egy ünnep kertje elvirágzott
szirmait mély tavakba szórta
bujdosó emlékek ködén át
indulok hívó hajnalodba
Te állsz a sáros út sötétjén
egyetlen árva árnyalak
szegény Apám – bár elfelednéd
hiába kértél – tagadtalak
csak volna hangom – egy mozdulat
halk remény hogy kínjaink levessük
de ránk d?ltek a pusztuló falak
és nem jutott id? hogy újrakezdjük
Legutóbbi módosítás: 2009.08.07. @ 13:01 :: Szécsényi Barbara
