6.
Átszállítottam holmijaimat a legénységi szállásra. Juvál bemutatott a többieknek is. Ahogy megbeszéltük, senkinek egy szóval nem említette, hogy már nem a tényleges időmet szolgálom, hanem kevás vagyok. Az ő szobájukban csináltak helyet, úgy hogy az egyik átköltözött a másik szobába.
– Mi ez a marha nagy danajda? – kérdeztem.
– Jigálék verik, a blattot, meg piálnak, mint mindig. Minden este ez megy itt. Aztán végigokádják a WC–t meg a tust. Persze soha sem takarítják el, sőt néha még minket abajgatnak, hogy takarítsunk.
– Na figyeljetek! Most az lesz a lényeg, hogy összetartsunk egy csapatba. Holnapra szerzek szerszámokat, anyagot és nekiállunk egy kis rendet csinálni. Az egyik WC és tus helyiséget lakattal illetve zárral fogom felszerelni. Csak nekünk lesz hozzá kulcsunk, de ez azzal is jár, hogy aki oda jár, ügyel a tisztaságra, a rendre, és minden nap más lesz a soros pucoló. Eddig értve a dolog gondolom! Namármost, ha nekik jó a másik tus és WC ilyen ramatyul, ám legyen. Előbb–utóbb úgyis lépnek erre, a nyakamat teszem rá, tapasztalatom van. Ha leverik a zárakat, és feltörik az ajtókat, mert ezt fogják tenni, akkor lesz alapja kóterra vágatni őket. Nem ússzák meg olcsón, mert szándékos rongálásnak számit, amiért a minimum kiszabható büntetés három hónap kóter, és az okozott kár megtérítése. Innét indulunk! Ha hajlandók lesznek együttműködni, hallgatunk, és egymás közt elintézzük. Ha nem, és szívóskodnak, számolniuk kell a kóterral, és Jigálnak ez már beleszámíthat a polgári életbe való visszalépésébe, mert a katonakönyvébe piros betűsen kerül be, és ha bárhova megy majd a civil életben, ez kísérni fogja. Vagy jobb belátásra lehet bírni, vagy akkor vállalja a következményeket.
Mindenki helyeselte a tervet, egyhangúlag. Másnapra megszereztem mindent, kelléket. Felmosófákat, gumikesztyűket, slagot, festéket és ecseteket. Csak néztek, amikor délután a dzsippel beálltam. A mi csoportunk nekiállt melózni. Jigálék zsugáztak, egy pillantásra sem méltattak minket. Szemügyre vettem a srácot, nem sokat tévedtek. Egy vadember benyomását keltette. Hórihorgas, legalább két méter magas, kisportolt izomzatok, és orosz tengerésztrikó virított rajta. Na gondoltam, ha ez kikezd velem, akkor rendelhetem a rabbit, vagy minimum egy hónap kórház, és pár törött csont – de ha már belekezdtem nem akartam félúton megfutamodni. Késő estig dolgoztunk. Mindent kiganajoztunk és mindent megtöltött a klór és sósav maró illata, amivel lemarattuk a szennyeződéseket, a falak frissen meszelve, egyszóval emberi képet kezdett alkotni a környezet. Egy–két baka Jigál bandájából kérdezősködni próbált, és be akartak menni a kitisztított helyiségekbe. Kis híján kitört a gyalázat. Csak nagy nehezen tudtam megakadályozni a balhét.
– Legalább megvárnátok, amíg készen leszünk – mondtam halál nyugodt, flegma hangon. – Addig használjatok a másikat. Mi sem fogunk bemenni.
Nehezen, de tudomásul vették. Felszereltük a zárakat, lakatokat és lezártunk mindent. Másnap reggel ordibálásra ébredtem. Az oroszok megrohamozták a frissen reparált WC–t és tust. Jigál röhögve félrenyomott mindenkit.
– Na mi van pupákok, egy bezárt ajtó is gond nektek?
Már készült nekidőlni, hogy vállal betöri, amikor odaértem.
– Sto tü hocses/mit akarsz/?– vetettem oda oroszul.
– Hát te ki vagy? Még nem láttalak pajti. Ne avatkozz a nagyok dolgába. Valami marha bezárta az ajtókat lakattal meg zárral. Szeretnénk mosdani, borotválkozni, meg zuhanyozni. Állj szépen félre, amíg jókedvem van.
– Tudnánk beszélni négyszemközt pajtás? Nem érdemes felkapni a vizet! A társaidnak meg mondd meg, lehet használni a másik, eddig használt helyiségeket. Ezeket jó darabig csak mi fogjuk használni, mivel mi csináltuk meg.
– Tűnj innét, mert akkorát kapsz, hogy utána túlórázni fognak rajtad a sebészek.
– Pofán verhetsz egész nyugodtan, de nem tudom megérné–e neked. Úgy tudom, pár heted van a leszerelésig. Ha most balhét csinálsz, előfordulhat, hogy lenyomnak megint, mint a bélyeget, minimum három hónapra, mert tisztest pofánverni, az minimum ennyi. Ha még az ajtókat is betöröd, akkor szintén ennyi a minimum, mert szándékos rongálás, és fizethetsz érte. Arról már nem beszélek, hogy a leszerelési papírodban benne lesz pirossal, hogy többszörösen büntetet. Ezzel meg akárkihez mész munkát keresni, nem biztos, hogy felvesznek. Legalább is jóra biztos nem! Megéri?
Jigál leblokkolt, mint akit a kettőhúsz csapott meg.
– De jól tudod a szabályokat hallod! Csak nem a Smulik beépített embere vagy?
– Lehetnék, de nem. Tök mindegy ki vagyok. Van egy ajánlatom. Ha elfogadjátok jó, ha nem, akkor szopacs. Szóval felejtsük el mi volt régen. Itt van még anyag, festék, ecset kesztyű vegyszer. Holnap szépen ti is nekipattanhattok, és ugyanígy megcsinálhatjátok, és ezentúl mindenki vigyáz a tisztaságra az egész körletben. Naponta mások lesznek felelősek a felmosásért, pucolásért. Ti is felszerelhettek lakatot, zárat, nehogy az legyen, hogy egyik a másik munkáját nem kíméli, és összemocskolja. Ha ezt sem, akkor sincs baj, de a mi körletünkbe nem tudtok bejönni, csak erőszakkal. Ennek a következményeit meg már ismertettem. Veszteni valótok csak nektek van! Nekem kidekorálhatod a pofámat, maximum ennyi az egész, de utána vállalod az ódiumát. Ha most megegyezünk, elfelejtünk mindent, és tiszta lapokat nyithatunk. Sőt talán sikerül elérned, hogy pár nappal, esetleg egy–két héttel előbb szereljél le. Van öt perced meggondolni, és megbeszélni a többiekkel. Én itt várlak.
A beállt csendet mérni lehetett volna decibelben. Hátrálni kezdett pár lépést aztán megfordult és eltűnt. Az én csoportom csak állt, szintén még koszosan, mocskosan. Már szólni akart Juvál, de leintettem.
– Tegyétek a dolgotokat. Ha valaki ide akar jönni, mosdani vagy bármit, szóljatok csak nekem. Ha mindenki végzett zárjátok be újra.
A napom Menivel jól telt el. Megmutatott mindent, pár feladatott is adott. Délben közöltem vele, hogy elviszem a dzsipet, mert lehet, hogy még szükségem lesz rá, és nem biztos, hogy délután megjelenek időre.
– Na mondd, hogy áll az örömtanya átalakítása? Ne nagyon szívóskodj Jigállal, mert ahogy mondtam már, Smulikot is majd nem megette.
– Nem fog megenni. Nektek egy bajotok van itt. Azt beszélitek mindenkinek van valamilyem „gyenge pontja”, de lusták vagytok kibányászni, illetve kajakból rögtön akarjátok. Az ezekkel nem megy. Na de majd várd ki a végét. Leszek én még haverja ennek a Jigálnak.
– Arra befizetek!
– Akkor már pengetheted is a zsetonokat.
Délután ruszkikat lázas melóban találtam. Jigál saját maga is nyakig benne volt a melóban. Egy létra tetején állt és lázasan meszelt.
– Bocs, hogy ott fent a fellegekben zavarlak, de le tudnál mászni egy percre az anyaföldre.
– Na mondd „fönök”, most mi a gáz? Valamit rosszul csinálok?
– Nem, nagyon is jól, csak azt akarom kérdezni, kész leszel–e ma estig, mert akkor úgy intézzük a „nyitvatartásunkat”. Gondolom, nem akartok mocskosan lefeküdni, mint tegnap mi, és akkor tisztálkodhatnátok a mi zuhanyozónkban. Persze, ha utána ki is puceváltok magatok után. Én meg nem vagyok semmiféle „főnök”, sem neked, sem másnak. OK? Szólíts simán Avinak.
– Kösz! Akkor, ha készen vagyunk, igénybe vennénk a „szolgáltatást”.
– Ha befejeztétek, szóljál Juválnak, hogy „ellenőrizzen”, de semmi susmus vagy „terrorizmus”! Ja és van egy ajánlatom. Tudsz sznokerezni? Mert ha igen, akkor ma este a vendégem vagy egy, vagy két partira.
– Köszi a meghívást, de nem fog összejönni. Engem oda a tiszti kantinba semmiképpen nem engednek be. Már jártam ott és siralmas volt az eredmény. Két hét fogda.
– Én viszlek be, már beszéltem Smulikkal, de most rám való tekintettel, nem csinálsz semmi siralmast. OK?
– OK!
– Akkor este találkozunk.
7.
– Mitől van ilyen fene jó kedved? – kérdezte Meni.
– Csak úgy – feleltem flegmán. – Ja, estére van egy kis meglepetésem. Ugye lejössz a klubba, akarom mondani a kantinba?
– Biliárd?
– Az is persze, de ha igaz, akkor más is lesz.
– Miért vagy ennyire titokzatos?
– Este majd meglátod. De jut eszembe, kéne beszélnem Smulikkal.
– Ott a telefon, nem? Hívd a 1o4et és kérd, ha nem ő venné fel. Most biztos bent ül a „barlangjában”, és hűsöl. De mi a fenét akarsz tőle? Gubancod van a körletben? A Hóhérral ő sem tud mit kezdeni, már talán meséltem neked, de senki sem! Jobb, ha nem húzol vele ujjat!
– Na, kapizsgálod a lényeget, de nem teljesen.
Felemeltem a telefont.
– MP parancsnokság – szólt egy morcos hang.
– Ó, rossz számot hívtam, azt hittem ez a Szimat úr irodája.
– Ne szellemeskedj ki vagy?
– Avi vagyok, az új srác Menitől.
– Mondd, mit akarsz? Nincs ilyenkor jobb dolgod, mint embereket zavarni? Majd szólok Meninek, hogy nincs elég munkád.
– Én meg Bennek, hogy hülyék az emberei, de ne szaporítsuk a szót. Este van kedved egy parti sznokerra?
– Micsoda kérdés! Kik jönnek még? Valami bajnokságot akarsz szervezni?
– Minek szervezzek? Hisz tudom, hogy minden este lökő bajnokságot csináltok. Úgy a golyókkal, mint a sörrel.
– Nyögd már ki végre, mit akarsz!
– Leviszek valakit, akit tudom, szinte mindenki kedvel a bázison. Azért hívtalak, hogy szólj az embereidnek, ne csináljanak balhét belőle. Velem jön, és vállalom érte a felelősséget.
– Kit akarsz behozni a tiszti klubba? Összeszedtél valami pipit, akit már egyszer kirúgtak a klubból, mert túl merészen viselkedett?
– Nem szokásom ágyúval verebet lőni. Jigált akarom bevinni, a Hóhért.
– Ember, te teljesen meghülyültél? Agyadra ment a meleg? Azonnal menj le az orvoshoz és kérj valami gyógyszert! Tudod ki ez a pasas? Már egy párszor megpróbáltunk megszabadulni tőle, és soha sem sikerült. Ez már egyszer összetörte a berendezést, és öt ember alig bírta megfékezni. Arról szó sem lehet. Végre nyugalom van, és most te jössz ilyen ötletekkel. Szó sem lehet róla!
– Smulik! Ne kapd már fel a vizet mindjárt! Ha balhét csinál, azért én vállalok mindent, ha törni–zúzni fog, a zsoldomból majd levonjátok.
– Mikor ez el kezd törni, nem végez fél melót. Háromhavi fizetésed nem lesz rá elég!
– Ne törődj vele. Szóval szólj az embereidnek, hogy este, ha viszem, ne csináljanak pánikot.
– Figyelj, te vadtulok. Hozd le magaddal, de ha balhé lesz, akkor kezeskedem, hogy téged is kóterba vágjanak, és fizetni is fogsz.
– OK! Akkor meg is egyeztünk. Ja és hozzál elég zsetont is magaddal.
– Nálam mindig van, tudhatnád… de ha Arikkal akarsz párosban játszani, abba nem megyek bele.
– Jigállal akarok.
– Na, bánom is én! Meleg van, menj a dolgodra, és engemet hagyjál békiben.
– Te, hogy miket nem találsz ki! – fordult hozzám Meni. – Hallottam az egész dumát. Mire készülsz? Nem is ismered ezt a ruszkit, és már kezdesz vele bratyizni. Még meg sem melegedtél, máris balhét akarsz?
– Akar a fene.
– Fogadtál valakivel és Jigál az alapja?
– Úgy is lehetne mondani. Az egyik pont te voltál, aki azt mondta, hogy…
– Ne folytassd, emlékszem. Most akkor ez valami bemutató lesz?
– Miért lenne bemutató? Mi vagyok én, idomár? Csupán csak egyet akarok bebizonyítani, hogy mennyire öntelt bunkók tudnak lenni emberek, és nem a fejüket használják, ha problémás baka van a bázison. Inkább kajakból próbálkoznak vele, és ha csökönyös és ugyanúgy reagál, akkor meg vannak lepődve… de nem mondok semmit. Szóval este majd meglátod te is, mi az ábra.
– Mondd, mibe is fogadtunk?
– Menikém, csak annyit mondtál, arra befizetek. Akkor fizeted az esti cehhemet, rendben?
– Ám legyen. Ha te vesztesz, akkor fordítva.
– Természetes.
A körletre nem ismertem rá. Frissen volt meszelve az egész folyosó, szemetes vedrek a sarkakban, mindenütt tisztaság és gondozott környezet.
– Na mit szólsz Avi? – kérdezte Juvál. – Kár, hogy nem előbb jöttél ide.
– Ne nekem tulajdonítsd. Csak meg kellett mutatni… Ezt már anélkül is megtehettétek volna. Csak ti is lusta disznók voltatok, és kényelmesebb semmit sem csinálni. Inkább kerülgettétek a trutymót, és egymásra mutogattatok meg verekedtetek, hogy ki fogja megcsinálni. Ha a fejeteket használjátok, akkor nélkülem is ment volna a dolog.
– Tudod milyen az egyszeri katona? Utálja, ha a nyakába akarnak sózni pluszt, igyekszik minden meló alól kibújni. Pláne, ha már nem kopasz, akkor a kopaszokkal akar megcsináltatni minden melót. Ezek nagyrészt már ruszlandban is voltak katonák. Így nem csoda, hogy ezek alapján akartak minket ugráltatni, és csak a verekedések, mindennapos ordibálások lettek belőle.
– Ebben teljesen igazad van. Ez valóban bevett szokás, hogy az öreg bakák a fiatalokat akarják egzecíroztatni. Mégsem ennek kéne lennie. Mindenki egyformán részt vállal mindenben, pláne ha balhé van. És még a rangkórságra sem igen lehet hivatkozni, mert így tényleg alig érezhető a tiszt és baka közti különbség mifelénk. A tisztek annyiban hibásak, mármint itt a bázison, hogy magas lóról kezelnek mindent. Ilyen csip–csup ügyet nem kezelnek, hagyják, hogy a bakák egymás közt oldják meg. Bizonyos szempontból igazuk van, mert mi a fenét érnek, ha állandóan csak ellenőriznek, vegzálnak? Szinte semmit, csak még jobban felhergelik a kedélyeket. A reggeli szemlézésnek semmi értelme nem lenne, mert az öreg bakák akkor sem nyúlnának semmihez, az új kopaszokkal csináltatnánk mindent. Mindenki jól tudja, hogy az oroszoknál rangkórság van amúgy is. Kis fifikával kéne rendelkezniük a tiszteknek, hiszen ők is voltak valaha kopaszok. Na, megyek készülődni, mert este jelenésem van.
– Milyen jelenés? Csak nem valami…
– Nem, nem hivatalos Juvál. Amolyan haveri
Jigál az előzőleg megbeszéltek alapján várt rám. Érdekes módon egészen „szabályszerint” volt öltözve. Cipő kipucolva, tiszta ing, vasalt nadrág. Úgy látszik ő is végiggondolta a dolgokat, de főleg a lehetséges következményeket.
– Na pattanj fel erre a vasszűzre – mutattam a parkolóban álló dzsipre.
Már indítottam, amikor eszembe jutott Meni kérése, figyelmeztetése.
– A francba káromkodtam el magam!
– Mi baj van? – kérdezte Jigál.
– Ó semmi, azt hiszitek, csak nektek van keserítve az életetek marhaságokkal. Most nézd meg. Beleteszem a fenekem ebbe a járgányba, és ki sem megyek a bázisról, mégis írnom kell minden métert.
– Ebben mi a marhaság? Nálunk a Szovjetúnióban, ha valakit rajtkapnak ilyenen, hiába ismeri be a mulasztást, kapásból rávarrnak három évet.
– Itt ilyen nincs, de Meni hivatalos ember, mindenről papír, miegymás kell.
– Mondd meddig maradunk a kantinban? Csak azért, mert hallottam valakitől, ma éjjel gyakorlat lesz nekünk. A főnökünknek úgy látszik kifelé áll otthon a rúdja, vagy kapott felülről ukázt, mert magától nem csinálná. Ennyire megismertem. Szóval tízre vissza kéne jönni.
– Rendben lesz.
Minden szó nélkül bementünk, Smulik emberei ki lettek okítva. Nagyon végigmérték Jigált, de nem szóltak egy szót sem. A biliárdasztalnál már nagy volt a nyüzsgés.
– Szép jó estét az uraknak! – üdvözöltem mindenkit. – Ha lehetne kérnem, hogy a következő partira beírjanak minket.
– És ki lesz a partnered? – nézett rám féloldalasan Arik.
– Ha nem haragszol, akkor ma nem te, hanem ez az úriember itt a háttérben, Jigál. Azt mondja, tud sznókerezni.
– Rendben, be vagytok irkálva. Míg sorra kerültök, addig igyatok egy–egy makkabit. Én fizetem – szólt be Meni.
– Kösz, akkor élünk vele.
Leültünk a pultnál és kikértünk két makkabit. Közben láthatóan egyre többen akarták megnézni a sznóker bulit, ahogy híre ment a bázison, hogy Jigál is beléphetett a kantinba. Éppen csak belekóstoltunk a sörünkbe, amikor már jöttek szólni, hogy mehetünk is. Smulik és Árik álltak ki ellenünk. Elkezdődött a játszma. Jigál meglepően jól játszott. Mivel jó magas, nem volt gondja, ha át kellet hajolni az asztalon. Már az elején tarolt. Két piros golyót lőtt be, és szerzett majdnem tizenöt pontot.
– Nem volt rossz kezdés – dicsértem meg.
– Á, ez minden volt csak nem jó kezdés. Majd a következő partiban, feltéve, ha ezt mi nyerjük. Ha nem is simán, de nyertünk.
Arik hamiskás pillantással üzent a szemeivel, hogy elismerése. Smulik akadékoskodott, de ahogy látta vesztenek, nem is próbálkozott a még fent levő két golyóval, hanem kezdte állítani őket új kezdéshez. Zsinórban, gyorsan még öt másik partit nyertünk. Egyre nagyobb tömeg állt körben, és sűrű meleg lett az asztal körül, mert a legtöbben bagóztak.
– Mára elég lesz – mondtam és elkezdtem szedelőzködni.
– Hé, hé, nehogy már elmenjetek.
– Ugyan már, miért nem? Jó nem fair, hogy öt partit nyertünk, és mint nyerők akarunk távozni, de Jigálnak mennie kell. Gyakorlatuk lesz éjszaka. Holnap ismét az urak rendelkezésére állunk, feltéve, ha nem történik valami rendkívüli.
– És ebben a felállásban akarsz szerepelni?
– Ha nincs ellene kifogásotok, akkor igen. A többit is majd holnap intézzük el, írjátok fel valahova.
Összekaptuk magunkat és már mentünk is. Éppen jókor értünk vissza, mert már mindenki menetkész volt Jigál egységében. A társai rögtön elárasztották kérdésekkel, de ő rohant, át kellett még „vedlenie” gyakorlóba.
/folyt. köv./
