Kabátod alá gombolt a tél.
Kezemb?l h?s remegésem fut át
kezedbe és olvad egyetlenné
a percben – faggyal foltozott ruhánk.
Gyermek-tiszta fényed – árnyaink
szépre festi. Tavaszt álmodón t?z
tekinteted szemembe lángot
s e fonák-világ ma összef?z.
A hold gy?jti már csillagunk
az égr?l – visszafordít az éji út.
S én rám gombolt kabátod mélyén
félem: hogy a tél melegünkbe bújt.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.29. @ 09:25 :: Szécsényi Barbara
