Unokám a Tomot, s Jerryt
bizony egyaránt szerette,
mégis örült, hogy a Jerryt
a Tom soha meg nem ette.
Aztán egy napon kapott ?
egy tündéri kiscicát,
„aki” egyszer csak elkapta
egy egérnek a farkát.
Odahozta, játszott vele,
ide-oda terelgette,
unokám meg csak nevette –
míg a macska – hopp – megette.
Unokám most nagyot nézett:
ennyi csak a barátság?
De a cicát meg nem verte,
mert azonnal megértette:
más az élet, más a mese,
s más a dolgok sora is,
de azóta is szereti
Jerryt és a Tomot is.
Mikor ezt a verses mesét
megismerte, s megkedvelte,
annyit mondott, mit tegyünk –
nekünk és az egereknek
ilyen lesz az életünk…
Majd vagy macskák, vagy egerek
leszünk, ha nagyok leszünk,
s harcban állunk egymással –
macska-egér csatákkal
telik el az életünk.
S jó ha egérként a macskák
eledele nem leszünk.
