H.Pulai Éva : Indul az els? BlogAkadémia

BlogAkadémia néven blogok közötti versenyt hirdetett a Blogter és a Magyar Ã?ró Akadémia; a szeptember 17. és november 17. között folyó vetélkedésben bármilyen témában lehet írni, bár a szervez?k a leginkább irodalomról, színházról, kultúráról olvasnának.

 

A részvételhez mindössze egy blog létrehozására és egy regisztrációs lap kitöltésére van szükség október 4-ig. Ezután már csak a bejegyzéseket kell megírni, havonta legalább négyet. A zs?ri végül öt szempont alapján értékeli majd az írásokat: a témafelvetés újszer?sége, az íráskészség, a világos, követhet? megfogalmazás és gondolatmenet, az eredetiség, valamint a helyesírás szerint.

 

A szervez?k szabad teret engednek a témáknak, ám nem titkolják: szívesen olvasnának irodalomhoz, színházhoz, kultúrához kapcsolódó bejegyzéseket, ajánlókat, helyszíni beszámolókat, kritikákat, olvasói, hallgató, néz?i véleményeket, vagy akár önálló irodalmi alkotásokat is. Hangsúlyozzák azonban, hogy nem az egyes bejegyzéseket, postokat versenyeztetik külön-külön, hanem a blogok teljes tartalmát.

 

A november végi eredményhirdetésen az els? három helyezett, valamint egy közönségdíjas blog díjazásban részesül. A legjobb blogger részt vehet a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusán 2010 tavaszától; a második helyezett a Magyar Író Akadémia zártkör?, tavaszi írói szemináriumán csiszolhatja stílusát; végül a harmadik legszínvonalasabb blog írója egy 10 ezer forint érték? könyvcsomaggal lesz gazdagabb. A közönség által legjobbnak talált blogger a Magyar Író Akadémia szerkeszt?k mesterkurzusán vehet részt 2010 tavaszán.

 

“A verseny célja, hogy min?ségi blogok, írások szülessenek, elinduljon egyfajta tehetséggondozás, a blogok népszer?séghez jussanak, az írókat pedig a rendelkezésünkre álló internetes eszközökkel támogassuk” – írják a szervez?k a versenykiírásban.

 

Mióta Justin Hall amerikai újságíró 1994-ben elkezdte írni a világ els? blogját (internetes naplóját), több mint százmillió hasonló oldal keletkezett a világhálón. Ma a bloggerek legnagyobb kihívása kit?nni a milliók közül, miközben olvasói oldalról egyre nagyobb az igény a min?ségi írások iránt – olvasható a Felvételi Információs Szolgálatnak (FISZ) a BlogAkadémia indulása kapcsán kiadott közleményében.

 

 

Forrás:

MTI – prae.hu

 

 

 

Blogter-MÍA blog-verseny: 

 

BlogAkadémia! 

 

A Blogter és a Magyar Író Akadémia els?ként alakított ki szakmai együttm?ködést a blogolás és az írás népszer?sítése érdekében, mely együttm?ködés eredményeként hirdetjük meg a BlogAkadémia elnevezés? versenyt.  

 

A verseny célja, hogy min?ségi blogok, írások szülessenek, elinduljon egyfajta tehetséggondozás, a blogok népszer?séghez jussanak, az írókat pedig a rendelkezésünkre álló internetes eszközökkel támogassuk.  

 

A verseny mindenki számára nyitott: nevezhetnek a Blogteren már jelen lév? aktív blogok, a MÍA hallgatói és érdekl?d?i, valamint bárki, aki kedvet érez az íráshoz, közösségre és olvasókra vágyik. Nevezési díj nincs, határid? 2009. október 4.

 

A verseny id?tartama

 

2009. szeptember 17. – november 17.

 

A kezdés el?tti írásokat, bejegyzéseket nem fogjuk figyelembe venni.

 

A legutolsó, még számító bejegyzés dátuma: november 15., a kés?bb született írásokat már nem tudjuk figyelembe venni. 

 

 

A nevezés menete

 

1. Hozz létre egy blogot a Blogteren! (Ha már felhasználó vagy, akkor ez a lépés elhagyható)

 

2. Töltsd ki a regisztrációs lapot! (Az itt magadott adataidat bizalmasan kezeljük, hozzájárulásod nélkül neved nem hozzuk nyilvánosságra, csupán a megadott nicket használjuk majd az eredményhirdetésnél.)

 

3. Ha már meglév?  blogot nevezel, akkor tedd ki a blogba a verseny logóját

 

 

Tartalmi követelmények: általánosan érvényes a blogokra jellemz? etikett. Tartalmi megkötések nincsenek, tisztában vagyunk vele, hogy mindenki arról ír a legjobban, ami érdekli, foglalkoztatja. Szívesen olvasnánk azonban irodalomhoz, színházhoz, kultúrához kapcsolódó bejegyzéseket, ajánlókat, helyszíni beszámolókat, kritikákat, olvasói/hallgatói/néz?i véleményeket, vagy akár önálló irodalmi alkotásokat is. 

 

Nem a bejegyzéseket, postokat versenyeztetjük külön-külön, hanem a blogok teljes tartalmát.

 

A részvétel feltétele, hogy a nevezett blogon megjelenik havonta legalább négy bejegyzés.

 

 

 

Az értékelés szempontjai – avagy hogyan tegyük objektívvé azt, ami amúgy szubjektív? 

 

Szeretnénk megosztani a versenyz?kkel, hogy milyen szempontokat alkottunk meg az értékelésre, mit várnánk el az ideális versenyz?t?l. Nem kötöttséget szeretnénk adni a versenynek, hanem ajánlásokat megfogalmazni.

 

Mit figyelünk tehát: 

 

  • témafelvetés: a bejegyzés témájának aktualitása, újszer?sége, közérdekl?désre számot tarthat-e, nem ez az ezeregyedik megnyilatkozás a témában.
  • íráskészség: az olvasást gördülékennyé tev? fordulatok, nyelvi megoldások, a szöveg tagoltsága, ritmusa, akár a szerkesztés szintjén is.
  • világos, követhet? fogalmazás és gondolatmenet: itt a kevesebb-több elv alkalmazását javasoljuk, világos, egyszer? gondolatmeneteket várunk, nem barokkos körmondatokat.
  • eredetiség: a tárgyalt kérdés megközelítésének egyéni módja, a gondolatok eredetisége.
  • helyesírás: igényesség a szöveggel szemben, az érthet?ség megkönnyítése, a félreértések elkerülése, központozás helyes alkalmazása.

 

A közönség is választ!

 

A Blogteren szavazhatsz kedvenc bejegyzésedre, az eredményeket folyamatosan összesítjük és a verseny végén ez alapján hirdetjük ki a közönségdíjast! 

 

Eredményhirdetés: 2009. november végén. 

 

Díjak

 

I. díj: részvétel a Magyar Író Akadémia Szépíró mesterkurzusán 2010 tavaszától. A képzés 2010 tavaszán zajló részében szemináriumi m?helymunkára kerül sor, melyet a választott szemináriumvezet? (Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Márton László vagy Tóth Krisztina) tart majd, ?sszel pedig sor kerül húsz kortárs költ?/író el?adására. A nyeremény értéke 200 000 Ft. 

 

II. díj: részvétel a Magyar Író Akadémia zártkör?, tavaszi írói szemináriumán, melyre a versenyen kívül csupán a már végzett MÍA hallgatók jelentkezhetnek. A nyeremény értéke 80 000 Ft. 

 

III. díj: könyvcsomag 10 000 Ft értékben. 

 

Közönségdíj: részvétel a Magyar Író Akadémia Szerkeszt?k mesterkurzusán 2010 tavaszán, ahol folyóiratok, könyvkiadók szerkeszt?i mondják el, hogy milyen elvárások érvényesek a beküldött kéziratokra, meddig érdemes várni a válaszra, hogyan érdemes szöveget küldeni és hová, illetve tartalmában milyen a szerkeszt? és a szerz? közös munkája egy kézirattal kapcsolatban. A nyeremény értéke 35 000 Ft. 

 

Kérdéseidet felteheted a MÍA honlapján, a fórumban, a verseny számára létrehozott topicban. 

 

Figyelem! A Blogter tagjai 20-50%-os kedvezményt kapnak (tanfolyamtól függ?en) a Magyar Író Akadémia által indított képzéseken. Információkért kérjük keresd Nagy Em?ke képzésszervez?t a 06 20 338 1078-as telefonszámon.

 

 Jelentkezz itt!

 

http://blogakademiapalyazat.blogter.hu/367114/blogter-mia_blog-verseny_blogakademia

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva