Ilyen még nem volt, mondod.
Átölelsz.
Fél éjszakát sírsz, nevetsz,
parázson szítasz szikrát,
csendedbe borítasz,
zihálsz,
és hajkoronáddal fésülöd arcom.
Kezed kér?n fon kosárba,
csónakhintába
ringat a combod.
Bebarangoltatod
az összes íved,
a hajlatost, a dombost,
a peckesen kiugrót, a törtet,
a pelyhest,
a feljebb és beljebbjutást remél?t,
a gátszakadásra várót,
az elvetél?t,
fül mögött a hallgatást,
száj sarkában megült mosolyt,
fogak résein a harapást,
halánték fölött a hajfodort,
kehelybe görbített
vállon a gödröket, derék aljában
halmos hegyeket.
Leszel tanúja kett?s örömnek.
Mondd, mit üzenjek a zömnek,
kik el?ttem voltak,
és utánam jönnek?
Hogy mondjam vaknak,
szembe, hogy tudatlan?
Magát hirdet?nek, hogy kappan?
Az énekesnek, hogy faragatlan?
És miért mondanék bármit is?
Tán itt maradsz, pár napra, évre.
Lesz id?d megunni jót.
De útravalót kapsz, ill?t.
Talapzatot.
Ráállva, onnan kínálhatod szobor-kismagad,
ismerve valós súlyodat
színaranyban.
Csak halkan mondom:
Tudod, horányi éjszakában
kett?nket Atroposz lesett.
Szorgos kezéb?l az olló kiesett.
-csataloo-
BGJ.2009.09.10.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Balog Gábor -csataloo
