A sok-sok lyuk, meg az a vékony spárga,
így-úgy befűzni, mikor-hol mi járta,
vagy párhuzamosan, vagy szép keresztbe
az átló hosszabb száraira vetve,
a fastokedli kopott nyergén ültem,
hogy szétszórjam a szép szót ingerülten,
s úgy izzott-kínzott tetemre hívásom,
hogy azt a dacot még ma is csodálom,
ám elképesztő boldogságot nyújtott,
mikor magamtól formáltam a hurkot,
még elfeledtem első örömömben,
hogy cserben hagyott ujjam ösztönözzem,
úgy babrálgattam a cipőfűzővel,
mint dadogós karom az első nővel,
kezem vezették nap-nap újra-újra,
míg minden csűgöm-ízem megtanulta,
hogy két hurok, egy kanyarintás közbe,
hogy alul egy, egy másik meg fölötte,
kis rántás, ami rögtön széjjelbomlott,
de száz kudarcból sem csináltam gondot,
elháborúztam a cipőfűzővel,
a karom bírta, elláttam idővel,
s ez Isten átka úgy behódolt mára,
hogy tapintásra köt bogot magára.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Böröczki Mihály - Mityka
