Egy mozdulat, arckifejezés, tétova, vagy határozott tekintet árulkodik, sorsokat mesél.
Beszélnek a tárgyak is, a növények, virágok, vázában, utak mentén, ablakokban.
Mindig szerettem a pipacsokat, nyarat suttogtak az út mentén hajladozva.
Gyermekkoromban azt hittem, vázába tehetem. Mohón szedtem, sokat, hogy lássam otthon a boldog nyarat majd reggel, ébredéskor. Sajnos, gyűrött szoknyában, szerényen, lehajtott fejjel szégyenkeztek reggel, vízben állva.
Ha látom őket, gyermekkorom iskolájára gondolok. Ballagás idején búzavirággal fonva díszítették a lépcsősort.
Tanárnőnk olyankor szalmakalapban érkezett, pedig még nem is volt olyan erős a napsugár, mint mostanában.
Határozott egyéniség volt, korábban zárdában élt, apácaként. Igazi történetét felnőttként tudtam meg.
Élete nagy szerelme nem merte feleségül kérni, ő pedig elbújt a kolostorban, de álmodott róla. Változott a világ, csukták a zárdákat. Előtte is tanított. Újra iskolába került. Osztályfőnököm, énektanárom volt. Olyan karcsú, fegyelmezett, finom jelenség. Szép hangja volt, jól zongorázott, s ember volt, annak igazi értelmében.
Ahogy serdültünk, egy osztályfőnöki órán a lányok és fiúk kapcsolata volt a téma.
Akkor még szó volt erről, komolyan. Beszélt a másik nem lelkéről, hogy sérülékenyek, rosszul viselik, ha kinevetik őket, akárcsak mi. Csendben hallgattunk. Valami olyasmit értettem meg, ami elkísér egy életen át. Emberséget. Másként néztem a fiúkat, nemcsak szemmel, szívvel is megtanultam látni.
Eltelt egy év, a mi ballagásunk következett. Most mások szedték a virágot, de kevesen voltak, segítettünk mi is. Akkor hallottuk, hogy Irma néni férjhez megy. Kuncogva találgattuk, mi fog történni a nászéjszakán.
Úgy gondoltunk erre, mintha a pipacsok színe még fűtötte volna a hangulatunkat. Borzolta a szél piros szoknyájukat, s mi nem tudtuk, miről beszélünk. Akkor tizennégy évesek voltunk.
Ahogy elnézem a mai hasonló korú tanítványaimat, ők tudnák, tudják.
Tettünk egy csokor pipacsot a tanári asztalra is, Irma néni kalapja mellé, s kuncogtunk. Inkább éreztük, mint értettük a szimbólumot.
Felnőttként énekórákra jártam hozzá, főiskolás koromban. Akkor már boldog házasságban élt, bár az későn köttetett, régi szerelme vette feleségül.
Pár év adatott nekik. Károly bácsi beteg lett, keveset szenvedett, hamar meghalt.
Irma néni fél évvel élte túl. Szinte elhervadt, mint az a nyári pipacs.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.04. @ 07:22 :: Sonkoly Éva
