Csókok
Vörös rézcsók, fény aranycsók, vascsók:
volt részem bennetek.
Csak a te csókod volt jázmin-illat
én örök kedvesem.
Aztán majd utánam kap a szél, és
elragad újra mell?led.
Gyomromban érzem a bajt,
és szédelg? fejemben.
Álom, rossz álom: suttog bennem.
Persze, lehet fuldokolva is leveg?t venni,
állni, ülni, inni, enni, nézel?dni,
akár új dolgokba is belefogni:
de hát érdemes nélküled?
Teend?
Valami nagy gonoszat kéne tenni:
talán legyilkolni egy rozmaringot,
s b?nömet veled megosztani.
Érezni – mint seb, ha gyógyul –
a megosztott b?n, hogy ernyed,
foszlik semmivé benned.
Ennek az ártatlan szenvedett kínnak
nem sok értelmét látom.
Valami nagy gonoszat kéne tennem:
aztán a büntetést elvárnom.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.08. @ 14:30 :: Kavyamitra Maróti György