A Hang megfogant.
A szó mondattá vált. Gondolattá nőtte ki magát. Az értelem szülöttei életre keltek egy pillanat alatt. Elindultak. Először lépegettek, kicsit botladoztak, elestek, felálltak, újra elestek.
Később már kocogtak, futottak, szökdeltek…
Egyszer csak felemelkedtek, szárnyalni kezdtek. Átrepültek minden fülsértő zaj felett. A hang elkezdte járni a maga útját. Nem érdekelte kik hallgatják. Megelevenedett. Eljutott a süket fülekig, áthatolt az évekig bezárt, lelakatolt ajtókon, felnyitotta a lehunyt szemeket. Tette a dolgát. Egyre többen meghallgatták.
Már nem szóltak közbe, hamis szóval sem vádolták. Nem zúdultak fejére intrikák. Minden, amit eddig elmulasztott kimondani, kimondhatóvá vált. Félelme már nem gátolta, hiszen tudta, jól tudta, hogy nincs veszíteni valója.
Szívével látott. Jól látott. Ezt Ők nem tudhatták. Leplezetlenül hallotta mások szívének hangját.
Az eddig hangtalanok emelkedni kezdtek. A csukott fülek kinyíltak, a Hang nyitogatta őket. Egyre többen értettek, egyre jobban figyeltek.
— Ez a Hang, olyan ismerős — mondogatták.
— Már hallottam valahol, lehet, hogy álmomban?
— Ez a hang nem hazudik, ezt érezni lehet — suttogták.
— Hallgasd csak, mit mond, nem hiszek a fülemnek…
…és hallgatták és hallgatták, a Hang látta Őket és már Őt is látták.
Egyre többen voltak, akik meghallgatták.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.02. @ 09:18 :: Szulimán Eleonóra
