Gusztit a digitális vekkeróra helyett, a múlt héten örökbefogadott kakasa ébresztette.
Guszti nagy állatbarát hírében állt. Ha meglátott a faluban egy magányosan kószáló állatot, rögtön megsajnálta a kis árvát, és hazavitte kis házába.
Így rövid idő alatt számtalan jószága lett. Lova, birkája, malaca, és még egy struccot is adoptált.
Guszti favágó volt és mindennap kiment az erdőbe dolgozni.
Mindegy melyikbe, csak messze legyen a lakott területtől, lehetőleg ott legyen, ahol a madár se jár, erdőőr meg végképpen nem.
Magához vette új, motoros láncfűrészét, mert az szempont volt, hogy ne szakadjon bele a munkába.
Kicsit zavarta a gép sivító hangja, de már megrendelt hozzá egy digitális hangtompítót.
Ki tudja, az ördög nem alszik!
Zsebre vágta a gázpisztolynak látszó stukkerét, fő a biztonság, manapság annyi gané járja a rengeteget.
Tehát magához vette a favágók mindennapi munkaeszközeit és elindult.
A társa már várta a kalyiba előtt, a már indulásra kész terepjáróval. Muszáj volt egyet beszerezni, két okból is. Az idő pénz, és menekülés esetén behozza az árát!
A gépkocsi mérete is fontos dolog, lehetőleg három fuvarral el kell szállítani a méretes kerekerdőt.
Még alig pitymallot, de ők már rengeteg fát kitermeltek!
Egykori sztahanovisták, ha még élnének, most az eredmény láttán, egymás után ugranának a kútba!
A serény faipari munkatársak egyszer csak harsány üvöltésre figyeltek fel.
— Felszólítom önöket, hogy igazolják magukat!!! Kérem a favágási engedélyük bemutatását!!!
Guszti tovább tüsténkedett.
— Csak ugasson a nyomorultja — dörmögte az orra alá. — Majd jól bepanaszolom az ombudszmannál, aztán kap a pofájára a rohadt rasszista…
A zengzetes felszólítás elhangzott mégegyszer, reakció egy szál se. A fiúk fütyürészve (a törvényre, meg a két erdőőrre), tovább szorgoskodtak.
Sz. Béla, a törvény fegyveres alkalmazottja makacs ember hírében állt.
Puskáját előreszegezve elindult a legények irányába. Társa hátulról biztosította, ahogy az a nagykönyvben meg van írva!
Guszti társa, mivel kettejük közül ő volt az izgágább, meg sok indiános könyvet is olvasott, szekercéjét a magasba emelve és lóbálva elindult hosszú puska felé, üdvözölni.
Mivel Sz. Béla leginkább csak szépirodalmat olvasott üres óráiban, ezt a baltás szökkenést ellene irányuló támadásnak vélte.
Másodpercek alatt lepergette a fejében, melyhez már igen közeledett a favágó eszköz, szóval gyorsan mérlegelte a törvény idevágó passzusát a támadás és az elhárítás jogosságát illetően, és lőtt!
A lövés az alsó széle közepére lett célozva és talált. A támadó azonnal kilehelte a lelkét.
A történetnek, ami nem minálunk történt, még nincsen vége.
Az erdőőrt most bíróság elé citálják, hivatalból, hogy tette jogos volt-e.
Legközelebb majd erről is mesélek, az már egy másik történet lesz…
