Meg sem merem mondani Sanyinak! Hadd legyen neki meglepetés! Azt hittem menten megcsókolom anyukát, úgy megörültem, hogy ennyire kinyilvánította a szeretetét. Miácskám is nagyon aranyos volt. Segített Rózsikának feltápászkodni, amikor az ikrek véletlenül feldöntötték, nyugágyastól, asztalostól. Szegény fiúkák! Ment a hasuk! Biztos, összeettek valamit. A finom magoktól és a kétezer méter mélyről feltörő ásványvíztől nem lehet bajuk. Mosatlan gyümölcsöt ehettek a fáról, az hajthatta meg őket. Persze, a Sanyi megint bunkó volt! — Látja Vénsárkány! Így is lehet! — röhögte, és azt hittem a szívem szakad meg! Hogy ez milyen bunkó! Pedig ha tudná, hogy anyuka egész nap azon törte a fejét, milyen koporsóval kedveskedjen neki, a szülinapján, biztos, hogy elszégyellné magát! Azt hittem menten sírva fakadok. Sírva is fakadtam! Ilyen egy disznót! Anyuka a lelkét kiteszi, hogy a Sanyi kedvébe járjon. Ez meg egy bunkó! Szegény ikrek! Még szerencse, hogy barna nadrágban voltak. Csak hát ugye, az a szag. Rózsika szegény, meg belezuhant a rózsabokorba. Ki kellet hozzá hívni a doktor urat. A tüskéket ő szedte ki a fenekéből és a hátából. Aztán csörgött a mobilom. Köves úr volt az. Nagyon megijedtem. Elbújtam a mosókonyhában, eltorlaszoltam az ajtót a szennyessel. — Oda vagyok magáért, a fekete hajáért… — énekelte Köves úr, és nagyon romantikus volt. — Nem szabad, Köves úr! — Dezső vagyok! — énekelte. — Dezső, nem szabad, Dezső! — suttogtam. — Holnapután érkezem, fogd meg az én két kezem, lalalala! — énekelte megint Köves úr, és azt hittem menten megüt a szél. — Nehogy idejöjjön! — sikkantottam a készülékbe. — Majd hívom! — megszakadt a vonal. Kábán álltam vagy egy fél órát, nem tudom, mit csináljak.  

Most már este van. Anyuka lefeküdt és ágyból nézi a tévében a kedvenc sorozatát. A mexikói szépasszonyt. Nagyon szereti. Azt mondja csupa úriember és úriasszony játszik benne. — Majd meglátod édes lányom, ha egyszer felhív a Köves úr! Majd meglátod, milyen egy igazi úr! Az nem olyan bunkó, mint a Trógerpöcs! Nem ám! — Anyuka! Ne mondja a Sanyira, hogy Trógerpöcs, jó? — Jó! Nem mondom a Sanyira, hogy Trógerpöcs! — Anyuka! — Klárika? — Hagyjuk! — Majd ha felhív a Köves úr, majd akkor… — Anyuka! Mondom, hagyjuk! Jó? — Jó! De ha mégis… — Anyuka! Nézzük a tévét! — a film után végre elalszik. A gyerekek még a kis barátaikkal játszadoznak, Sanyim kint beszélget a többiekkel. Én meg egyfolytában azon gondolkozom, mi lesz, ha tényleg idetéved a Köves úr. Akarom mondani, Dezső.

NAGYI

Na ez az állat megint levizsgázott a barom arcúja azt hiszi a bunkó másnak nem hullik a haja és mi van ha beleesett a vajba tiszta az én fésűm és a hajam is nincs két hete hogy megmostam nem tudom mi a kutyaszart hisztizik, vigyeinnenaparókájátvénsárkány üvöltötte ez az állat azt hiszi a paraszt hogy ez paróka azér’ mer’ neki már lassan seggig ér a homloka azt hiszi mindenki kopaszodik pedig az övé tiszta korpa egy egész disznócsorda jól lakna a fejéből, úgy ugat a Trógerpöcs mintha maga lenne a tökély pedig tökéletlen, biztos megint szétlopták a kasszát reggel telefonált a Kovács a Trógerpöcs meg olyan ideges lett mint mikor jöttek a rendőrök a végrehajtóval persze a Lehoczki is benne van vastagon de a Trógerpöcs is a Valira költi a pénzt mer’ haza alig ad pár forintot nincs a két gyereknek egy normális nadrágja Klárikám sem volt fodrásznál hetek óta mer’ azt mondja ez a bunkó hogy nincs rá fedezet pedig szerintem a Trógerpöcs hetente fedezi a Valit a céges kocsiba a múltkor is beültem és hanyatt estem mer’ el volt állítva az ülés kurvásra, mondtam is Klárikámnak: na a Trógerpöcs kiengedte a gőzt a fütykösön az alagútba, de Klárikám nagyon csúnyán beszélt velem többet nem mondom, dehogynem miért ne mondanám amikor ez a paraszt hülyének néz mindenkit, szegény ikrek tisztára beszartak olyan büdösek voltak mint a falusi budi persze a Trógerpöcs megint levizsgázott ott gúnyolódott meg fingott meg böfögött azt hittem elsüllyedek szégyenemben meg persze röhögött szerencsétlen Rózsikán amikor az belezuhant a virágágyásba és sikoltozott mer’ a rózsák össze—vissza szurkálták a fenekét meg a hátát mondtam is Klárikámnak: majd ha jön a Köves úr minden más lesz az egy arany ember, ha majd Klárikám jobban megismeri akkor nem kell majd neki ez a bunkó Trógerpöcs viszont az Öcsikére figyelni kell mondtam is Klárikámnak de azt mondta rémeket látok a gyerekek a kis barátaikkal játszanak hadd játszanak azért nyaralunk hogy mindenki jól érezze magát gondolom ez alól ez a bunkó sem kivétel mer’ ő igazán jól érzi magát főleg amikor a ribanc Olgi feltűnik a színen és ez a paraszt csapja neki a szelet de Isten uccse veszek neki egy koporsót a szüli napjára hadd lássa a tahó mennyire odavagyok az aszott pofájáért, csak Klárikámat sajnálom hogy nem látja a dolgokat de az is lehet hogy nem akarja látni.

Most már este van Klárikám lekapcsolta a villanyt alváshoz készülődünk ketten vagyunk a két gyerek és a Trógerpöcs sehol, nem lesz ennek jó vége.