Az elsuhanó METRO ablakán át, a peronról a mozgólépcső
felé vezető emberfolyamból kiemelsz egy arcot.
És viszed magaddal, mintha csak magával vinne.
Aztán e fölfedezéssel – (határozottá rögzíted, fölnagyítod) –
a pillanatok ölében életre kelted.
De mindig elhal valami,
mint a szeretkezések eleven jelenidejében.
(Marad egy megnyújtott állókép,
aztán a mozdulatok másnapos összefüggéstelensége)
Végül megint az ismerős lüktetés,
hangok könnyelmű csoportosulása
– mániás készülődés az utolsó fékezésre.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.27. @ 15:42 :: Böröczki Mihály - Mityka
