S. Szabó István : Nekünk a Balaton / Tizennegyedik fejezet

Nyomtatás

14.

ÖCSI

Kati reggelre teljesen megváltozott. Korán keltem, rohantam hozzá. Mikor beléptem a házba földbegyökerezett a lábam. A csajom egy vadidegen csóka ölében ücsörgött. — Gyere be! — intett cseppet sem kedvesen mikor meglátott. — Ő a Peti! — mutatta be a krapekot, aki szerintem jóval idősebb nála. — Te vagy a…? — kérdezte a csávó mélyhangon, és kezet nyújtott. — Öcsi — rebegtem és le nem vettem szemem az arcáról, amit egy kurva nagy vágás torzított el a bal szemétől a szája sarkáig. — Bunyó! — mondta, mer’ kitalálta, hogy mit bámulok. — Ő a csapat új segítője! — bökött felém Kati, és kávét töltött maguknak. — Az jó — mondta Peti és marhára idegelt, ahogy méregetett. — Öcsi! Te ma Sumákkal mész, szétdobjátok a mai csomagokat. Mi Petivel átmegyünk Tihanyba. Várd meg Sumákot, aztán indulás. — Kati mindezt pattogósan, ellentmondást nem tűrő hangon mondta. Cseppet sem volt király a helyzet. Lenyúlták a csajomat, ráadásul a Sumákkal megyek Mikulás csomagot osztogatni. Mielőtt feltettem volna ötven kérdésem közül egyet is, ezek ketten elhúztak a francba. Le kellene lépnem, jutott eszembe, de mielőtt elhúztam volna, megjött Dodesz és Sumák. — Akkor indulunk! — mondta Sumák, és az ölembe dobott egy bukót. Pont jó volt a burámra. — Ott az a sporttáska, hozzad! — felkaptam a tatyót, felültem mögé a mocira, elindultunk. A sarkon, a főútnál zsaruk meszeltek. Megfordultunk. — Most meg mi van? — kérdeztem. Sumák kussban volt. Eszeveszett iramban vágtunk át a falun, hátul a temetőnél húztunk ki az útra. Siófokon, a Piroska előtt dekkoltunk. Benyúlt a táskába, elővett egy kis nejlonba csomagolt valamit. — Menj be, és add oda a pultosnak. Aztán tűz vissza, megértetted? Nincs szájtátás, nyomás! — úgy csináltam, ahogy mondta. Ezt még jó pár helyen megismételtük. Végigjártuk az egész déli partot. Estére értünk vissza. A Fabia már a garázsban állt, a csajom a hapsijával smárolt. — Na? — kérdezte Kati, mikor meglátott. — Minden oké! — nevetett Sumák, és kibontott egy sört. — Jól van öcskös! Itt van egy kis lóvé, most menj haza pihenni! De még ezt dobd be az Amigóba! — Kezembe adta a pénzt és a csomagot, bringára ültem, és elhúztam. Utálom, ha a csajomat a szemem láttára csöcsörészi valaki!

Most itthon lógázom magam a hintán, és különféle kérdések rohangálnak az agyamban. Mi volt a csomagokban? Miért kezdett ki velem a Kati, ha most dobott? Egyáltalán! Mi a szarba csöppentem? — Öcsike! Vacsora! — kiáltja muter. Asztalhoz ülök, de kurvára nincs étvágyam. A többiek is csak turkálják a kaját, némák, mint a hal.

MIA

Mikor felkeltem az öcsém már sehol sem volt. Apci még horkolt, nagyi kötögetett, Anci meg a reggelivel küzdött. — Kicsikém! Terítsd meg az asztalt! — mondta, fenemód jókedve volt. Énekelt. Ilyet se csinált már hosszú évek óta, az tuti. Ha igen, akkor is csak sirató nótákat nyomott a zokogósabb fajtából. Most meg zeng a „mondd kis kócos” őrület! Ha Apci ezt meghalja, lehidal, mert ezt a számot nagyon gyűlöli. Tálaltam, közben azon filóztam, beszéljek, vagy ne beszéljek a családdal. Nem tudom eldönteni, mert félek. Ha elmondom a rablást, akkor el kell mondanom mindent. Abból meg akkora, de akkora balhé kerekedik, ahogy öcsi mondaná, még az ég alja is szaros lesz. A kérdés most az: kell nekem a cirkusz? Nem kell! De börtönbe sem akarok kerülni. A másik lehetőség. Befogom itthon a pofámat, és megpróbálok valahogy kimaradni az egészből. Ismét itt egy kérdés: a többiek hagyják, hogy kimaradjak? Frászt hagyják! Reggeli alatt el kell döntenem, hogy mit tegyek. Utána mindenki szétszéled, aztán egymagam maradok, mint hulla a koporsóban. Közben Apci is előkerült, asztalhoz ültünk. Csendben kajáltunk, néha a nagyi eregetett egyet. — Erről már leszokhatna Vénsárkány! — pattogott Apci. — Sanyika! Ne mondd a mamára, hogy Sárkány! — reccsent rá Anci. A többiek már felénk sem fordultak, megszokták. Kaja után Apci elhúzott a totózóba, mi meg kifeküdtünk napozni. Úgy helyeztem el a nyugágyakat, hogy idegen ne legyen a közelünkben. Lehunytam a szemem. — Tudtok rám figyelni egy kicsit? — kérdeztem nagyit és Ancit. — Persze kislányom! — nekiálltam és elmeséltem mindent. Az elejétől tegnapig! Végig csukva volt a szemem, nem mertem rájuk nézni. Néma csönd volt. — Én megmondtam — rebegte nagy sokára nagyi, Anci egy szót sem szólt. — Erről apádnak is tudnia kell! — mondta végül Anci, és patakokban folytak a könnyei. — Most mit csináljunk? — kérdezte zokogva. — Menjünk haza, Pestre! — válaszoltam. — El kell menni a rendőrségre, most, azonnal! — szedelőzködött nagyi. — Jaj, Istenem! Akkor lecsukják! — a francba! Ez eszembe sem jutott. Ha bemártom őket, el kell mesélnem mindent, és szépen bevarrnak, mint bűnrészest, vagy hogy mondják. — Akkor is el kell mondani — mondta nagyi és elindult kifelé a kapun. Apcival az utcán találkoztunk. Míg Anci egy padon ülve elmesélte neki, hogy mi a helyzet, addig mi a nagyival kirakatokat nézegettünk. — Miért nem megyünk haza? — kérdeztem a nagyit. — Azért kislányom, mert ezt el kell mondani a rendőröknek. Meg különben is. Ha elfogják őket, úgyis belekevernek téged is. — A francba! Erre sem gondoltam! Jó nagy szarban vagyok! — Szétverem a fejét! — hallottam Apci hangját. — Ezzel most nem mész semmire! — mondta Anci. — Legalább megnyugszom! — És? Mi van, ha megnyugszol? A lányod akkor is szarban van! — mondta Anci, felpattant és elindultunk. Apci messziről követett minket. Be sem jött a kapitányságra. Nagyon király volt a rendőr, aki felvette a jegyzőkönyvet. — Valahogy azonosítani kellene ezeket a fiatalembereket — mondta, mikor befejeztem a sztorit. — Hogy? — kérdezte Anci. — A rendőr felállt az asztaltól, behívta a kapitányt és még két másik zsarut. Röviden tájékoztatta őket, aztán kiküldtek minket a folyosóra. Azt mondták, tanácskoznak. Mikor visszahívtak, elém tettek egy csomó fényképet. — Felismeri valamelyiket? — kérdezte egyikük. Lassan lapoztam, a srácok nem voltak a sok gyanús pofa között. — Nem — mondtam. Megint kiküldtek, várakoztunk. Amikor visszahívtak a kapitány beszélt velünk. — Azt mondta kisasszony, holnap találkoznak, hogy megbeszéljék a tervet. Menjen el, egy emberünk figyelni fogja. Nem lépünk közbe, de tudnunk kell kik ezek. — És mi lesz, ha észreveszik? — kérdeztem. — Nem kell izgulni, minden rendben lesz. De ahhoz, hogy elfogjuk őket, tudnunk kell mindent. Megértett? — Persze. Mit tegyek? — Nem engedem! — sírta el magát Anci. — Asszonyom! Vigyázunk rá, megígérem! — Akkor sem! — Anya! — mondtam. — Meg kell tennem! Tehát? — Nem! — zokogott Anci. — Anya, ez az én saram! Tehát, mit tegyek? — mondtam tettetet vagánysággal, de majd beszartam, már a gondolattól is. — Odamegy kisasszony, mintha mi sem történt volna. Megbeszélik a tervet, közben az emberünk messziről csinál néhány fotót. Amikor szétszélednek, besétál hozzánk, és elmond mindent. A többi a mi dolgunk. Arra kérem, próbáljon meg természetesen viselkedni, nehogy gyanút fogjanak! Rendben? — Rendben — mondtam. — Akkor sok szerencsét! — fejezte be, és hátradőlt a székében. — Engem is lecsuknak? — kérdeztem félénken. — Nem hinném, de majd a bíróság eldönti. Holnap találkozunk! — állt fel hirtelen, és az ajtóig kísért. Hazáig egy szót sem szóltunk, csak Apci káromkodott halkan, magában.

Nehezen telik az éjszaka. Hallom, hogy Anci is, Apci is csak álmatlanul forgolódik. A nagyi felkapcsolja a villanyt és megnézi az órát. Hajnali kettő van.

FATER

Kész! Vége a nyaralásnak! Pedig milyen kurva jól indult a nap! Kicsit megcsöcsörésztem Olgit a grill mellett, aztán Márta hívott „ma tiszta a levegő” mondta. Megdumáltuk, hogy délben Füreden találkozunk, bedobunk egy ebédet, aztán kufircolunk. Ehhez képest délelőtt kiderült, hogy a lányom gengszter. Órákat ültünk a zsandárságon, hogy tisztázzuk a dolgot. Naná, hogy ott károgott az egész pumacsalád, öcsit kivéve. Én kint vártam, bár nem tudom mire. Amit nekem Klárikám sebtében elmondott, az egy kész rabló sztori. Azon sem csodálkoznék, ha Miát bent fognák. Felhívtam a cég ügyvédjét, hogy mi a szart csináljunk. Azt mondta, nyugodjak meg, ha nem engedik haza a lányt, akkor kocsiba ül, és átjön Alsóörsről, mert ott nyaral. Idegesen várakoztam szűk három órát. Azonnal beszartam, amikor meghallottam mit akarnak a rendőrök. Miát csalinak használják! Megint hívtam doktor Dobost, elmeséltem neki, mi a zsaruk terve. Azt mondta, ne izguljak, a lányt kiengedték, tuti, hogy vigyázni fognak rá. Naná, hogy ez kurvára nem nyugtatott meg. Amikor hazaértünk egyből benyomtam két felest meg egy sört. — Nnna mmmi vvvan nnnagyon cscscsöndes mmma! — dadogta Rózsi, de kurvára nem volt kedvem kötözködni vele. — Most hagyjon! — mondtam, felálltam és hátramentem a kertbe. Lefeküdtem a fűbe, egyfolytában az zakatolt a fejemben, hogy segítenem kell a lányomnak! Segíteni, segíteni, segíteni! Igen, de hogyan!? Elmegyek utána! Távolról követem, vigyázok rá! Igen! Ez a megoldás! És ha valaki bántani merészeli… annak vége! Megittam még két sört. — Sanyi! Vacsora! — hallottam Klárikám hangját. Kurvára nem volt étvágyam. Olgi intett, de nem érdekelt. Most fontosabb dolgom akadt. Vacsora után félrehúzódtam, terveket találtam ki és vetettem el. 

Most hajnali kettő van, izzadok, mint a ló. Nem tudok aludni, forgolódom, zsibbad mindenem. Valami megmagyarázhatatlan félelem fojtogat. Befelé nyelem könnyeimet. Istenem, mibe csöppent ez a kicsi lány! Iszonyatosan féltem a gyermekem. 

MUTER

Jaj, Istenem! A szívem szakad! Mibe keveredett Klárikám! Igaza volt anyukának, nagyon igaza! Ezt mi rontottuk el! Sanyi meg én! Mi nem törődtünk vele, mi veszekedtünk állandóan, mi nem figyeltünk rá! Jaj, csak holnap nehogy baja essék! Rettegek, hogy valami rosszul sül el. Nem tudom, hogy mi, valami. Ezek a fiúk semmitől sem riadnak vissza. És ha Klárikám elárulja magát valamivel? Akkor mi lesz? És arról nem beszéltünk, hogy mi lesz pénteken? Klárikám is menjen velük, vagy mit csináljon? Azt sem tudom, mit gondol most Sanyi. Haragszik, bánatos, vagy mi van? Először káromkodott, de órák óta már egy büdös szót sem szól, és a kapitányságra sem jött be velünk. Kint várakozott. Ahogy hazaértünk piálni kezdett, aztán eltűnt, és csak vacsoránál került elő. Öcsike is szomorkodik, pedig neki el sem mondtuk, nehogy valami butaságot csináljon ijedtében. De ő is nagyon fura. Csak turkálja az ételt, nem szól egy szót sem. Teljesen magába gubózott a gyerek. Remélem vele nincs semmi probléma. — Nekem öcsike sem tetszik! — mondta anyuka, amikor vacsora után mosogattunk. Félrehívtam Miát. — Kislányom! — mondtam neki. — Tudnom kell, hogy az öcséd benne van—e a dologban, vagy nincs? — Mia megrázta a fejét. Egy egész sziklát görgetett le ezzel a szívemről. Visszamentem anyukához. — Öcsi rendben. — Reménykedjünk — mondta anyuka, és nagyon furcsán nézett rám. — Mi van? Tetszik tudni valamit? — kérdeztem. — Nem. Csak ez a rossz érzés, ez nem hagy nyugodni — azzal magamra hagyott.

Besüt a Hold az ablakon, ezer csillag ragyog az égen. Ó Istenem, mit nem adnék, ha hetekkel idősebb lehetnék!

NAGYI

Nahát kiborult a bili és bekövetkezett az amitől én már réges—régen tartok Miácskám bajba keveredett persze Klárikám szétaggódta a lelkét csak ez a szemét Trógerpöcs nem mutatta ki érzelmeit pontosabban kimutatta úgy hogy káromkodott és fenyegetőzött mint a kocsis de Klárikám végre a sarkára állt és az lett amit mi akarunk na meg amit a rendőrség akar bármennyire is nem tetszik ez ennek a szemétnek de nem tudom mit képzel amikor minden ő miatta történt mer’ nem figyel oda a családjára mer’ mindenkire költi a pénzt mer’ leszarja a gyerekeit és a feleségét mer’ elsinkófálta a régi lakásukat mer’ paraszt és nem tud viselkedni normálisan és most mikor megvan a baj akkor meg homokba dugja a fejét egy rohadt szót sem szól senkihez csak vödöl ahogy szokott és teljesen leszarja hogy baja eshet a lányának egyszerűen felháborító az hogy az ilyen ember miért akar magának gyereket egész délután mögöttünk jött káromkodott majd végig piálta az egész estét elbújt úgy vödölt vagy azzal az országos ribanccal tekergett mer’ azt sem láttam sehol csak az a fasz Jenő bújta az újságját mer’ az is olyan mint az ökör de nem sokára vége lesz ennek az egésznek csak kicsi Miácskám ússza meg a dolgot aztán azon leszek hogy Klárikám és Köves úr összejöjjenek ez a Tróger meg eltakarodjon a lakásomból.

Nagyon meleg az éjszaka nem jön álom a szememre csak forgolódok felkapcsolom a kislámpát hajnali két óra van.