Mikor elmentél,
a porszemek is megálltak a leveg?ben.
A lépcs?házban mintha –
megfagytak volna a növények.
Rám telepedett az üresség,
akárha megm?tötték volna lelkem.
Kiterültem az ágyon,
mint akinek keze lába nincsen.
Gyomromban hullámzott a hiány,
belém feszült,
majdnem szétszakadtam.
Szememben sírt a szerelem,
lelkembe csordogált,
kitörölhetetlen.
Két hétig nem jössz,
azt hiszem,
„négyévesgyerek-sikolyom”
magaddal vitted.
Ráz a hideg.
Fejemt?l a talpamig –
szád volt a takaró.
Fenekemen halványul a kék folt –
múlhatatlan, belém martál.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Inaktív