Ha Te lennél, ha szeretnélek, ha szeretnél, az olyan lenne, mint a régi tavaszok akácos illata. Állnál velem szemben, állnék veled szemben, felemelném a kezem, felemelnéd a kezed. Csak az arcodat akarnám megérinteni, Te is csak az én arcomat, mert félnék, és félnél Te is, egy óvatlan mozdulat, és a pillanat elrohan. Én más lennék, elhagynám a tüskéimet, hogy ne sértsem a kezed, ha simogatsz. De Te óvatos lennél, mert tudnád, a tüskék alatt érzékeny a b?röm, még vigyáznod kell, ne fájjon, mert akkor elrohanok, tüskéim újra megn?nek, azután csak szúrok, és elüldözlek. De Te ezt tudnád, és vigyáznál, én pedig türelmes lennék, és mindig csak azt akarnám látni, ami jó és nem fáj. És hinnék is, ha Te lennél.
Egyszer megfognám a kezed, megnézném a tenyered, látnám, hogy mindez valóság. Nem beszélnék sokat, mert tudom, a kimondott szavak vissza nem vonhatók, és félnék, hogy olyat mondanék, ami fájna. Nem azért, mert így akarnám, hanem azért, mert én n? vagyok, Te pedig férfi , és nem egy nyelven beszélünk.
Ha lennél, egyre szebben sütne a Nap. Felfigyelnék arra is, hogy virágok n?nek. Nézd, már bimbójuk van! Holnap kipattan, a hatalmas t?zpiros virág. Minden évben így van, de amíg nem vagy, én észre sem veszem. És ha lennél, hallanám a madárcsicsergést. Most, hogy még nem vagy, néma a természet. De ha leszel, minden hang hallhatóvá válik. Hirtelen ezerszín? és illatos lesz a világ. Ha Te lennél, újra lennék én is.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.16. @ 13:55 :: P. Szabó Mária
