Szendrői Csaba : Nyitva már

Nyomtatás

………………………………………………………..

Minden oldalról görbe, az ?rbe szaladva,

felütve ezzel-azzal a pillanat, ott fent sohasem pirkad,

bár le sem megy, csak én vagyok, magamnak a világnyi gondolat,

kihúzom vonómmal magam, dalba csapok, azt érzem,

ha itt vagyok boldog most, ott is lehetnék, de semmiképpen,

nem az van, amire vágyom, így hát mindig arra vágyom, ami van.

Térdembe gabalyodva a szekrény tetején,

én teszem, magammal, – milyen kemény,

kartonszámra ürítem poklomat,

élvezem hogy a világom százas szöggel oltogat,

gyere hát…

Mérjük össze er?nket, fogod,

kitépsz ilyet, olyat, innen-onnan,

fogom, betépek ebb?l-abból,

lenézel már csak immel-ámmal,

és a végén úgyis két kipilledt hippi marad,

te az egész klasszikus kollektív,

én a persona non grata,

személytelen szemét.

Kezembe veszem a kézikönyved,

nem biblia, nem Sziddhárta vagyok magam,

eladósodott sorba kiszolgált téged – vagyok!

s a harcban éppen felül vagyok, és élvezem,

kezem a számba dugva könyékig is áthat a kényelem.

Nem tetszik, rohanó, rothadó,

szakadó, bontható,

eladó, kiadó,

valóság, egy dolog,

nekem szeretve mondható,

– bár neked közhely,

kötelez? szavak.

Pedig rettenetesen forgatják az agyamat mázba,

mégis puhán boldogulok ennél továbbá ércesen  a továbba’,

dalommal koldulok,

érdekl?désem kiterjed a világra, rám,

mégis mellemre a te neved, „Óciás”-t

– varjad jó mélyre komám!